Túrabeszámolók


Pázmándi TOPorgó

huszia64Túra éve: 20122012.11.20 00:30:46



Pázmándi TOPorgó 2012,


avagy az új generáció bemutatkozása


 


     Elérkezett az õsz, ami már hagyományosan a nagy TOPorgás évszaka. Az elmúlt évben került elõször meghirdetésre a már tradicionális 45, 35 és 20 kilométeres távok mellett a 8 kilométeres családi TOTYorgó.  Már az a szervezés is sikeresnek volt mondható, de az idei TOTYorgás  a természetjárók vadonatúj generációjának bemutatkozását hozta, s ezáltal a turisztika kis ünnepe is lett.  De ne vájunk a dolgok elébe.


A kezdet


     A túra elõkészületei a megszokott rutin szerint folytak, nagy csodát senki sem várt. Néhány kisebb változtatás azonban volt az elõzõ évekhez képest, melyek egy része kényszerûségbõl fakad, mint a rajt-cél helyszín megváltoztatása egy építkezés miatt, mások, mint az új itiner, az emléklap, a speciális bélyegzõk, a Zsidó-hegy alatti tájékoztató tábla telepítése tervezett munka eredményei. Ezek mindegyike teljességgel elnyerte túratársaink tetszését. Az új központ, mely a Pázmánd presszóban volt, némi aggodalmat keltett, a hely kisebb mérete miatt, ám a mûvelõdési házhoz viszonyított „többletszolgáltatások” bõségesen ellensúlyozták  a kisebb teret.   


     Az idõjárás ismételten kegyes volt, bár az októberi reggel hûvösen indult, de a szinte felhõtlen ég jó idõt sejtetett. Az elsõ fecskék a hivatalos indulás elõtt jócskán megérkeztek, „hála” a hétvégi busz menetrendnek, majd a távolabbi vidékekrõl érkezõ autók is elkezdték megtölteni a parkolókat. Hét óra elõtt már látszott, hogy ez a nap Pázmándon nem az egyszerû parkolás napja lesz. 


Ismerõs arcok


     Aztán hét órakor elindult a 35 és 45 kilométeresek néhány tucat fõbõl álló elsõ csapata. Bár a rajt engedélyt szinte kivétel nélkül állandóan az óráikat nézegetve várták, a felszabadító – Indulhattok ! – elhangzása után, a már szokásos módon vágtak a távnak.  Volt aki futott, mások egybõl felvették a bejáratott utazósebességüket, de voltak akik nem kapkodták el a métereket.  Így aztán szép kis sort alkotva vették célba az elsõ ellenõrzõ pontot a falu határában, a kis vízimalmot. Én a második pontról, a Zsidó-hegy tetejérõl figyeltem a szántón át, a malomhoz tartók már folyamatossá váló kisebb nagyobb csoportjait, s számolgattam az elsõk mikor érnek fel hozzám.  Tavaly a leggyorsabbak alig huszonöt perc alatt ledarálták a sziklaszurdokkal, és a kicsit húzós hegyoldallal tarkított három kilométert, s idén sem kellett sokat várni. A rajt után huszonhat perccel megjelent egy háromfõs csoport, s szinte a Nappal együtt értek a hegy tetejére. Innentõl aztán jó néhány óra hosszat nem volt megállás. A két hosszú távon zömében felnõttek indultak, a tizenéves korosztály inkább a húszast választotta. Folyamatosan érkeztek a már régebbrõl ismerõs arcok, akikkel szívélyesen üdvözöltük egymást, de szép számmal akadtak „elsõ bálozók” is legnagyobb örömömre, akik a továbbiakról kértek felvilágosítást.  Egyenletesen áramlottak a vándorlók, aztán elérkezett a nyolc óra. A telefonom idõzítõje jelezte, indulnak lentrõl a húszasok is, s lassan elszabadul a pokol. Nyolc és kilenc között a három hosszabb táv együtt indulhat, s ez néha kisebb népvándorlást idézõ jeleneteket okoz.


Riadalom és megnyugvás


     Múltak a percek, de csak nem akartak feltûnni a malom elõtti szántó földútján a húszasok. Már épp a gazdaságot kezdtem volna okolni, mikor néhány apró pont sejlett fel a fasor kanyarjában.  De ezek még nyugodtan lehettek késõn induló 35-45-ösök is – azok is voltak - , mint a középtáv elõõrse. A húszasokra eddig az volt jellemzõ, hogy egyszerre, s nagy tömegben „támadtak”, mint eleink.  De sehol semmi. Aztán félkilenc körül  megjelent a karaván, s az elsõk negyed óra múlva már a hegyen is voltak. Nem sokkal kilenc elõtt megérkezett az elsõ iskolás csapat is, túratársunk és barátunk Rita „néni” vezetésével és természetesen az elmaradhatatlan Brúnó kutyával.  Szinte másodpercre pontosan kilenckor, pedig befutott a helyi fiatalok már jól ismert túracsoportja az elmaradhatatlan kopottá nemesült, egykor szebb napokat is megért metálkék kétliteres szódásüveggel. Ez náluk szokatlanul korai idõpont volt. Úgy nyüzsögtek, mint az ovisok, lehetetlen volt a számbavételük, de legalább tizenketten voltak. Aztán elõkerült a szörpös üveg meg millió kis pohár, és egyszerre fény gyúlt az amúgy is szikrázó napfényben úszó hegyen.  Életvidám társaság, igazán szórakoztatóak, de folyamatos lett ekkorra már a pecsételésre várók érkezése. A rajtlistám szerint  már csak a középtávosok  jöttek.  Korra való tekintettel igen színesen, itt már voltak jócskán általános iskolások és bõ hatvanasok, sõt hetven felettiek is.  Újabb, nagyobb létszámú iskolás csoportok a helyi és a környékbeli általános iskolákból. Ekkor már látszott, hogy az elsõ ijedtség ellenére a résztvevõk számával túl nagy baj nem lehet, és még a családi TOTYorgók el sem indultak. A nap viszont egyre magasabban járt, s biztossá vált komolyan veszi az indián nyárral kapcsolatos teendõit.  Tudatosodott bennem, elkövettem azt a hibát, nem hoztam napvédõ krémet. Szerencsére a gondosabb túrázók kisegítettek. Mutatta az is a nap egyre növõ erejét, hogy akik felértek a sziklákon keresztül, mind megviseltebbek voltak, s egyre több idõt töltöttek el a keresztek tövében. De az árnyék nélküli, kopár terep nem igen kedvezett a hûsölni vágyóknak.  Már az eddigi túráinkra is jó néhányan kutyával érkeztek, de az idén kimondottan kezdett kutyás találkozóra hasonlítani a rendezvény. Ennyi vizsla utoljára szerintem csak vaddisznó körvadászaton volt a Velencei-hegységben.  Természetesen képviseltették magukat a terepfutók is, szokás szerint kis vizes flaskájukkal felszerelkezve, sûrû elnézést kérve próbálták magukat áthámozni, a ráérõsseb tömegen. Szikárságuk, csatakosságuk mindenki figyelmét felkeltette, de a többség tisztelettel teljes borzongással nézte a marcona fiúkat, lányokat.  Lassan tíz óra felé járt az idõ. Már három órája  járják  a vándorok az utat, mint hatalmas, színes csigák. Tízkor lezárul a három klasszikus táv indítása, és ekkor útra kel a legszínesebb, legváltozatosabb társaság, a nyolc kilométeres családi TOTYorgás .


… S megjelent az új generáció


     Rutinos természetjárónak és túrázónak tartom magam, s azt hittem már sok „csodát” nem láthatok egy ilyen szervezett túrán a résztvevõket illetõen, de az elkövetkezõktõl nekem is állandó fülig érõ mosoly ült ki az arcomra. A múlt évben is jöttek családok szép számmal, hiszen a TOTYorgót családi távnak hirdettük meg, s az útvonal kialakítása is olyan volt, hogy kisiskolások és esetleg ovisok is boldoguljanak a megtételével. Viszont, hogy egy kis kihívás is legyen benne, s idézze az igazi teljesítmény túrázás hangulatát, az elsõ két állomás közös a hosszú távokéval, s a „kicsiknek” is meg kell küzdeni a kvarcit szikla-szorossal, s a Zsidó-hegy kaptatójával. Így aztán a következõ két, két és fél óra igazán különlegesre kerekedett.


     Még az utolsó húszasok békésen piknikeztek a köveken, mikor megjelentek az elsõ családosok, s rögtön négy felnõtt, öt gyerek és három kutya. A legkisebb lány három és fél éves volt, s a legnagyobb fiú sem több hatnál. Természetesen a legkisebb birkózott a legnagyobb kutya vezetésével, s bár ereje végén járt, nem volt hajlandó átadni a pórázt a könyörgõ felnõtteknek. Végül a labrador, aki szintén épp csak kamasz volt, szó szerint felvontatta az ellenõrzõ pontra. A következõ érkezõk már elõre vetítették a délelõtt további részének a trendjét. Fiatal pár tûnt fel apuka mellén egy kenguruban az éppen hat hónapos ifjú turista. S innentõl ez lett a néphagyomány.  Gyerek elõl, hátul, textil vagy csõvázas baba hordókban. Cipelték apukák, anyukák vagy épp mind a ketten. A kedvencem a néhány hónapos elõl szállított  ikerpár, apuka hátán plusz a csõvázasban trónoló három éves nõvérrel. De legalább kutya nem volt náluk.  Ismerõs arcok újra, Mónika polgármester „asszony” három elmaradhatatlan gyermekével és férjével, Velczki Zolival és kis Bogyával, néhány ismeretlen felnõttel és megszámlálhatatlan gyerekkel, kik közül Pepét, Marcit, Tomit még azonosítani tudtam, de a többi villám „kiccsávó” – ahogy az egyik gyerek jellemezte magukat – azonosítása és megszámlálása lehetetlen volt. Természetesen itt is jöttek háton, s nem maradhatott el a kutya sem, kinek a vezetési joga komoly konfliktusokat gerjesztett. A szülõk fáradt letargiával próbáltak igazságot tenni, s fájón derengett fel elõttük, hogy még öt kilométer elõttük van.  Egy apuka végsõ megoldásként megemlítette, kölcsön kellene kérni néhány kutyát, akiket majd visszaszolgáltatnak a célban.  Amikor már az õrület a tetõfokára hágott, megjelent egy terep babakocsi. Általános megdöbbenés, - ezzel jöttek fel a sziklákon át ? De a fiatal pár megnyugtatott mindenkit, hogy kicsit csalafinták voltak, és bevállalva a nem kis kerülõt, a hegyet a szõlõk felõl mászták meg.  Így ment ez folyamatosan egész délelõtt, gyerek elõl, hátul, kutyával vagy éppen nélkül, de az öt-hat évet a legritkább esetben súrolták.


     Háromnegyed tizenkettõ volt, zárnom kellett volna, de esély sem volt rá. Aztán a déli harangszó meghozta Juditékat. Õ és a két gyerek Natus és Olivér voltak a pontõrök a malomnál.  Felbukkanásuk azt jelentette, nincs már mögöttük senki, elvileg lehet zárni.  Azonban még javában tartott a piknikezés, meg kellett várni még az utolsók is továbbindultak. Egy gyors terepszemle után aztán irány egy óra felé vissza a központba. Ekkorra már folyamatos volt a legkülönfélébb távokról a beérkezés.  A lányok és fiúk Heni vezetésével három helyen bonyolították a szükséges adminisztrációt. Sipi és Imi adták át az emléklapokat és kitûzõket, s utána lehetett menni a kerthelységbe, ahol két üstben fõtt a jutalom gulyás, és kiegészítve a menüt a presszó egyéb lehetõségeivel a még mindig szikrázó napsütésben kényelmesen ki lehetett pihenni az út fáradalmait. Nemsokára beérkeztek sorra a TOTYorgók is, és a kutya sétáltatás és egyéb fáradtságból adódó kardinális vitat témákat felváltotta a gulyás elõtt, után vagy helyett eszünk-e jégkrémet még fontosabb kérdése.


     Az esti számvetésnél aztán kiderült, hogy 421 nevezett indulónk volt. Ebbõl 37-37 fõ a két hosszú távon, 205-en a 20 kilométeren, és 142 nevezett a 8-as TOTYorgón.  Nevezettekrõl beszélek, mert a résztvevõk jóval többen voltak. Lehetõség volt ugyanis kedvezményes családi nevezésre, itt egy ellenõrzõ füzettel indulhattak családok, illetve a családi távon természetesen nem kellett nevezni a legkisebbeket. Azonban többen az emlékgyûjtés kedvéért a kicsiknek is menetlevelet váltottak. Azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, a tényleges távteljesítõk száma inkább az ötszáz fõ felé hajlik. És még egy adat. Az ellenõrzõ ponton készült fényképeim szerint 23-25 csecsemõ illetve két év alatti vendégünk volt.  A nagyobbak, 5-6 éves korig nagyjából 35-40-en. Ha ehhez hozzá vesszük az összes 16 év alatti indulót, azt mondhatjuk, hogy a résztvevõk több mint negyede a leg fiatalabb korosztályból került ki. S ott vannak még a középiskolások és fiatal felnõttek.  Ennek a túrának az egyik tapasztalata az lehet, hogy valami határozottan elmozdult a gyalogos országjárás irányában. Ha olyan az indítatás ki lehet mozdítani a fiatalokat a számítógép világából, még ha nehezen is. Ehhez lehet, hogy csak annyi kell, hogy mi felelõs felnõttek, már a lehetõ legkisebb korban a természet szeretetére és a természetben való létre tanítsuk, szoktassuk gyerekeinket. S ez az októberi szombat volt erre a legjobb példa.


A túráról készült képek a Huszár Attila Facebook oldalán megtekinthetõk.