Túrabeszámolók


Magyarországi Forrástúrák

ÓraTúra éve: 20122012.12.14 09:00:57

Magyarországi Forrástúrák a Pilis-Visegrádi hegységben Rövid- és Hosszútáv.


 


Az a megtiszteltetés ért saját magam részérõl, hogy mindkét távon részt vehettem.


A tegnapi Vulkánnal az ízületeimben már reggel fél hatkor ott topogok a Margit hídi HÉV-megállóban, amit valami Fidesz átkeresztelt H5, éjcs-fájv vonalnak. Ez már Európa, csak nem látszik, monfordírozok magamban, elõttem Marika néni sétál fel s alá az elsodrási határon. Aztán megjön a zöld csoda, jó meleg van rajta, meg partiból hazatérõ fiatalok. Mi meg megyünk túrázni. A buszon nincs meleg, sõt még seftelni se lehet a sofõrrel, kénytelenek vagyunk különbözõ testkipárolgásainkkal belehelni a buszt, igazi dél-erdélyi hangulat.


 A kellemes és kedves Felsõ-kocsmában még van tíz perc a hivatalos rajtig, addig kiveszem a kismotyót a nagyból, hogy ne kelljen cipelni szinte semmit, erre az utóbbi idõben nyûgös vagyok, Rudi meg is bíztatott a múltkor, hogy csigolyakopásom van. Aztán a birodalmi lépegetõ, közismertebb nevén Moiwa nyomába eredek, hogy némi túraceleb infócsere után már a Szent-kútnál kaphassuk az elsõ pecsétet. Igen ám, de csak az akinek megvan az itinere, mert András, a harmadik srác alkalmi táraságunkból, a rajtban hagyta. Mivel én duplázni kívánok pontszûke miatt, megbeszéljük, innentõl együtt megyünk a rövidtávon, ugyanis Moiwa sporttárs csak egy etapot vállalt be, elfoglaltsága miatt.


A forrásnál a pontõr az égbe mutat, tehát egy kurv@ meredek kaptató kezdõdik, de jó lesz ezen még egyszer felmászni... Ráadásul pionyírkodnom kell, elõttem csak a szalagozó és egy futó jártak. Tehát mint a tyúk kapirgálás közben, hol a gyökereket, hol a szalagokat lesve botorkálok egy igazi bazmeg-fenyveserdõben, ahová bevitt a szalag botladozni a cserjeszintben. Átbukunk a gerincen, a Kék +en leereszkedünk egy völgybe, ahol egész mély a hó, de ez babahó a Börzsönyhöz képest, aki tapasztalta, tudja... A patak után egy balossal újabb pionyír-emelkedõ kezdõdik, itt is én megyek elõl, nehogymá' megelõzzön a Moiwa, mert utána nem érjük utol. Kiérünk egy kellemes, letaposott erdészeti útra, ahol jobbra fordulunk. Azt a szintet, amit kimásztunk eddig kétszer, érzésem szerint ismét visszaereszkedjük a Király-kút feletti feletti kunyhóig, de sebaj, jól haladunk, 5.9 körül az átlagunk. itt jegyezném meg azt a közismert tényt, hogy a forrástúrák alaphangon el vannak mérve, miután András életet lehelt a dzsípíeszbe, kiderül, hogy Dobogókõig ez egy bõ kilences. Na mindegy, az Elterelt Kék - Piros ?-ön a legcsúnyább szakaszt megúsztuk, a többi meg fokozatosan enyhül. Próbálom húzni a csapatot önös érdekbõl, mert ha ez nem tizenkét kilométer -és nem annyi-, ötös átlag feletti menet kell, hogy tízig elindulhassak a hosszútávon, és hóban-jégben ez nem is olyan egyszerû. Felérünk a tetõre, hú, de jó lesz ide felérni még egyszer... Aztán egy, mint utóbb kiderült, csali szalag tovább visz a jelzésen, a jeges csél az orcánkba csap, megelevenednek a tegnapi emlékek, mikor öt perc alatt megfagyott a taknyos zsepi a zsebemben.


Meglepett Egon fogad jobbról, itt derül ki, hogy jöhettünk volna az úton is, az biztos, következõ körben így teszek. Némi fagyott csalamádé nyalogatása után elbúcsúzunk Moiwától, és András és a mûholdas kütyü társaságában indulunk tovább. Régen jártam ezen a szakaszon a Zsivány-sziklák felé, kellemes és nyugodt a táj, nincs szél végre. A forrásnál, dokumentációs céllal elõveszem a gépet is, lett volna már eddig is fototéma, de a Nap még csak most kezd kibújni, majd a következõ körben. Átbotorkálunk valami havas-jeges izén, majd balra tartva visszakavarunk a Kék jelzésre. Újabb havas-jeges betonutas emelkedõ után kerülünk be az utolsó völgyünkbe, ahol lehet tolni neki, de csak óvatosan, csonttá fagyott a dózerút. Szalagerdõ jelzi, hogy kis mászás után ott az utolsó forrásunk, a pontõr kérdezi, leesett-e, miért 60 volt az elõzõ forrásnál a kód. Szülinap? -kérdezem. Igen, az övé, Isten éltesse! Ennek örömére még egyet botorkálunk a gizben-gazban, majd végre kiérünk a Piros-ra, ahol lehet Piros-nosztalgiázni, illetve készülni a 4 kolostor-túrára, mert az itt majd felfelé fog vinni.


András az órájára néz, 9.32, becsattogunk a célba, 9 35 körül. Ez szûk hatos lett, meg vagyok elégedve, a dzsípíesz kerek 15 kilométert mért... Egy szép kitûzõ és egy név és táv megjelölés nélküli emléklap a jutalmunk, Andrásnak ennyi volt, neki is dolga van. Innentõl magamra kell hagyadkozzak, talán menni fog...


Gyors nevezés, némi aggódás a szervezõk részérõl, aztán aki ismer, megnyugtatja a többieket, "lazán be fog érni". Ez jól esik, de a seprût utol kell érnem. Egy korty a laposból a hideg ellen, meg egy pohár kóla a csapos nénitõl, ésd uccu neki!


Ami változott reggel óta: süt a Nap kifelé, szebb az idõ. Továbbá, nem elhanyagolható különbség, hogy kitaposták az ösvényt. Most már könnyebben megy a kaptató a Szent-kút után, be vagyok melegedve, kezd dolgozni a kóla is. Némi pofátlan kielõzések után, a másik emelkedõn hátrafordul egy pár a csörtetésemmre, közlik, õk a seprûk. Juhhé!


Most már elõ a gépet, a befigyelt témák megörökítésre kerülnek, a vadles jobbról, az emlékkõ és fejfa balról,  a fagyöngyös fák felettünk. Próbálom megkocogni ezt a szakaszt, beljebb is vagyok négy perccel a kövezkezõ pontnál. Most már túl vagyok a dupla felén- könyvelem el magamban, ami nem is baj, mivel még szerdán seggre ültem a vasútállomás lépcsõjén, és a farkcsontom minden lépésnél jelzi, hogy van. De lehet, a Vulkán is dobott rajta... Most már igazán örülök a tetõre kiérésnek!


Kisétálok az úton tehát a pontra, ahol vidám társaság fogad, Gellért, Popeye, Edit, páran látássérülteket kísérnek. Amíg felolvad a lekvár a számban, az eleje el is húz. Innentõl Edittel társulva megyünk, meg ahol lehet, belekocogunk, mert erõs a szél, és már unom a fújkálását. Azért a Rezsõ-pihenõre kitérünk, hogy a tegnapi Csóvinak integethessek. Nos, a szél hallatlanul pozitív elõnye, hogy tisztára fújta a Kárpát-medencét, így a Börzsönytõl nyugatra a Madaras (Vtácník), keletre pedig sorrendben a korponai-hegyek, mögöttük az Alacsony-Tátra fõgerince a Chopokkal, távolabb, a liptói-poprádi medence szmogjába félig beleveszve a Kriván púposkodik, meg az egész Magas-Tátra, nagyjából a Gerlachig ebbõl a szögbõl, aztán ugorjunk elõre, Vadálló-kövek, Visegrád, Naszály, Karancs, Alacsony-Tátra keleti gerince a Király-heggyel, majd Bükk-fennsík élivel a Bél-kõ-vel, a Tepke-gerinc, mögötte az Északnyugati-Mátrával, a sor végét keleten pedig a Kékes zárja. Leírni se volt egyszerû.


Ez a csoda után Edittel már tényleg belehúzunk, az elérendõ busszal frusztrálom némileg, meg minek tökölõdjünk annyit. Gellértéket még a nyereg elõtt elkapjuk, Editnek még egy hóangyalka alkotása is belefér a kedvébe. A Hofmann-kútnál a tábla adata a kérdés, majd a felsõ kasztnak való Hofmann-kunyhónál élesen fordulva a Zöld ? jelzésen indulnánk tovább. Igen ám, ha nem szólnak rám, itt el is szállnék a makadámúton, a jelzés jobbra visz, bátran csobogó patakon át! Csak remélni tudjuk, hogy a látássérültek átugorják majd ügyesen. Az út kellemesen emelkedik, némi kanyargások árán elkapjuk a Zöldet, szemben egy öreg bükkön Pilis 50 felirat hirdet egy konkurenciát, bár az májusban lesz, beírom a naptárba.


A Zöld elér egy mûutat, majd szalagozott bekötésen a Shaolin-faluba érünk. Az biztos, itt nyugi van, mikor bekéredszkedünk pisilni, a boldog orientalizmus tölti el lényünket. A pözsó érintése után, Edit javaslatára a Shaolin-kapun lebegünk ki a területrõl, igen ám, de nincs az útnak folytatása, úgyhogy egy shaolin-rúgást is produkálunk a levegõben, míg a másfél méteres szabadesést leküzdjük.


Innen egy sétagalopp a Kétbükkfa-nyereg, átbukva rajta újabb kocogás és kielõzgetés kezdõdik. Most szembesülök a ténnyel, hogy nem a Remete-forrás lesz az utolsó, hanem még a Trézsi-kúthoz is ki kell térnünk. Az itiner szerint sehol nem letérve a Zöld-rõl érjük el a forrást. Közvetlen a forrás elõtt azonban, van egy becsali Zöld egy bokron, amivel majd' mindenki lemegy a focipályához, aztán rajzanak ott a tanácstalan turisták. A folytatást, ami még vagy 70 métert szintben visz, naracssárga szalagok jelzik, tehát nem a mieink, a piros-fehérek, ezért nézik be sokan. Más hibát nem találtam a szalagozásban, de erre jobban kellett volna figyelni. A bõvízû Klastrom-kút vizét érdemes megkóstolni, fõleg, ha gyorsítót akar az emésztésébe vinni. 


Olyan sok már nincs hátra a túrából, de már úgy lementünk volna a faluba beülni a cukiba meg a krimóba... Ellenben itt tornyosul elõttünk még a Pilis robosztus tömbje, a szél is megélénkült, a szalagok vízszintesen lobognak. Nini, ismerõsök! Rudi és Anna a Prágai Százas (126 km) után még kiruccantak ide, és látássérültet kisérnek. Innentõl velük megyünk. A Trézsi-kútnak is jó a víze, olyan gyerekcsinálós, a felirat szerint. A faluba érve megkérdezem az idõt Edittõl, 14.14, na, most megy el a busz. Szintidõ terhére be is ugrunk így egy krémesre, jó ez a cél elõtt, bár emiatt az utolsó kétszáz méter a legnehezebb a célig, már pont kezdtem kiolvadni.


A második, hosszú kör díjazása a már megszokott, gyönyörû jelvény, rajta 22 kilométerrel, na, akkor a Kétbükkfánál kellett volna befejezni a túrát... Az emléklap pedig tök ugyanaz, mint a rövidtávosoknak, azóta is gondolkozok, melyiké volt melyik, de legalább nekem kettõ van! A jól megérdemelt akklimatizáció után fuvart kapok Ruditól, amit ezúton is köszönök. A Déliben még fél órám maradt a vonatig, amit a busszal értem volna el.


Összegzésképpen, szép és technikás túra volt, bár Edit kevesellte a távot. Hja, aki nem jött a Vulkánra, nekem utána elég volt! Most már van Gerecse, Mátra, Börzsöny, Pilis jelvényem a forrástúrákból, jöhet a Vértes, már alig várom. :-)


 


Képek a fészen:


https://www.facebook.com/media/set/?set=a.454949637902301.110138.100001618051374&type=3