Palóc LeFaGySz 2013
Táv: 49 km Szint: 2442 m
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy szeretek minden évben újabb és újabb kihívásokat állítani magam elé. A kihívás tárgya lehet a táv hossza vagy épp a szintemelkedés mértéke is, de ezúttal az extrém téli körülmények kerültek a fókuszba. Tény: télen valahogy nehezebben megy. A tavaly április végi Karancs-látogatáson tudtam meg, hogy bizony jövõre, februárban itt téli túra lesz, nem is akármilyen. Ahogy közeledett a dátum, úgy változott a hangulatom is. Leginkább az idõjárás viszontagságaitól féltem. Mi lesz, ha minden tiszta jég/sár/hó lesz? Bölcsen tettem, hogy már a túra elõtt egy héttel tudtam, a "babatávra" (muhaha) fogok nevezni. :-D
Bíztam a Karancs-Medvesben. Mindig jó volt hozzám. Azt hiszem simán megszavazhatom kis hazánk legbarátságosabb és legimádnivalóbb vidékének...
...és nem tévedtem.
Somoskõújfaluból rajtoltunk és mindjárt az elején indulhattunk is neki fel hegyre, a hírhedt sárga jelzésen. Ez volt a túra legnehezebb része. Csúszós, keskeny ösvény a hegyoldalban, hol többé-hol kevésbé meredeken. Szinte megváltás volt felérni a Karancs-nyereg közelébe, ahol a P3 csúcs felé vezetõ ágán folytattam utam. Átestem a holtponton. A rádiótorony kerítéséhez érve ezúttal azonban nem jobbra fordult az útvonal, hanem balra. Pár lépés után ellenõrzõpontra bukkantam és rögtön utána meg is indultam lefelé.
Hoppá! A kilátóért még egy kicsit küzdeni kell. Jól szalagozott úton kellemes lendület vitt egészen a következõ ellenõrzõpontig, le a Málnás-völgybe, ahol azonban kedvenc gyümölcsöm helyett be kellett érnem egy szúróbélyegzõvel.
Itt értem utol Kékdroidékat és a szélárnyékukban haladva, emelkedni kezdtünk, a cél a Málnás-tetõ volt. Felértünk, málna helyett ismét csak szúróbélyegzõt találtam. Sovány vígaszként elõkaptam egy csokit a hátizsákból, majd lefelé elmajszolgattam...
...pár embert, köztük végül Droidékat is magam mögött hagyva folytattam a hullámvasutazást. Az Északi Zöldet elérve egy igen látványos emelkedõ került az utamba, amit két-három szusszanásnyi megállás után sikerült elfogyasztanom. Fent újabb szúróbélyegzõt találtam. Bár épp szomjas voltam, a metszõ, jeges szélben nem sokat tököltem az igazolással, gyorsan továbbálltam a bokáig érõ határkövek mentén.
A Karancs-kilátónál sikerült kattintanom egyet-kettõt, ittam is egy-két kortyot, de fel már nem mentem, mert a köd miatt nem sok értelmét láttam.
Itt ért utol Anna, így egy szakaszon, nagyjából a Ceberna-völgyig együtt haladtunk. A mai napra ütemezett utolsó Karancs mászásom volt ez, a kápolna meglátogatása.
Csodálatos ez a hely. A legszebb fekvésû kápolna a világon. Ide mindig olyan jó megérkezni. Pár percet töltöttem itt, fotózgattam picit, még egy röpke imára is volt idõm...
...és lendületbõl tovább lefelé. Elõbb vinatti és Soós Ádám, majd Brigi és Vagdalthús jöttek szembe. Utóbbi kissé elcsoffadva. Kisegítettem két magnéziumos pezsgõtabival.
A P3 város felé lejtõ ága következett, útbaejtve az Elemér-forrást. Két korty kólám volt már csak, így ez a lehetõ legjobbkor jött. Feltöltekezve gurultam tovább a Tóstrand felé.
Átkeltem a 21-es úton, majd balos kanyarral a Z4-et követve befordultam arccal a Salgóvár felé. A Z4-et szalagozás rövidítette, majd átvezetett a P sáv jelzésre. Még a PL elérése elõtt újabb szúróbélyegzõre bukkantam. Pedig ez még közel-s-távol nem a Boszorkány-kõ, ahová a következõ pontot vártam. Valóban. A pont neve "Bárhol, bármikor". Ezúttal a titkos EP-nek fenntartott macsek fejét kellett átszúrni. Pár lépéssel késõbb elértük a PL jelzést és egyre intenzívebb emelkedésbe kezdtünk fel a Boszorkány-kõre. Itt értek utol újból Brigiék. Vagdalthús szemmel láthatóan jobb állapotban volt. A szúróbélyegzõnél utolért még vinatti is, nem átallott megkérdezni tõlünk lányoktól, hogy melyikünk érzi itt otthon magát. Én nem kapcsoltam elsõre és kapásból rávágtam, hogy én igen, tekintve, hogy a Karancs-Medves vidéke igencsak a szívem csücske. No de sebaj, akkor boszi vagyok, na és? :-P
Egy pillanat erejéig megindultam a csúcs felé is, aztán láttam, hogy sok kilátásra itt sincs esélyem, pedig milyen szép is innen a két vár meg a Magas-Tátra! Szóval irány tovább! A Salgóvár tövében lesifotós üzemmódban vártak ránk a szervezõk, mosolyogtunk szépen, oszt jobbra el, a Medves felé vettük az irányt, hogy a S+ és S sáv kombinációval újra elérhessük az Északi Zöldet, mert a Macsó Lámpa...öööö... Matyó Lápa immár csak rám vár.
Hosszas menetelés után, egy többnyire viszonylag kényelmesen széles keréknyomban végül egy jobbos, majd egy éles balos kanyarral ráfordultunk az országhatárra és megpillantottuk az elõttünk álló hullámvasutat.
Elkerekedtek a szemeim, fülig húzódott a szám és szinte fejest ugorva vetettem bele magam ebbe a soha véget nem érõ játékba. Meredeken fel, majd újra le. Néhol seggen csúszva, néhol négykézláb mászva. Volt, hogy elõreengedtem a mögöttem haladót, volt, hogy visszaelõztem. A szakaszt többé-kevésbé pesza és vinatti társaságában teljesítettem. A szúróbélyegzõs ponttól, illetve az azt követõ emelkedõtõl kezdve azonban pesza kilõtt, vinatti lemaradt, így újra magányosan róttam a kilométereket.
A(z állítólag) Tolvaj-hegy meredekségû falon másztunk vissza a Medvesre, itt is többször igénybe vettem a mancsaimat, de lefelé sikerült könnyedén elgurulni a Kõ-park elnevezésû szúróbélyegzõig. Itt még egyszer utolértem peszát, engem pedig gjekler-ék (akikkel a túra teljes hossza alatt kerülgettük egymást). Táskából a fejemre aplikáltam a lámpámat, felkészülvén az esetleges villanyoltásra, zsebembe csúsztattam az utolsó csokimat irány a Salgóvár!
De elõbb még Somoskõ. Még jól látszott a vár, bár nem nagyon tudtam gyönyörködni benne, mert kissé beijedtem a falu szélén hangosan ugató és egyre csak közeledõ kutyától. Somoskõre már szürkületben értem, de mégsem kellett felkapcsolnom a lámpát, amikor elhagytam a falut, mert a hóban még mindig jól lehetett látni. Csak nem sokkal Eresztvény elõtt éreztem szükségét pár pillanat erejéig, de a Dornyai-turistaházhoz vezetõ úton megint nem kellett. A PL jelzésen annál inkább. Felbotladoztam a várba, meglepve tapasztaltam, hogy a szúróbélyegzõ az elsõ lépcsõnél lett kirakva, így fel se kellett mászni a toronyig.
Ekkor már sötét volt, így "hobbiból" sem tettem meg a kitérõt. Ittam egy kortyot az Elemér-forrás vizébõl, amibõl még mindig volt, az órámra pillantottam és örömmel láttam, hogy sietnem se kell, kényelmes sétával is beérek a célba 8 órára.
A jól ismert PL, S+ és S- kombináció, ezúttal szembõl, kellemesen gurulva lefelé, vissza Somoskõújfalura. Jobbos kanyar a boltnál, majd a fõút mellett egyenest vissza a Somosi Panzióba.
19:40 körül értem célba, fülig érõ mosollyal életem egyik legnagyszerûbb túrája után. Azt hiszem ez az élmény egyedül a 2011-es Szurdokhoz mérhetõ.
Szuper túra ez a LeFaGySz. Szenzációsan jól éreztem magam és az elsõ egy kilométer kivételével a túra minden percét élveztem. KÖSZÖNÖM!
U.i.: Hogy jövök-e a Pilisbe? Kapásból rávágnám, hogy igen, persze, ugyanakkor azért felmerül a kérdés: lehetséges a Karancs-Medves-t felülmúlni? Ugyan, kérem... :-P |