Túrabeszámolók


Iszinik 100/ Iszi 50 / Nik 50/40 / Iszinik 40 / Csillaghegyi Csillagok 15

atomcatTúra éve: 20122012.12.07 09:17:41

Iszinik 100 harmadszor..


Csütörtök volt. Már a fél nap eltelt. Lassan közeledett a dél, és úgy tûnt, hogy talán idén sikerül, amikor megcsörrent a telefon. A fõnököm volt, és már mielõtt felvettem volna tudtam, hogy az idei Iszinik elõtt sem úgy fognak történni a dolgok, ahogy azt elterveztem. A beszélgetés végére gyanúm beigazolódott. Beficcant egy jó 8 órás meló úgy, hogy délután négykor mennem kell a repülõtérre, és legoptimistább számítások szerint is kb. éjfélre vergõdök haza. Vagyis a tervezett 8 óra munkából biztosan marad minimum 4 óra. Az a 4 óra, ami a túra elõtti péntekemet tökéletesen meg fogja fektetni.


Munkából szokás szerint belezuhantam a repülésbe, majd cirka két óra elteltével arra ocsúdtam, hogy újra Magyarországon vagyok. A tervezett hajnal egyes érkezés össze is jött, majd másnap meló 8-tól délután egyig, amikor kerek perec közöltem fõnökömmel, hogy most már szólít az Iszinik, mennem kell. A maradékot vasárnap megcsinálom.


Pattanás a kocsiba, gyors vágta Párkányba, felvidéki kifli megszerezve. Rohanás bevárásolni Esztergomba. Az áruházban az OTP autmatája vicces kedvébn van: benyeli a bankkártyámat. Jó negyed órás beszélgetés az ügyfélszolgálattal, majd végre újraindul az ördögi masina, és kiadja a némileg fontos plasztik darabot (itt északon még budira is bankkártyával jár az ember…).


A kártyát újra birtokolva rohanás a Szántói-nyeregbe. Gyors stratégiai döntés: a kóla vagy a sör fog jobban esni? Végül a sör mellett döntök - mint utólag kiderült  -, helyesen. A kólával rohanás tovább a Csobánkai-nyereghez. Elrejtem, majd becuppanok Budapestre a még hátralévõ, természetesen kellõképpen megrostált ügyek intézésére.


A dolgok végztével gyors családlátogatás, és már robogunk is Zebegénybe. Indul a hajsza az idõvel. Próbálok mihamarább ágybe kerülni, ami sikerül is kb. 11 magasságában. Nem rossz, de sajnos nagyon rosszul alszom. Reggel úgy kelek hajnal 5-kor, mintha le sem feküdtem volna. Az idõ ígéretes: sehol egy felhõ Zebegény felett.


Gyors készülõdés, a tegnap esti elõkészületeknek hála szinte pillanatok alatt megvagyok, bevágódunk a kocsiba, és már fuvaroznak is szüleim a startba.


Esztergomtól indul a lelki felkészülés: A túra távjának több mint felén átvágunk a gyalogláshoz képest szédületes tempóban. Az esztergomi közel tiszta eget hátrahagyva õszi szürkeségben haladunk, de legalább a köd távol marad. Tornyópusztai elágazás után rövid technikai szünet, súlycsökkentés:), 1-es út, majd hamarosan Szárliget.


Idén végre sikerül a vasút jó oldalán landolni. Cucc ki, gyors búcsú a szülõktõl, és caplatok a start felé. A tömeg igencsak izmos: a vasúti felüljárón épp most dagad tovább a sor egy újabb vonatnyi emberrel. Beállok, és megkezdõdik a végeláthatatlan várakozás. Ahogy múlnak a percek, egyre kevésbé valószínû, hogy a 7:30-as tömegstartra mindneki végez. Asciimo kijön, és a túráról oszt meg tudnivalókat (fõleg hogy vadászat van, ezért szánt szándékkal ne térjünk le az útról - egy részeg vadásznak egy fejlámpás vaddisznó is realitás lehet:)). Némi vacilálás után úgy dönt, hogy 7:30-kor elengedi a mezõny már nevezett részét. A döntés jó volt, így nem kellett tovább fagyoskodni a már startkész embereknek, nekünk pedig nem lesz tumultus a kezdeti bozótos szakaszon.


Végre elérek a bûvös ajtóhoz, belépek, gyorsan nevezek, és 7:45-kor indulok. Pár fiatal elõttem a faluvégi kék letérést rögtön el is nézi, és bõszen halad a jobbra kanyarodó bitumenút szürke csíkján. Utánuk kiabálok, mire szerencsére jó útra térnek.


Somlyóvárig jó tempóban haladok. Néha beszélgetek egy-egy rövidet pár alkalmi túratárssal, majd 9:28-ra már fent is vagyok. Pontõr sehol, a kéktúra pecsétet meg valami gyûjtõszellem magáévá tette (értsd ellopta:)). Sebaj, Wilkommen in Ungarn:) A csúcsot hátrahagyva lejebb, a mûútra érve találkozom a pontõrrel. A vadászok nem engedték fel... Gyors pecsét, és indulás.


A nyúlfarm idén nagyon, talán túlzottan is nagyon kihaltnak tûnik. Pillanatig elmélázom, hogy valszeg ez is csõdbe mehetett, mint annyi minden ebben az országban. Letérés balra, és hamarosan a reggel már megtisztelt országúton vagyok. A reggelre emlékezve, a nosztalgia jegyében rövidke folyóügyintézés, rövid kis Cerbona szelet némi vízzel és indulás tovább.


A Bodzás-völgyben ismét összeakadok egy idõsebb úriemberrel, aki - kiátlagolva - eddig kb. az én tempómban jött. Felfelé kicsti lassabb volt - ott mindig utolértem vagy akár le is hagytam -, de a lejtõkön mindig bele-beleszaladva visszaelõzött engem. Nem rossz teljesítmény egy - mint kiderült - 60 éves úrtól.


Még 2008-ról emlékeztem egy nagyon hangulatos kis patakmedres hída. Élénken emlékembe égett a vad hóesés után ragyogó napsütésbe váltó gyönyörû idõben az avar fedte õszi erdõben megbújó hangulatos kis átkelõ. Ellenben 2011-ben mintha ez a rész kimaradt volna. Mint idén kiderült, a hidacska továbbra is megvan, csak az erdõ egy jelentõs része tûnt el teljesen megölve az idilli látványt. Köszönjük szépen, erdészet!:)


Hamarosan Koldusszállásra érek. Pontõr nincs, csak felírandó szám. Idõvel jól állok, 6 feletti átlag. Ha így megy tovább, bõven meglesz a féltáv még világosban. Az erdészházat hátrahagyva kikapaszkodok a mélyúton keresztül. Pes-kõ aljához közeledve összefutok két szembõl érkezõ barlangász baráttal. Örömmel üdvözöljük egymást, de sok idõ nincs megállásra: õk túlélõtúrán vannak, szedik a tappancsot, és nekem is akad még közel 80 kimométer a távból…


Valahol ekkortájt bukkan ki elõször a kék ég. Meg is említettem egy srácnak, hogy mindjárt süt a nap, de õ eléggé pesszimistán látja a heylzetet:) Pes-kõ köveit ismét láthatjuk, majd hamarosan a fiatlos, és a Vértestolnai EP következik. Az idõ 11:43. Nem rossz, 4 óra alatt megvan a közel 25 km. Gyors pecsét, és indulás tovább. A bitumen nyugalmát kihasználva némi energiafeltöltés, és újra bevetem magam a dzsumbujba. Végül nekem van igazam, tényleg kisüt a nap. Norvég satnya téli napsütéshez szokott szervezetem fürdik a déli napömlenyben, pár perc múlva már kicsit túl sok is lett a jóból, elkezdett melegem lenni.


A napfényes dombmászást hátrahagyva bevetem magam a lassacskán felcseperedõ fiatalosba. Kis bozótharc, majd a Vadföld, ahol néhányan maradnak a földúton. Én egy sráccal maradok a szokásos úton. Nagy meglepetásemre a kerítésmászás elmarad - elbontották a drágát. A sráccal - akit Tibinek hívnak - teljesen egy tempót megyünk, a Vadföldön beszélgetésbe elegyedünk, és végül a túra hátralévõ részét végig együtt csináljuk. A Vadföld végén inkább a bozótosban megyünk, régen a kerítés miatt szívás volt, ha valaki a földutat választotta. Idén ez is megváltozott:)


Bányahegy idén könnyebben meglett, mint ez elõzõ években. Valahogy ezt a szakaszt nagyon unni szoktam. A pontban víz, Balaton szelet, és egy kis támogatás saját Isostar tartalékaimból:) A pont 5 órán belül meglett, így engedünk egy kis lazítást magunknak. Tibi nem akarja elhinni, hogy világosban Mogyorósbányán leszünk, viszont szerintem biztosan meg lesz!


Start tovább, a Gerecse hangulatos oldalában repül az idõ és a táv. Sandl hárs, és már fel is értünk. Gyermeküdülõ, majd a Jura- és Tûzköves-zsomboly kiágazása, mindez megfûszerezve ragyogó õszi napsütéssel. A lehullott falevelek napfény járta sárgás-vöröses árnyalata különos melegséget kölcsönöz a tájnak. Nem hiába, túrám kedvenc szakasza idén sem hazudtolja meg önmagát:)


Rövidke átvezetés Pusztamarótra, ahol az eddigi évekkel ellentétben megállás nélkül robogunk tovább. Alakul a táv, és a menetidõ sem rossz! Átvágunk az erdészet legújabb kis irtásán, a jellegzetes vadkerítés, visszatörünk, aztán már indul is a hullámvasút a Bika-völgybe. A távvezeték alatt rendesen kitatoltak mindent, az elõzõ éveknél jóval könnyebb a haladás. A hullámok hátán gyorsan a kiágazáshoz érünk, és caplatunk is le a Bika-völgybe, ahol idén nem vár ránk EP.


Péliföldszentkerszttõl már csak egy nagyobbacska dombocska választ el minket. Fent, a tetõn felhívom édesanyámat. Minden évben innen szoktam:) Kiérünk az erdõbõl, és a Bajóti Öreg-kõ látványában gyönyörködve ereszkedünk le a mûútig. A Napnak esze ágában sincs még lemenni, Mogyorósbánya a féltávval bõven meglesz! Tibi - mint kiderült - tavaly belevette a távba az Öreg-követ is, viszont idén nem bánta, hogy a hivatalos útnak nem résza a kitérõ:) Péliföldszentkereszten rövid kis pihenõ, majd nekigyürtkõzünk az utolsó két kisebb huppanásnak. 


Mogyorósbánya felett, a falu felé caplatva hív vissza uncsitesóm, akit a nap folyamán többször kerestem. Mint kiderült, eddig aludt, bulizni voltak. Megállapodunk, hogy majd ha EP-be érünk, beszélünk.


Lecaplatunk a faluba, és be a teletömött Kakukkba. 15:55-öt mutat az óra, nagyon jól állunk. Kiérjük a virslit, teát, és a két csapolt sört:) A tömeg miatt inkább kint telepszünk le. A hidegben különösen pikáns a csapolt sör, de jót tesz az izmoknak a lazító ital. Uncsitesóm közben felhív. Beértetek? - kérdezi. Dehogy, még van 50 km, féltáv - válaszolom. Némileg meglepõdik, aztán jó utat kíván:) 


Indulás elõtt elõkészítjük a fejlámpákat. Titkon reménykedem benne, hogy a késõbbi indulás ellenére is meglesz a Tokodi országút még világosban. Felcaplatunk a Kõsziklára, majd mint akit dróton húznak, úgy megyünk le a Tokodi Pincesorhoz. Szerencsére a tavalyi emlékek még vígan élnek fejemben. Végül meglesz az országút, de ott már a biztonság miatt felkapcsoljuk a lámpát. 


A Hegyes-kõ baráti kapaszkodása következik, közben sztorizgatás a búvárkodásról, és annak élettani hatásairól:) Tibi nem emlékezett a tetõ elõtti kissé kellemetlen kapaszkodóra, de amikor ott voltunk, felfelé keccsölve már neki is beugrott valami:)


Felérünk, átvágunk a szántóföldeken, és a távvezeték elõtt bevágjuk a balost. Azt hiszem, ekkor hívom fel Orsit, aki egy kisebb kommunikációs káosznak felérõ félig-meddig sikeres e-mailen, és telefonon folytatott megbeszélés sikertelen eredményeképp már délután 3 óta Dorogon vár ránk két nagyobb termetû pizzával. Megnyugtatom, hogy még legalább 1-2 óra mire ott vagyunk a minket elválsztó kisebb 'bucka', a Nagy-Gete miatt.:)


A halastóhoz vezetõ meredek kissé bokatörõ idén, de azért túlélhetõ. Odalent a szokásos kis patak, aztán indul a Gete meghódítása. Keményen nyomjuk felfelé, a végén már azt hiszem, idén sosem érünk fel. A tetõn erõs szél tombol, a pontõr egy védettebb helyen, némileg elõrébb pecsétel. Némi kis kavarás után rátalálnuk a lefelé vezetõ útra, és egy szélcsendesebb helyen újabb Isostart keverek. Lefelé menet egy balost a susnyásba majdnem benézünk beszélgetés közben, de szerencsére a jelzés pont kiveri a szemem:)


A bányatelepen szinte átröppenünk, és már a vasíúti átjárónál is vagyunk. Némi aszfaltozás, és végre benyitunk a Molnár-sörözõbe. Kikérünk két sört, és Orsival leülünk egy hosszabb beszélgetésre. A pizza nagyon jól esik (innen is ezer hála!:)), de sajnos talán ha az egyik felét el tudjuk pusztítani ketten. Tibi vörösbort iszik Magne B6-tal. Egyedi, túrázós párosítás:) Én maradok a jól megszokott sörnél. Azert egy B6 kúrát a sör után én is tolok:)


Lassan az ajtó felé vesszük az irányt. A csapos hölgytõl kérek egy töltés vizet, gyors búcsú Orsitól, és már caplatunk is a fûúton. Kicsit újítunk az útvonalon, így végül a telefonon lévõ térkép alkalmazással navigálunk rá a városból kivezetõ Kesztölci útra. Cserébe legalább egy centit sem kavarunk:)


Kesztülc felé egy nagyobb csapatocska verõdik össze. A mûutat elérve találkozunk egy tipikus magyar autóssal, aki a Volvo S80-asában az úton embereket látva a fék helyett a dudát nyomja, dehát így van ez itt délen… Szerencsére azért a végén egyikünket sem üti el.


A Kesztölci kocsmáról az a hír járja, hogy be lesz zárva. Furcsálljuk a dolgot, aztán odaérve nyugtázzuk, hogy azért errefelé sem halott az üzleti érzék:) A hírhozóknak köszönhetõen kinyittottak. A pont után betértünk egy kis melegedõre, a következõ 25 km nem sok ilyen helyet tartogat…


A pihenõ után nekivágunk a Kétágú-hegy meghódításának. Az izmos kis emelkedõvel végre a Pilis hátán vagyunk. Hosszú, kissé unalmas caplatás következik a nyáron oly népes Pilis-nyergi EP-be. Most, így az év átellenes napján csak a hõsi emlékmû magánya, a sötétben tomboló zord õszi nedves szél, és némi köd fogad minket. Az idõ kb. 3/4 11 felé jár, ami az elõzõ éveket javában veri. Tibinek az elõzõ szakasz nagyon nem tetszett, és rám is rámfér egy kis pihenés. Öltözés, kaja, telefon haza, majd indulás a program.


A nyeregbõl kikapaszkodva a köd egyre erõsödik, hamarosan a fejámpát le kell vennem, és kézben kell tartanom. Nem esik jól a kimaradó fél bot a kissé csúszósra váltó terepen. Egy újabb végeláthatatlan hullámvasút következik, aminek a végét - mint minden évben - idén is megváltóként várjuk.


Csak eljön az erdõ vége, és a panorámaút elsõ kanyarja. A magasságot kínkeservesen lassúnak tûnõ ívekben adjuk le. Visszatörés visszatörás hátán, mígnem végre tényleg megindulnuk lefelé. 


Újabb megváltó pont, a sorompó. Rövid depó, és caplatás tovább lefelé. A meredek már kevéssé esik jól így a 80. km felé közeledve, de azért toljuk a távot. Fáradtak vagyunk, a P-Z keresztezõdést elhagyjuk, és mintha hirtelen a Piros 85-ön járnék. Ez nem jó jel:) Benéztük a már milliószor járt keresztzõdést, és Pilisszentlászló felé caplatunk. Nincs kedvünk visszamászni, Google Maps elõ, és GPS-szel visszakavarunk a zöldre, szintveszteség nélkül. A pont ipari reflektorai kiváló viszonyítási pontok, mondom is a pontõrnek, jövõre is hozza!:) A pontnál kiásom pénteken elrejtett sörömet, ami a terveknek megfelleõen pont jókor volt jó helyen.:) Tibi nem akar pihenni, viszont én kis szünetet tartanék így a Hoszzú-hegy elõtt, nomeg a körözöttes kenyér sem utolsó csábító tényezõ. 1 óra felé jár ekkortájt. Azért Tibinek sem esik rosszul egy kis lazítás, pillanatok alatt elalszik picikét:)


A Hosszú-hegyen jól haladunk. Sajnos a köd továbbra sem lazít, allandó problémát jelent, de legalább kostans feladatot ad a jelkeresés. 1:51-re a hosszú-hegyi pontot is becserkésszük. Lecaplatunk, majd egy kicsit már kellemetlenül hosszú gyaloglással egybekötött idegtépõ várakozás a csobánkai mûútra. Végül nehéz szülés után odaérünk. Itt betermelem a hajnalra tartogatott, fûbe rejtett kólát, és némi kómázás után indulunk tovább.


A Kevélyre vezetõ úton az erdészet kiválóan kitermelte a felfelé vezetõ OKT jelzéseket, ami így hajnalban, ködöt szeletelve különösen anyázóssá tette a felfelé utat. A végén a piroson értünk fel. A pontõr meg is jegyezte, hogy érdekes módon mindenki onnan érkezik… Mondtam neki, hogy talán nem véletlen:) Esetleg ezt a szakaszt kiszalagozhatták volna.


A pontból (3:59) hamar a csúcson vagyunk. Meg is lepõdöm. Emlékeimben nagyobb kecssölésként élt ez a mászás. Lefelé menet szokásomhoz híven ismét megéhezem. Egy sziklára telepedve gyors kaja, és indulás tovább.


Végre elérjük a dózerutat, és már csak egy itt-ott bokatörõ, de alapvetõen jó minõségû lemenet választ el minket az ürömi mûúttól. 


Az út túloldalán kavarunk egy picit az össze-vissza kiszalagozott mindenféle utak között, de szerencslére nem sok pluszt teszünk bele. Még mindig tök sötét van, pedig elõzõ években már valahol a Kevélyen rám szokott pirítani a hajnalpír.


Végre eljön a végfelvonás: bozótrally, kerítés, rövidke lejtõ, majd letörés a bitumenre. Az Ürömi útra érve eszmélek, hogy még 10 perc van a 22 órából. Megkérem Tibit, hogy hogyha nem gond, fussunk bele. Részérõl ok a dolog, így az utolsó párszáz méter gyorsan eltûnik.


Végül 21:57 perc gyaloglás után benyitottunk a célba, és megkaptuk a jól megérdemelt elismerét, oklevelet, és kitûzõt:)


Köszönjük a szervezést, és reméljük, jövõre újra megrendezésre kerül ez a nagyszerû túra!