Túrabeszámolók


Fehér-Vár-Palota

mekkkTúra éve: 20062006.11.12 19:55:37
Fehér-Vár-Palota 25

November elejéhez képest gyönyörû õszi napra esett a túra, melyre Papával neveztünk valamivel hét óra után. A Városházáról rajtoltattak minket, egy kimondottam nívós itinerrel egyetemben, mely gyakorlatilag egy kétoldalas, színes Keleti-Bakony térkép, rajta három kelet-bakonyi túra útvonala, szint és távolságadatai szerepeltek. Igazán igényes kiadás.

A Városház-térrõl a Fõ-utcán keresztül északi irányban a belvároson át értünk az elsõ ellenõrzõ pontra, a Savanyúvízhez. Innen a Malom-patak mellett haladtunk, majd a Kiserdõn keresztül néhány kanyar után értük el a Galya-patakot. Ezen egy csúszós hídon keltünk át, majd a 8-as elkerülõ hídja alatt átbújtunk, és a Galya mellett vitt tovább az út.
Itt egy kis sárdagasztás után elkanyarodtunk a pataktól, és szántóföldek meg kisebb erdõfoltok között vezetett az út Mohára. Ez a szakasz kicsit monoton is lett volna (kukoricások, halastavat szegélyezõ nádas, stb) ám az õszi nap gyönyörûen sütött még így reggel, és kedélyes beszélgetés közben jól haladtunk, ezért aztán egyáltalán nem volt unalmas az út.
Mohán a kocsma helyett a Polgármesteri hivatalban bélyegeztek és kínáltak teával. (A Fehér-Vár-Palota 10 -es túrának itt volt a célja is - eddig 10 m volt a szintemelkedés.)

Moháról kifelé menet már több látványosság volt, idelátszott a Vértes is, illetve balról az Iszkaszentgyörgy feletti hegyek tették változatossá a tájat. A harmadik ellenõrzõ pont kb 4 km volt, addig újabb 10 m szintet kellett „legyûrni”. Alig volt szél, derült volt még az idõ, nosza, elõ a pipákkal, a „kemény” szakaszba egy kis füstölés is belefért.

Iszkaszentgyörgy elõtt egy kis dombra felmászva jutottunk a Kastélyhoz. Itt újabb bélyegzés begyûjtése, aztán irány Csór. Iszka felett végre akadt komolyabb emelkedõ, ráadásul erdõben. Szerintem ez a rész volt innen Csórig ennek a távnak az erõssége. Kopár dolomitos dombháton haladt tovább az út, egészen a Szenes-horogig, melyet látványos sziklák szegélyeztek. A völgybõl kimászva egy kis domb következett, melyrõl Csórra ereszkedtünk le. A Lovarda épületénél volt számunkra a cél, ahol a hegynyi zsíros kenyérbõl és üdítõbõl feltankolhattunk, majd következett a gratuláció, oklevél és kitûzõ átadás, nomeg szívélyes invitálás a Keleti Bakonyra.

Kellemes, jól esõ túra volt, igazán nem fárasztó. Az idõ is szépre sikeredett, a szervezés szintén kifogástalan volt. Köszönet érte!