Túrabeszámolók


Keleti-Bakony

nafeTúra éve: 20062006.11.25 21:54:08
Keleti-Bakony 35 (GPS-el mért távolság: 36,23 km; összesített szintemelkedés barometrikus magasságmérõvel: 845 m.)
Reggeli indulás elõtt nem tudtam eldönteni, 35 km-re, vagy 50 km-re nevezzek be. Ahogy kiléptem a lépcsõházból, élénk hideg szél fogadott. Átérve a farkasgyepüi idõjárásválasztón, viszont ködben kellett vezetni Várpalotáig, szélcsendben, az otthoninál melegebb idõben. Bodajkon a kocsiból kiszállva, a Móri-árokban megszokott széllel találtam szembe magam. Ez el is döntötte, melyik távot válasszam. A hideg széltõl tartva a 35-ös mellett tettem le a voksot. Mindjárt a startnál összetalálkoztam Lászlóval, akivel utoljára a Fehé-Vár-Palota tt-n mentünk együtt, egyeztettük, hogy Verával, õk is 35 km-en mennek, s majd utolérem õket, mert már túl vannak a nevezésen.
Gyorsan túl estem a formaságokon, néhány szót váltottam az ismerõsökkel, és nekivágtam a távnak. A sípálya után valamivel utolértem Lászlót és Verát. Verának rendbe jött a lába a Fehé-Vár-Palota óta. Mint kiderült a bakancs gyártási hibája okozta gyötrelmeit. Szerencsére a boltban szó nélkül, azonnal kicserélték a selejtet. Egy varrat volt rosszul elkészítve, amit ránézésre nem lehetett észrevenni. Ahogy beértünk a hegyek közé, a szél alábbhagyott, viszont megjelent a köd. A Gaja-szurdok fölötti részen lehetetlenné is tette a fényképezést. A szurdokba leereszkedve, szép tájon mentünk tovább. A Gaját és néhány kerítést keresztezve, felmentünk a Vaskereszthez, pecsételtettünk az ellenõrzõ ponton, majd mivel itt már ért bennünket a szél, gyorsan folytattuk utunkat. Keletrõl megkerültük a Fehérvárcsurgói-víztározót, ahol jónéhány horgász áztatta a zsinórját a hideg szélben, elindultunk a Bogrács-hegy felé. Bent az erdõben, november végéhez képest kellemes idõben ballagtunk tovább. Eddigre, kialakult egy nagyobb, 20 fõ körüli csoport, ami egy-kétszáz méterre széthúzódva két- három- négy emberenként gyakorlatilag a célig együtt haladt. Az emelkedõkön több csoportot megelõztünk, majd a lejtõs részeken õk vették vissza a vezetést.
Bakonykúti-pusztánál kicsit eltértünk az útvonaltól s készítettünk pár fénylépet az ottani lovakról, a csacsi párról, és néhány szürkemarháról. Ez utóbbiakat mindig megcsodálom, ahányszor csak látom. Ha jó a helyük, egyszerûen gyönyörûek. Túlzottan azért nem mertem megközelíteni õket jobb a békesség alapon, mert csak egy villanypásztor választott el tõlük, és rá kellett ébredjek, rajtam piros szélmellény van. Bakonykútin az ellenõrzõ pontnál kalóriapótlás. Újabb ismerõsökkel találkoztam, Balatonfüredrõl és Veszprémbõl. A falut elhagyva következett a túra legszebb része, a Burok-völgy. Mivel már csak elvétve található levél a fákon, teljes szépségében nyilvánult meg a szurdokvölgy. A legszebb részét pedig nem is láttuk, mert az elsõ turistaösvényen kikapaszkodtunk belõle, s fent a peremén megindultunk a Mellár felé.
Ezzel csaknem együtt megkezdõdött a dagonyázás is. Azért nem volt túl vészes. Az eszenyi-réti ellenõrzõ pontnál mi 35-ösök jobbra fordultunk, míg az 50-esek balra tettek még egy 15 km-es kört. A pontõrök felhívták a figyelmünket a Balinka elõtt ránk váró ellenõrzõ jelcsoportra, nehogy elfelejtsük. A szalagozott részen minden közelünkben haladó alaposan megnézett minden útbaigazító lapot, nehogy elmenjünk a jelcsoport mellett. Végül csaknem a falu szélén találtuk meg. Balinkán már észrevehetõen megkezdõdött az alkonyodás, ami a kompakt gépeknél megnehezíti a jó képek készítését. Varjúvárnál szalagozáson, majd a piros sávon kikapaszkodtunk a Gaja-szurdokból. Ahogy kiértünk az erdõbõl feltûnt elõttünk Bodajk. Rövid tempós gyaloglással, néhány perccel a szintidõ letelte elõtt beértünk, ahol a rendezõk virslivel várták a célbaérõket. Megfigyelhetõ, hogy a Fejér-megyeiek által szervezett túrákon, még a közepes távokon is 4 km/óra feletti átlagot kell gyalogolni. Kaphatnánk egy kicsit több idõt is, nyugodtabban lehessen fényképzni, esetleg egy-egy látnivalóért kisebb kitérõttenni. Egy újabb jól megrendezett kellemes túrán vagyunk túl. Találkozunk jövõ szombaton, a Vödör-völgyben.