Túrabeszámolók


Monoton Maraton, Félmaraton

BubuTúra éve: 20122013.01.25 02:51:44

 Monoton Maraton 2012. rendezõi összefoglaló


 2012-ben egy négynapos hosszú hétvége elsõ (csütörtöki) napjára esett november 1-e, és így a Monoton Maraton teljesítménytúra is. Mivel a korábbi útvonal egy rövidebb szakaszon jelzetlen és a túrán várható létszám 500 fõ fölötti, így az eredeti útvonalra érvényes hatósági engedélyért közel 100.000 Ft-ot kellett volna fizetni, ezért az útvonal módosítása mellett döntöttünk és végig jelzett turistaútra helyeztük át a túrát. Az új útvonal abból a szempontból sokkal monotonabbnak tekinthetõ a réginél, hogy útvonalának jelentõs része lényegesen több túrával van átfedésben, így véleményem szerint sokkal nagyobb kihívás ismételgetni a Nagy-Hárs-hegyre vezetõ sárga jelzésû utat, mint korábban keringeni a hegy körül. Az idõjárás is az évszaknak megfelelõ volt: bár az intenzív esõ nem hiányzott, de a hegyre és környékére telepedõ szürkeség, felhõ és masszív köd fokozta a túra hangulatát. A kedvezõtlen körülmények ellenére is közel 400 fõ látogatott el rendezvényünkre, amelynek rajt-cél helyszínét is sikerült egy kultúráltabb, az idõjárás viszontagságainak kevésbé kitett helyre költöztetni: a Szépjuhászné vasútállomáson üzemelõ büfé helyiségébe.


 Túrastatisztika:


Nevezõk száma:



  • Maratonra: 37 fõ

  • Félmaratonra: 100 fõ

  • Minimaratonra: 293 fõ

  • Összesen: 430 fõ


 Az alábbi rajtszámok nem lettek kiadva, vagy legalábbis nem találtam hozzá nevezési lapot (ha valaki mégis a magáénak érzi valamelyiket, az jelezze felém, és akkor javítom): 1, 3, 97.


 Teljesítõk száma, távonként:



  • Maraton: 23 fõ

  • Félmaraton: 89 fõ

  • Minimaraton: 318 fõ

  • Összesen: 430 fõ


 Átnevezések távok között:



  • Maraton > Félmaraton: 14 fõ

  • Maraton > Minimaraton: 1 fõ

  • Félmaraton > Maraton: 1 fõ

  • Félmaraton > Minimaraton: 24 fõ

  • Összesen: 40 fõ


 Teljesített körök száma (egy rajtszámon belül):



  • 14 kör: 23 fõ

  • 13 kör: 2 fõ

  • 11 kör: 3 fõ

  • 10 kör: 1 fõ

  • 7 kör: 83 fõ

  • 6 kör: 2 fõ

  • 5 kör: 1 fõ

  • 4 kör: 2 fõ

  • 3 kör: 10 fõ

  • 2 kör: 8 fõ

  • 1 kör: 295 fõ


Összesen: 1338 kört teljesített a túra 430 résztvevõje!


 Gratulálunk a teljesítéshez, köszönjük, hogy eljöttetek és várunk benneteket szeretettel jövõre is, ugyanakkor, ugyanott!