Túrabeszámolók

"I can feel a change a comin'

and I know we're gonna make it last

From now on

We'll be goin' somewhere slowly

Instead of going nowhere fast...

Azt hiszem nem véletlen, hogy ezt a túrát az év végén rendezik... kvázi az utolsó százas az évben s egyszersmind abszolút betetõzése az eddigieknek. Tudom, van akinek ez "csak" az aktuális hétvégére esõ stovka, számomra azonban egy újabb LEG, egy újabb nagy kihívás.

Hetek, sõt igazából hónapok óta gyúrtam már rá fejben és mikor eljött 2012.12.07. 22:00, félelemmel vegyes izgalomtól fûtve álltam be a tömegrajtba. Ötfõs csapatunk tagjai: Vándor Csillag, Verõcei Józsi, Lestat, Bubu és én.

Prága - Mod?any vasútállomásról egy bicikliúton indultunk elhosszasan menetelve kifelé a városból. Nem kellemes ugyan, mégis szerencsés húzásnak tartom, mert így a futóbolondok gond nélkül utat törhettek maguknak elõre (bár szerencsére a többség már eleve elõttünk volt).

Az elsõ ellenõrzõpontot már a természetben, az elsõ szuszlatós emelkedõ leküzdése után nem sokkal találtuk. "Hradišt? - Akropole" olvasom a lapomon, de mivel vaksötét éjszaka van, semmit se látni az állítólagos fellegvárból, bár azt már pár pillanattal korábban valóban érzékelhettük, hogy a város felett járunk, mert a kaptató végén az éjszakai város csodás panorámájában gyönyörködhettünk.

Jöttek-mentek az ellenõrzõpontok, írogattuk is serényen az idõadatokat a kihelyezett filctollakkal, a terep néhol egészen kalandos, sõt veszélyes volt. Skohovicénél a változatosság kedvéért a kontrola ezúttal tajná volt, emberes, ráadásul frissítõpont is egyben. Tea már nem nagyon volt, én beértem egy kis kólával, nasiztunk, majd továbbálltunk. Nem sokkal késõbb egy jókora emelkedõ tornyosult elénk. Szó szerint "gekkó-üzemmódba" kapcsoltam magam, így sikerült feljutni. Felérve az elõresietõ Józsit érem utól, majd Lestat és Bubu elõznek meg. Lestat egészen szótlan, Bubu pedig közli, hogy Vándor Csillag számára eddig tartott a túra, mert visszahõkölt az emelkedõtõl és a hidegtõl.

Leérünk egy Davle nevû helyre, ahol egy padnál rögtön kiderül miért is tûnt Lestat olyan morcosnak... megéhezett. Összedob magának egy szendvicset és indulunk tovább hosszasan a folyóparton, nem kicsit álmosító szakaszon. A lehetõ legjobbkor érünk Pikovicébe, ahol a hídnál újabb frissítõpont jelleggel üzemelõ tajná kontrolát találunk. Ezúttal jut tea is... és már lódulunk is tovább, hogy egy 35 km-es betétkört megtéve immár világosban térhessünk ide vissza. Zölt, sárga, zölt jelzések váltakoznak, meglátogatjuk a teljesen kihalt Jílové u Prahy vasútállomást, egy csodálatos, meseszerû fenyvesben végleg ránkvirrad, Teptínben betérünk egy boltba, hogy ihassunk valamit, ami nincs megfagyva és egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy a Panská Skála nevû kilátópont lenyûgözõ panorámáját fotózgatjuk serényen. Én csak sajnos csak a telefonommal próbálkozom, mert a fényképezõm nagyon fázik - bár én már szinte egyáltalán nem.

Kamenný P?ivoz hídjánál újabb frissítõpont, még 9 km van hátra féltávig, ahol leves és az itiner másik fele vár. Az út egy gyönyörûséges folyóvölgyben vezet, vasúti kilátópontot érintve, menetrend van, de idõ nincs, hogy megvárjuk a fotótéma érkezését... így a telefonom a folyó(völgy) puszta, vonatmentes látványát örökíti meg.

Pikovicében, az ellenõrzõpontnak helyt adó étteremben újra találkozunk Vándor Csillaggal, aki átállt a rendezõgárdába. Megesszük a levest, ami jár és kiegészítjuk némi knédlivel körített gulyásnak nevezett furcsasággal és kólával. Picit pihenünk, leveszem a cipõm, zoknit cserélek, nagy levegõ: közelít  a második éjszaka.

A második szakaszt Pikovice uán rögtön egy lendületes emelkedõvel kezdjük a Medník-nyergéig fel. T?ebsínbe érve megcsodálom a kápolnát, szerencsére a fényképezõm is észhez tér kissé, így meg is örökíthetem... pont a legjobbkor mûködik, hiszen a "Máj" nevû kilátóponthoz közelítünk. Odaérve a folyókanyarulat látványa úgy lenyûgöz, hogy szinte fel se tûnik milyen veszélyes és csúszós út vezet a filctollhoz. Kattognak a gépek. Továbbindulva teszünk egy tiszteletkört a hegy körül, érintjük Teletín szélét, majd egy Bükkös-árok jellegû völgyben kezdjük meg az ereszkedést Nová Rabyn? felé. Már lámpával érünk le. Átkelünk a Vltava gátján és pár lépés múlva elérkeztünk T?ebenicébe, ahol egy élelmiszerboltban találjuk a pontot. Ismét kólával frissítem magam, picit idõzünk, van kaja is (virsli, bár pénzért), de nem vagyok éhes. Azért elmajszolgatok egy kis csokit.

Innen kezdõdik a túra egyik legszebb szakasza, a Vltava mellett, a hegyoldalban vezetõ keskeny ösvény... mi azonban ebbõl csak a potenciális veszélyeket érzékeltük, mert már sötét volt ahhoz, hogy a látványt élvezhessük. Mintegy 8 km hosszan kanyarogtunk a néhol csúszós ösvényen, a végén kellemetlen meglepetésként Št?chovice elõtt még fel kellett mászni egy újabb emelkedõn, majd a városba ereszkedve egy újabb frissítõpont volt a vigasz.

Na, itt kezdtem úgy érezni, hogy az új bakancstól lábam nagyon kikészült. Kb. 88 km-nél jártunk, még 34 km volt hátra.

A legnagyobb bealvás következett, a Bojov vasútállomásig vezetõ szakasz végtelennek tûnt. Megittunk egy kólát a kocsmában, majd a bicikliúton indultunk tovább Klinec felé. Egy étteremben volt a pont. Egy újabb leves volt a jutalom, amiért megtettünk immár 100 km-t. A "cseh specialitás"nak nevezett levesrõl kiderült, hogy pacalleves, de legnagyobb meglepetésemre ízlett... no, pedig ez talán annyira nem is meglepõ, elvégre a Kinizsi végén járó gulyásról se fog már sose kideülni, hogy valójában finom-e. ;-)

Engedélyeztünk magunknak egy óra alvást, így kollektíven az asztalra borultunk, majd innen is bicikliúton indultunk tovább, ami egyszercsak elfogyott a lábunk alól. Némi tanácstalan téblábolás után sikerült megtalálnunk a zöld helyi jelzést, ami egy patakátkelésekkel sûrûn tarkított szurdokvölgybe vezetett minket. A végén, a 18. filctoll után egy újabb "gekkó-stílusú" meredek kimászás következett, ami kihozta belõlem az állatot, mert ott és akkor a pokolba kívántam mindenkit, akinek köze van ahhoz, hogy én éppen itt vergõdöm...

...felérve csodás éjszakai kilátás nyílt a városra, ami némileg enyhítette panaszaimat, de a fájdalmaimat aligha. Pod Cukrákem után újból hosszas, unalmas szakasz vezetett Prága - Ban? buszmegállóig. Innen városnézõ séta következett, végleg kivilágosodott, de nagyon elálmosodtam, el is aludtam, ami miatt már megint begyorsultam, hátulról nekiütközem Józsinak. A karambol következményeképp felébredtem, viszont eleve törött szemüvegem szára végleg levált... de legalább a maradék része fejemen maradt.

A városnézõ séta végén visszaértünk a hídhoz, ahol a túra elején elhagytuk a bicikliutat, újra az erdõbe térünk, bár nem még egy körre, hanem ezúttal más irányba. Egy utolsó frissítõpontot is találunk itt, de már semmi étvágyam, inkább továbbállok a következõ filctoll felé, amit egy mûút keresztezése után egy újabb meredek mászás követ a Šancéra, de az igazán, lélekölõen fájdalmas rész csak ott fent kezdõdik. 3 olafkilométernyi végtelen tekergés. Innen már legszívesebben mezítláb futottam volna a célig, de ahhoz rettenet hideg volt. Elértük a házakat, majd a Mod?any-árkot. Az utolsó meredek kimászás, az utolsó filctoll után pedig mégre valahára megpillantottuk a paneldzsungelt, ami a célnak otthont adó iskolát rejtette magában. A cél felé tartva Oberon jött velünk szembe. (Minden bizonnyal) már kipihenten. Bubu kérésére dokumentálta csoffadtságunkat... én ekkor már csak a hátralevõ lépéseket számoltam, majd Jupiter-méretû szikla zuhant a szívemrõl, amikor végre átléptem az iskola bejáratát.

Megcsináltam! :-)

U.i.: túra közben többször felötlött bennem, hogy soha többé... hazaérve már hétfõn tudtam, remélem jövõre újra. ;-)

...when everything has come and gone

We'll look back on this road we're on

And see how far we've come (ya we've come a long way)."

(Bryan Adams - Nowhere Fast)