Túrabeszámolók


Piros túrák / Magyar Vándor

DJ_RushBoyTúra éve: 20122012.11.12 18:17:39


Piros 85T


Az utolsó pillanatban, vagyis a túra reggelén döntöttem el, hogy én ma terepfutni szeretnék. Nem biztos hogy túl bölcs döntésnek tûnt, ugyanis két nappal a verseny elõtt toltam egy 80 km - 3800 m szintes Monoton Ultramaratont. Lesz ami lesz alapon indultam neki, de egy percig sem kételkedtem a sikeres teljesítésben.


Reggel szuper hangulat, és megannyi ismerõs fogadott, máris jól indult a nap. Aztán kiötlöttem hogy a fejlámpát hova depózzam, végülis a biztonsági alapokra helyeztem a hangsúlyt, így Kopár-csárda gyõzött. Rövid gatyában indultam neki a megmérettetésnek, legalább nem fogok túl sokat állni gondoltam.


8:30-kor tömegrajt, kilõ a tömeg, Rómaifürdõ után máris Csillaghegy, és az ezerszer rótt P- ösvénye a Róka-hegyre fel. Az Ürömi út elõtt már jó nagy köd van, és ez a Nagy-Kevélyig nem is változik. A mûút után kifutom az emelkedõt, aztán amikor már tényleg meredekre vált késõbb akkor tempósan gyaloglok. A Kevélyrõl mesés panoráma tárulkozik, kikacsintgatok balra, a felhõk fölött vagyunk! Nagy-Kevély (8,1 km - 480 m szint - 0:49:10). Egy nagy levegõ, és rombolás tovább a P-n Csobánka fele. A combomban eléggé éreztem a két nappal ezelõtti hosszú futást, nem tudtam annyira kifutni a lejtõket mint vártam. Allaga Tamás ér mellém, mondtam neki ha lassú a tempó kerüljön csak, de jött velem, és pár szót váltottunk amikor épp kaptam levegõt. Egy jól idõzített frissítõpont következik, nem sokat szöszölök, igyekezek minimalizálni a frissítéseket most, ez a végére jónéhány perc +t jelenthet. Emelkedik utunk folyamatosan a Tölgyikrekhez, gyalogos ismerõseimet nem gyõzöm köszönteni, szurkolnak, jól esik. Eljön a Tõgyikrek :) (18,3 km - 815 m szint - 1:45:35) Ajjaj, ez kicsit erõs, hol van még a vége?! Ésszel fiam... Viszont Dömösre nehéz ésszel menni, annyira adja magát a terep, én meg bedõlök a csábításnak, és szépen balettozok a Szõke-forrás sziklái között tovább. Olipapa ér mögém, kicsit követ, persze õ ma edz, én meg versenyzek. Feltételes pontnál csippantok, majd egybõl tovább, mindjárt itt is van Dömös. (29,1 km - 980 m szint - 2:41:17) Mind hülye aki nem normális...


A lakomának nehéz most ellenállni, eszembe jut, amikor a régebbi Piros túrákon kétpofára toltam a parízeres kenyereket, most kólát kérek Egontól a pontõrtõl, és pár édes-sós cuccot tüntetek el. Na de azért meglépek pár natúr párizsi szelettel, nem tudok neki nemet mondani... Még mindig Tamással haladok, átmegyünk a temetõn, majd kezdõdik az emelkedõ fel Dobogókõre. Nem akarok semmi pluszt felvinni, így már az aljában technikai szünetet végzek :) Lúdtalp érkezik mögöttem, én bele-belekocogok az emelkedõbe, de a tempós gyaloglást forszírozom, sikeresen. Megelõzök pár futót akik a gyalogosban indultak, de a semmibõl egy szasza ér mellém. A legnehezebb részt a két kerítés között gyalogoljuk, hátrafele csodás kilátás nyílik a Duna vonulatára. Szakó-nyeregnél megint gyors csippantás, majd hamarosan végre futható rész jön. Hiába futok én is, szasza csakhamar eltûnik az éterben elõttem. Viszont feltûnik Balazito háta. Nem futok fel rá, a saját tempómban kell menni tudom. Megteszem a P- kanyarját a kilátó fele, majd néhány perc, és Dobogókõn vagyunk, A "Föld szívcsakrájában". (37,3 km - 1600 m szint - 3:44:58) Megannyi finomság van itt, én a banánra fanyalodok rá, és az izóra. Végre egy jól kevert izotóniás ital, sok versenyen borzasztó az arány. Addig-addig zabálok amíg fel sem tûnt hogy Tamás, és Lúdtalp is elment mellettem. Szasza fut elõttem, de hamar tovarepül, mert a combom egyre jobban be van állva a lefeléken, és elég lassan haladok az amúgyis technikás úton. Átrongyolok Pilisszentkereszten, az aszfalt most nem esik jól, nem úgy mint nem rég egy cseh teljesítménytúrán, ahol 100-ból 100 km aszfalt volt :) Persze a kiírásból ez nem derült ki. A Magas-hegyi nyeregnél senki nem volt, kissé egykedvûen haladok tovább, de csakhamar megjön a pont, Pilisszántó határában. Kólát iszogatok, nagyon jól esik most. A frissítõasztal bõséges, nagy zavaromban mindenbõl egy kicsit eszek. Egyedül rovom az utakat, utólérem Rudit és Õrsi Annát , ránézek az órámra, jó átlaggal gyalogolnak. Õk a tényleges gyalogló mezõny eleje, nem meglepõ persze. Pont Csévi-nyereg elõtt utólérem még "vaddino" Kovács Danit, mondom neki hogy kicsit fusson velem, de a pont után a "nézni is rossz" hosszú egyenesben lemarad. Már eléggé befordultam, figyelem a testem jelzéseit, néha picit görcsölgetek, de próbálok magamhoz mérten jó tempóban haladni. Egész jól kikocogom a köves úton az emelkedõt, minimálisan gyaloglok csak bele.


A Vörös-hegy elõtt Barta Laci szaporázza legalább 7 km/h-s tempóban gyalog. Pár jó szó, és irány tovább. A Vörös-hegyre felfele kicsit érzem hogy eléheztem, elõ is rántok egy mûzliszeletet, de csak nehezen megy le. Várom már a Kopár-csárdát! Gyönyörû fent ez a fenyveses rész, mindig olyan jól esik itt futni/gyalogolni (persze ha épp jól érzem magam :) Sok-sok szerpentines rész után végre érkezik a Kopár-csárda (54,8 km - 2063 m szint - 5:33:28) Itt pihen épp a mostani Dupla Élmény terepfutás duója, Tamás és Karesz. Dolgos Gyuri a pontõr, minden földi jóval kínál. A gulyást sajnos most kihagyom, pedig étvágyam az lenne hozzá, de "the time is money". Érkezik egy futó mögöttem, na gyorsan tovább is indulok, viszont gyorsan eszembe jut hogy a fejlámpát ide depóztam. Osztottam-szoroztam, nagyon korán van még, nem veszem fel, nincs hátizsákom, majd valakihez hozzácsapódok ha besötétedik. Merész döntés... A duó már továbbhaladt, én továbbra is egyedül szelem a Pilist. Kakukk-hegyre egy rövid de annál meredekebb kapaszkodás. Geri a pontõr, egy nagy pacsi, majd irány Pilisszentiván. Az aszfaltos út elején még föl sem eszméltem, elfut mellettem a Kopárnál utólért futó, utólag látva Rudolf Tamás volt. A Villa Negrához érve jön a sunyi homokos talaj, eszembe jutnak a régi évek, ez a rész sosem volt a kedvencem. Elõ is veszek egy Sport szeletet. Kicsit gyalogolok, majd újra nekiveselkedek a futásnak. Fizikailag egyre nehezebb, de fejben próbálok ott lenni kisebb-nagyobb sikerrel. Nocsak, megelõzöm Kareszt, bár õ a gyalogosban fut, de szép tempóban halad. Egon és Éva pontja jön, most nincs itinerem, kimarad a P-mosolygós pecsét :) Fejben rákészülök a túra talán (számomra) legnehezebb részére, indul a Nagy-szénási menet. Nincs gond, szépen futom felfele az utat ameddig egy épeszû ember futja :) Utána tempós gyaloglás, egy yoyoka szurkol a szokásos bábu barátaival :) Illetve három utólért spori, Tamás, Balazito, És a gyalogosban szintén futó Tóth Gyuri. Nem is ment ez most olyan rosszul, bár az ellenõrzõponton Gyõri Petiéknél egy sanda mosoly nincs az arcomon. Na hurrá, ez is meg van, mégsincs este. Beérek Nagykovácsira, hosszú aszfaltozás, majd a Plébániára érve lerogyok a székre. Persze, lenne mit meggyónnom, de most nem gyónni jöttem, hanem egy kiadósat zabálni, és kólázni. Jól esik a pihenõ, nehezen akarok tovább indulni, végül belevetem magam immár a Budai-hegyekbe. (66,1 km - 2475 m szint - 6:55:40) Jó meredeken kapaszkodok ki Nagykovácsiból. Hosszabb, monoton ámde jól ismert rész következik, majd valamikor elérek a Juliannamajori mûúthoz, ahol R.Gellért és társa pontõrködik. Jobbnál-jobb az ellátás, tényleg 5* volt minden! A Fekete-fejre botladozok fel, de még nincs sötét. Pokolian esik a lefele, fintorgok már rendesen. A Hárs-hegyi körúthoz nem szeretem valamiért azt az emelkedõt. Nem olyan meredek, de valahogy ez mindig negatív kisugárzást hoz.


Itt már annyira nem erõltetem a futást a Szépjuhásznéhoz, kell még egy kis tartalék felfele. János-hegyre felfele természetesen körbemegyek a szerpentineken, elképzelem hogy milyen jó lenne itt futni, de most csak tempós gyaloglásra tellik. Mire pont besötétedik úgy teljesen, felérek a csúcsra. (78,1 km - 2982 m szint - 8:29:04) Jó lenne ha valakit látnék, ugyanis nincs fejlámpám, bár valószínû Makkosmáriáig így is eltalálnék, na de ott még nincs vége a versenynek. A ponton viszont utólérem az elsõ gyalogos-futót Bódi Istvánt, ráadásul kapok a segítõktõl egy lámpát is, nagyon szépen köszönöm, azt hiszem Kertész Dóri szülei voltak!! Na, öröm az élet! Meg is iramodunk Istvánnal lefele, de lemarad csakhamar. Viszont van lámpám, mehetek saját tempót. Az élet apró örömei, bár fáradt vagyok, mégis erõsnek érzem magam. Makkosmária (82,4 km - 8:57:25). Nem olyan nagy tempó János-hegytõl, de én mégis erõsnek éreztem. Innen már csak bõ 6 km. Na ja, de van még azért itt emelkedõ. Ezek a Végvári-sziklák nem adják könnyen magukat. Bitang módon gyaloglok fölfele, most már érzem a cél illatát. Budaörs elõtt a köves lefelével még megküzdök, a lábam már szinte nem hajlik, így nehéz.. Viszont az aszfaltot érve megszûnik a fájdalom, feljebb váltok x fokozattal, és berongyolok a várva-várt célba.


Az idõm 9 óra 41 perc lett, ami a 16. helyre lett elég. Meg vagyok vele teljesen elégedve, immár 6 Piros 85 van a hátam mögött. Köszönöm a szervezést, az ellátás abszolút elsõosztályú volt!