Túrabeszámolók


Bia 25

kekdroidTúra éve: 20132013.03.13 00:14:58

Bia 25


Túlságosan elölre sikerül felszállni a kétrészes motorvonat elsõ egységébe, így a biatorbágyi leszálláskor tapasztalom, hogy minden túrázó, aki a Bia helyszínét vonat és gyaloglás kombinációval közelítette meg, már elhúzott viaduktiránt. Ennek lassan nem szabadna ennyire meglepnie. Húgomat, Pattit vettem rá, hogy tartson velem, megtekinteni, milyen érdekes helyek vannak a fõváros délnyugati határán túl. A rajtidõ legvégére még Repkény is ideért volna a félkész Hauptbahnhofról indulva, de inkább ott nézzen alaposan szét, ahol most van. Átsétálunk a rajthelyre, benevezünk, itt találjuk Cifka Borit, Gyõri Pétert és útitársukat, mögöttünk a sorban a Somogyi család készülõdik az indulásra. Meglódulunk mi is a magunk komótos tempójában. Kisétálunk a faluból, megállapítom, hogy a környéken több a sár, mint tegnap volt, de legalább egyenletes eloszlású. Felsétálunk a Kõorr tetejére, pontõr érdeklõdik, hol lesz látható a fénykép, ami készült róluk. Bár megkérdezem, hogy hol szeretné látni, de végül erre nem lesz lehetõsége, mert a kép nem sikerült, töröltem. A kilátás megtekintése egy késõbbi alkalomra marad, köd ül a környéken. Meredek lejtõn óvatoskodunk le a helyszínrõl, kilapult talpú cipõmben kifejezetten jól jön a nedves talaj jelentette tapadás. Elered az esõ, aztán abbahagyja, aztán késõbb megint elered. Meglátjuk a következõ emelkedõt és rajta egy ismerõsnek tûnõ magas alakot fekete kutyával, valahol a part harmadánál, aki hirtelen eltûnik balra a bozótban. Eszembe jut, hogy itt szerencsére nem kell végigmászni a kaptatót, hanem a fiatalosban vezet majd a kényelmesebb, jelzett út. Ebben a fiatalosban szól hozzám egy hang, akihez Gethe Lacit társítja az emlékezetem, a kapcsolódó kutya pedig Zsoli. Együtt túrázunk tovább.


Rövidesen újabb emelkedõ következik, ez már a Dobogó lesz. Ellenõrzõpontra érkezünk ismét. A szinteket egy idõre félretesszük, lejtõk és sík szakaszok váltják egymást Sóskút felé menet. Néha esik, hogy a naptár mellett az idõjárás is demonstrálja: tavasz van. Elkocog mellettünk tzh, késõbb nagyondinnye, megint késõbb krysta. Régen és még régebben láttam utoljára mindõjüket. Leérünk a bányagödör mellé, kinézek, lássunk ma is valami ipari érdekességet. Látunk. Rövidesen megérkezünk Sóskútra, Tibet és VadMalac érnek utol, nem mellesleg ellenõrzõpontot érünk el. Tibet el is kocog, VadMalac marad pár szóra, elmeséli a tegnapi túránál hivatkozott levélváltását a cserkésztúra rendezõivel. A pontõrök, mint általában, pecsételnek és vízzel, édességgel kínálnak. Az idei kínálatból almáspités csokit és mézes kekszet választunk. Utóbbi kerül helybéli megbontásra. Sóskút házai után a Kálvária következik, birkacsorda legel a pontõrök autója körül. Körülnéznék, kilátás ügyében, de a helyzet nem sokat javult reggel óta. Lent, a falu határában furcsa fehér totemoszlop emelkedik. Megyünk tovább, a Benta-patak mentén, amely pályázhatna a „Százhalombatta folyója” címre, ha a Duna nem lenne valamivel hangsúlyosabb víz. Sáros úton haladunk, mellettünk lovak legelnek, megvadult kutyák ugatják a félénken nézelõdõ Zsolit. Horgásztavat kerülünk ki, köves út biztosít talpmasszázst, utána országutat keresztezünk.


A nemrég félretett szintek újra elõkerülnek, a Nyakas-kõ elõtt is kell egy kicsit fölfelé menni, meg a Nyakas-kõ alatti elhaladást is kapaszkodó követi. Közben ellenõrzõpont, nem állunk meg túl hosszú idõre. Felérkezésünk örömétõl függetlenül kisüt a Nap, innentõl, ha nem is ragyogó napfény, de legalább kellemes, koratavaszi idõ kísér végig a túrán. Megszemlélhetjük ismét a kõalakzatot, melynek tetején ismét vállalkozó szellemûek néznek körül. Alattunk nemrég leégetett bozótos terül el, az ösvények különös mintázata jól kivehetõ a növényzet maradéka között, az égett szag pedig még a levegõben terjeng. Hatékony gyomirtás zajlott. Végigsétálunk a kõperemen, felmegyünk a nyomokban talán még létezõ egykori helyi bortermelés emlékérõl tanúskodó romos pincék és a jelen néhány sor szõlõje között valameddig az aktuális dombon. Utána sáros, meredek lejtõ következik, lekocogok a nyúlós masszán, ha nagyon fékezni akarnék, kicsúszkálnám az egész ösvényt. Ráadásul a hátamon. A Szily-kápolnánál újabb bélyegzés következik, majd még néhány oldalazós-csúszkálós métert követõen leereszkedünk a lõtérre. Itt dupla bélyegzés jár, hivatalos és bónusz is, lelkes kisgyerek üti rá a bélygzõt a papírra. A résztvevõk továbbá szembesülnek a csoki vagy keksz választással. Gethével a levegõs csokit favorizáljuk. Besétálunk a célba, „Túrista út”, hirdeti a közterület nevét a tábla. A díjazást emléklap és évszámmal ellátott, új jelvény alkotják. Szép, mindkettõ. Elbúcsúzunk, majd Pattival megnézzük magunknak a viaduktot alaposan, aztán visszasétálunk a vasútállomásra. Egyik kedvenc vasúti jármûvem, a svájci származék motorvonat fedélzetén zúgunk vissza Budapestre. Köszönöm a túrát a CsBT-nek, köszönöm a társaságot Lacinak és Pattinak. Ez is egy olyan esemény, ahová szeretek visszajárni.


-Kékdroid-


Képek a túráról