Az egész dolog úgy kezdõdött, hogy nem akartam Rokira menni. Amikor láttam, hogy a Tátralátó pályacsúcsa elég laza, egybõl jött az ötlet: döntsük meg! Ez mégis kihívás, de nincs benne szívás, mint a Rokiban.
Nagy hangsúlyt fektettem a felkészülésre. Beszerveztem Ákibácsit (azért nem kellett olyan sokat agitálni :), egyedül biztosan nem mentünk volna ilyen idõt. Az edzésekrõl beszámoltam itt a topikban, az utolsó napokat pedig pihenéssel és feltöltõdéssel töltöttem. Minden étkezésnél a fõ szempont a szénhidrát és ásványianyag bevitel volt: rizs, cerbona szelet, banán, ásványvíz, Vitalade italok. Szombatot kizárólag lazsálással töltöttem, hogy rendesen kipihenjem a pénteki Pepsi Szigetet.
A vonaton találkoztunk Ákibácsival, õ elõtte nap még átúszta a Balatont. 9 óra 50-kor indultunk el a túrán. Az elsõ ellenõrzõpont kicsit elõbbre került, pont oda, ahol a múltkor elvétettük a jelzést. Távot így nem tudok, de tíz perc alatt odaértünk. Sokkal könnyebben ment a futás, mint múlt szombaton, bár azért még éreztem, hogy nem melegedtem be rendesen, párszor meg is kellett állnom nyújtani. Ennek ellenére elég hamar elértünk a szénégetõkhöz, itt értük utol az elsõ csapatot. Bányapusztáig folytatódott ez a kicsit nyögvenyelõs menetelés, bár az idõnkre nem lehetett panasz. A kerítés utáni bozótharcot rutinból letudtuk, szerencsére most már elég jól le volt taposva. A második kerítés után rátértünk a P+, Khsz közös jelzésre, de most nem engedtük meg magunknak azt a luxust, hogy eltévedjünk. Megtaláltuk a helyes letérést, s innen nagyjából szintben robogtunk át azon a varázslatos bükkösön. Néha kis híján lezúgtunk a domboldalon, de azért sikerült megúszni.
Fekete-rétre (10.6km) 75 percen belül érkeztünk, ami 8.5km/h-s tempót jelent. Itt rákapcsoltunk és húztunk felfele, szerencsére már elég gördülékenyen ment a dolog, sikerült alaposan bemelegedni. A folyadékot beosztottuk, hogy ne szomjazzunk el, mint a bejáráson. Találkoztunk P-istával és ifj. Esti Kornéllal. Magosfára (14.1km) 110 perc lett a menetidõnk. Elõzetesen úgy számoltam, hogy ha két órán belül felérünk, akkor már csak az elõzõ heti tempót kell tartanunk, és meglesz a négy óra. A csúcs közelében futottunk össze pataporccal és kukucs33 sporttárssal, akivel most sem sikerült 2 szónál többet beszélni. Csóványosra felmenet megállapítottuk, hogy jobban megy a futás, mint egy hete. Ennek ellenére most is 40 perc kellett, hogy átérjünk Nagy-Hideg-Hegyre. Itt ismét összefutottunk pataporccal és megismerkedtünk pulp-pal is. A nagyon rövidre tervezett frissítés kicsit elnyúlni látszott, már a tíz perc közelében voltunk, ezért határozottan a tovább indulás mellett tettem le a voksom, bár Ákibácsi még nézelõdött volna egy keveset. Többek között egy nemkicsit attraktív montis hölgy öltözött a kinti padokon. :)
Idõnk olyan két és fél óra környékén járt. Úgy látszott, ha az elõzõ heti tempóban megyünk, akkor is beérünk 3:55 alatt. Lerobogtunk a Hegyes-hegyi-rakodóhoz, ahol is kiderült, hogy újabb 7 perccel jobbak vagyunk, mint a múlt héten. Ez persze leírva nem látszik olyan nehéznek, de nekem igencsak ki kellett lépnem, hogy Ákibácsi tempóját legalább nagyjából tartani tudjam. A lejtõkön nem lehet vele versenyezni. Felküzdöttük magunkat az ex-jelzetlen úton. A múlt hét óta a jelzésalapokra egy kék háromszög jelzés került, sõt a Diós-kúttól is folytatódtak a jelzések, ennek ellenére ezen a szakaszon nem tudtuk növelni az elõnyünket, percre a múlt heti idõvel értünk a Toboz kh.-hoz. Sajnos a lakomából - idõ hiányában - kimaradtunk, bár Ákibácsi szerint vihettünk volna a flakonban levest. Esetleg visszafuthattunk volna a célból, lakomázni. Ezeket a mérsékelten díjazandó ötleteket mégsem ültettük át a realitás talajára, robogtunk tovább. A stopper 3:23-at mutatott, s múlt héten 25 perc kellett a célba érkezéshez. Most látom, hogy ez a szakasz nem is négy, hanem öt kilométeres!! Ezt azt jelenti, hogy 5 perces ezrekkel hajráztunk akkor! (Tegyük hozzá: valószínûleg el van mérve. :)
Ákibácsi kezdte pedzegetni, hogy beérhetnénk 3:50 alatt. Errõl sokat egyeztettünk, de abban maradtunk, hogy ne tûzzünk ki új célokat, felesleges a végét csak ezért megnyomni. Én már elég fáradt voltam, a 4 óra mindenképp tartható, nem volt motiváció. Egészen addig, míg eszembe nem jutott, hogy az elõzõ pályacsúcs 4:50, azaz kerek egy órát is javíthatnánk. Megpróbáltuk, bár elég sokat lötyögtünk a kulcsosháztól indulva, fõleg miattam persze. Beérve a faluba még volt 8 percünk és szembejött egy kút. Láttam, hogy nemrég használták. Én bejelentettem, hogy jó nekem a 4 óra, a kútnak pedig aláfekszem. Ákibácsi kissé letört. Szerencsére fél perc alatt végeztem, de nagyon jól esett! Újult erõvel mentünk, bár úgy gondoltuk, csak 3:53 lesz belõle, hiszen itt még lesz két kanyar a falun belül. Ezek a kanyarok viszont egybõl elõttünk teremtek, s nagyon gyorsan túljutottunk rajtuk. Lehet, hogy közelebb van a cél, mint gondoltam? Még 3 perc volt hátra, rákapcsoltunk. Egy elfelejtett hosszú ívû kanyaron is át kellett rohannuk, hogy feltûnjön a tér. Pulzusom itt volt a legmagasabb, nevezetesen 182. Elviharzottunk egy kisebb, ám annál erõsebben csodálkozó bringás csoport mellett és a kocsmában leállítottuk az órát. 3 óra 48 perc negyvenvalahány másodperc!
A sorban elõttünk Vadmalac állt, aki kisebb (?) sérülésbõl épülget: Szondin megütötte a térdét, amit pár napra be is gipszeltek, ennek ellenére elég jó tempóban nyomta le a túrát. Alig intéztük el a formaságokat, befutott pataporc és pulp is, kis pihenõ után pulp autójával visszajöttünk Pestre.
A csúcsok megdõltek (egyedül pataporc sajnálta egy kicsit, hogy 8 perccel megelõzték), az idõ jó volt, a Börzsöny csodaszép, úgyhogy nagyon jó hangulatban telt ez a nap. |
