Téli Balatoni Kék 30.
Ezt a túrát amolyan gyógytúrának, levezetésnek szántam a Galyavár után, aztán mégis kicsit kalandosra sikeredett.
Már reggel fél hat után ott tobzódtam a Déliben, de a szombathelyi gyors érkezõbõl fordult, és csak hat elõtt jött meg. Bevágtam magam a párnásba, aztán Lipák úr ébresztett Csór-Nádasladány környékén. Kaptam tõle egy Balatoni Kék mozgalmi füzetet, így kellõ motivációval pattantam le Pétfürdõn a vonatról, hogy elsõként érkezzek az utasváróba, a rajthoz. Kellett is a sietség, mert a túra szervezõjét már ismertem más túrákról, és nem akartam sokat sorba állni nála. :-) Így viszont pikk-pakk elindultam, nem túl sietõsen, de azzal a céllal, hogy a fél kettes vonat Almádiban meglegyen.
Pétfürdõ település határához érve megdõlt a szervezõk túrahonlapon pár napja közzétett lelkesedése, a beígért hó ugyanis elolvadt. Ebben õszintén reménykedtem, mert elõzõ nap a Mátrában szétáztattam a bakancsomat, és csak a nyári maradt, ami viszont nem sokáig vízálló. Amellett, hogy a túra elején nem volt hó, az éjszakai fagy megdermesztette a sár tetejét, így kényelmes volt a haladás. A Pétfürdõi Tavasz túráról megismert szakaszon haladtam szemben. Akkor nagyon tetszett ez az "ezer dolomitbucka országa" rész, most is, csak a fényviszonyok nem voltak alkalmasak a fotózásra. Sorban elõzgettem ki a túrázókat, kerülgettem a hófoltokat.
A távvezeték alá érve ért az elsõ meglepetés: szalagok garmadája, ami levezetett a Kék-rõl. Most akkor ez Kéktúra, vagy nem? Annyira nem bántam azért, a szántás szélén vezetõ szakasz egyrészt sáros, másrészt unalmas. Így hát elõször egyenesen haladtam tovább, majd egy hirtelen jobbossal a szalag felvitt a Tündér-hegy tetejére. Itt némileg úttalan utakon, többszöri irányváltással kiértem egy rétre, ahol a vadakat szokták beetetni, mint errõl a tömérdek ürülék is tanúskodott. A levezetõ ösvény viszont igazán szép volt, kevés hóban a vadászok által használt cserkészösvény egy kis völgyben. Itt már nem álltam meg, hogy ne fotózzak a borongós idõ ellenére is. Épp mikor eltettem a gépet, három õz váltott át elõttem, jóltápláltak voltak - vagy vemhesek? A Kék-et újból elkapva balra vettem az irányt, és hamarosan kiértem a sziklás domb alá, amirõl egy távvezeték nyújtózott át a völgyön a vasút felett.
Vasút? Egykori vasút... Az alak elõjelzõ és fõjelzõ üzemen kívül lett helyezve, a sínek rozsdásak voltak, de a Vilonya-Királyszentistván tábla még megvolt. Pedig innen ágazott ki a fûzfõgyártelepi iparvágány, ahonnan évtizedekkel ezelõtt Balatonfûzfõ állomásra is el lehetett jutni. Mára már a Hajmáskér-Csajág vonalat is bezárták. A vasútrombolás persze nem ma kezdõdött, vezetett anno vasútvonal Veszprémbõl Alsóörsre is...
De hagyjuk a kesergést, a Séd ugyanis áradt. Tehát volt még hó a Bakonyban, ami most olvadt le. Átkeltem a falun, és csodák csodájára a templom elõtt volt a kocsma. :-) Itt tea és mandarin volt az ellátmány. A pontõr lelkes lokálpatriótaként készített nekünk saját itinert a túra hátralevõ szakaszára, és ellátott minket hasznos tanácsokkal a nem egyértelmû szakaszokkal kapcsolatban. Azért a többesszám, mert pár kilométeren át székesfehérvári túratársakkal haladtam együtt, mivel éreztem, hogy saját tempóval határeset lesz a vonatelérés. Innentõl már két térképen is rajta voltunk, de egyik sem stimmelt. A Kék a 41-es Balaton térképen keletrõl kerüli a Mogyorós-hegyet, a Palotai-Bakony térképen keresztbe megmássza, és nyugatról. A valóságban megmássza, aztán toronyiránt becélozza Litér község szélét. Ez viszont már rajta volt a kiegészítõ itineren! Igaz, most olvasom. :-)
Litéren a fõút melletti mûintézményben volt a pont, ami egyben az eleje-rövidtáv vége, és a vége-rövidtáv eleje is volt. Nekünk pedig kajapont, zsíros kenyérrel és teával. Finom, forró volt a tea. Szereztem céges pecsétet a mozgalmi füzetbe is. Mivel letértünk a Kék-rõl, a falun keresztül kellett visszakavarni rá. Útközben érintettünk egy román kori templomot, ami jelenleg a reformátusoké. Csodálatosan szép, kõoroszlános bejárata van, ami az udvarról látszik csak, erre túratársaim hívták fel a figyelmet. Aztán a faluból kiérve úgy elbeszélgettük az idõt, hogy a domb tetején helyi túrázó nénik kérdezték: a teljesítménytúrán vagyunk? Hát persze! -feleltük. Az jó, mert a Kék a völgyben ment tovább valami susnyásban, de haladjunk csak tovább, ez az út rá fog vinni! Végül is nem bántuk meg, mert a fenyvessel benõtt Nyerges-hegy talán a legszebb része volt az egész túrának. De gyanítom, nem csak mi láttuk, mert amikor visszakavartunk a kijelölt útra, csak a szalagozó nyomai jöttek rajta, elõttünk már több nyom elment a hóban.
Igen, mert innentõl kezdett egybefüggõ hó lenni. Segítségünkre is voltak a nyomok, mert a Balaton-térképen jelzett csordakút megtalálása után az utak elágaztak. Párszáz méter megtétele után viszont egy gázvezeték-nyomvonalon visszakaptuk a szalagozott útvonalat, a már említett egy nyommal. Tehát itt sem követte az útvonal a jelzést, mindkét itiner tanúsága szerint azért, mert a római villánál járhatatlanul benõtt az ösvény. Valóban, ennél járatlanabb Kék jelzés az országban talán csak a Tápió-menti Kék lehet... Eduéknak nem lesz egyszerû kiszalagozni ezt a részt, javaslom a mi eltévedésünk nyomvonalát követni, mert tényleg nagyon szép! A római villával úgyse veszít senki semmit, mert a régészeti feltárás után a romokat állagmegõrzés miatt visszatemették, így nem látszik szinte semmi belõlük, erre a "semmire" az itinerek is felhívták a figyelmet.
Az útvonalra való visszatalálás után egy kemény meredeken kapaszkodtunk fel, néhol meglepõen mély hóban. A tetõre felérvén visszakaptuk magát a Kék-et is, aztán egy éles balossal befordultunk az erdõbe, egy láthatóan határnyiladékra. A táj jellege is változott: az erdeifenyvõvel beültetett dolomitos felszínt felváltotta a tölgyes-sombokros vegyeserdõ, néhol borókával, megérkeztünk tehát a mészkõkarsztos részre. Ez már az igazi Balaton-felvidék! Meg is szaporodtak a nyomok elõttünk, errefelé már a faluból is kisétálnak a kirándulók. Innentõl a célig egyedül mentem, siettem, hogy legyen idõm a célban is.
Leértem a "veszélyes mûútra", valóban sok autó jött. Aki a Kék-en ment tovább, és nem kispistázott, jobbra kellett fordulnia. Balra a mûút közvetlenül bevisz a faluba, és bõ három kilométert lehetett spórolni. Ezt semmi nem akadályozta, lévén a Malom-völgyben nem helyeztek ki pontot. Legalább egy lyukasztós vagy kódfelírós pontot kirakhattak volna. Ehelyett szóban felhívták a figyelmünket a rövidítési lehetõségre. :-) Na mindegy, a szõlõhegyen átkelve, Szenkirályszabadja község látványát a dombon kár lett volna kihagyni. Ezután egy éles balos a Határ-völgybe, és egy mély hóval borított, keskeny ösvényen viszonylag technikás terepen ereszkedtem be a Malom-völgy fõágába. Kiérve a rétre, ahol egy autó állt, szemben a Vár-hegy tömbje már igazi hegy képét mutatta. Itt becsatlakozott a Zöld sáv is, ami a térkép szerint egy körtúra-jelzés. A két jelzés együtt haladt a település széléig, majd a Kék, látszólag értelmetlenül, balra elágazott.
Minek csinál még egy kunkort ez a jelzés? -tûnõdtem magamban, de hamarosan megkaptam a választ: a vörösberényi fõútra kiérve egy gyönyörû, erõdfallal körülvett középkori templom tárult elém! Ez a templom is a reformátusoké, úgy látszik, errefelé ez a "módi". Végigmenvén a fõutcán, az elágazásban "Elegáns" felirattal egy igazi szocretró bódésor fogadott. :-P Ezután jobbra kellett fordulni, és a fõutat követni már Balatonalmádi belvárosába, a buszállomástól szalagok segítették a Cél-ba találást egy étterembe. Itt megkaptam a kitûzõt és a szokásos papírlap-emléklapot a fõszervezõtõl, illetve korlátlan zsírosdeszka fogyasztásra nyílt lehetõség hagymával, és kimondottan finom teával. Mint írtam volt, ez egy étterem, és tele volt vendéggel, mókás volt teli pofára tömni a zsírospapit, miközben a szomszéd asztalnál a cigánypecsenyét rendelték. Kaptam is pár irigykedõ pillantást az ételükre váró vendégektõl. :-) Közben a többiek is befutottak, elõttem csak pár ember ért célba. Kaptunk még egy Cerbonát is.
Ezután lesétáltam az állomásra, és némi várakozás után jött is a személyvonat, amiben minimum harmincöt fok volt. Fehérvártól a gyorson is dögmeleg volt a párnásban, majd ha mínusz tíz lesz kinn, akkor fagynak el a fûtési szerelvények rajtuk. :-)
Összességében kellemes túra volt, ahol lehetett, követtük a Kék-et, máshol meg lehet a nyomvonalat kéne módosítani. Hiába van viszonylag jól kifestve, ha annyira járatlan, hogy az ember inkább a járt utat választja. A túra ár-érték aránya nagyjából normális volt, sóherebb résztvevõk mértéktelen tea-és zsírosdeszka fogyasztással behozhatták a vélt értékbeli különbséget. A magam részérõl 5.10-es össz-szintidõvel teljesítettem a nagyjából 28.5 kilométeres távot, a hegyen megtett kavargásokkal együtt, ez 5.52-es átlagsebesség.
A maradékot Badacsonyig majd Edu túráján kívánom teljesíteni! Addigra remélem, a hóvirágok is kinyílnak, mert a madarak már csicseregtek! :-P
Képek a fészen:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.491944704202794.116092.100001618051374&type=3
|
