Túrabeszámolók


Óbudavár éjszakai

nafeTúra éve: 20132013.03.24 20:44:19

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 14,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 260 m.


Ahogy terveztem, a Bakony 25 után, aludtam otthon egy kicsit, csaptam egy korai vacsorát, s elmentem Óbudavárra. Mire odaértem, rájöttem, nem tett jót a gyomromnak a vacsi. Gyorsan sikerült leparkolni és benevezni, s 18.10-kor már neki is vágtam a távnak. Érdekesen nézett ki a túra útvonala. Elõször nagyrészt füves utakon átgyalogoltam Mencshelyre, majd ugyanott vissza Óbudavárra. A visszavezetõ szakaszon bekapcsoltam a fejlámpát. Még lehetett éppen látni, de a vadászok miatt jobb, ha világít az ember.


Ezután dél felé indultam el, a Szent Márton parkon keresztül, s a nyári túra 10-es távjának útvonalán értem el a Szent Balázs templomromot. A német katonasír utáni emelkedõ elég sáros, de ennyi is volt a dagonya. Az aszfaltútra fölérve, szép a kilátás a Balaton felé. A templomromhoz letérést mécses jelezte, de már elõtte látszottak vakuvillanások is. A templomromnál újabb pecsét s elindultam visszafelé. Egészen Szentantalfáig maradtam az új aszfaltúton, majd a jóval hupplisabbon ballagtam a falu túlsó vége felé. A Fenyves sörözõben megvan az újabb pecsét, s irány ismét csak visszafelé. A falu szélén letértem a mezõre, csökkentendõ az aszfaltos részt. A mûút keresztezése után (amelyen lejöttem a templomromtól) nem sokkal, viszont olyan tocsogós részre jutottam - s szétnézve is csak azt láttam elõttem - hogy inkább kimenekültem az aszfaltra (nem vagyok én gázlómadár), s azon értem be a célba.


Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt. A gulyást kihagytam, mivel nem jött rendbe a gyomrom. Hazafelé úton, kb. 70 km-en 4-5 alkalommal keresztezték az utat õzek és szarvasok.


Tulajdonképpen, egy rövid kis csillagtúra volt. Az idõ jó. Térképen megnézve, szerintem ebbõl a három ellenõrzõ pontból, többet is ki lehetett volna hozni, oda-vissza szakaszok nélkül, viszont sokkal több lett volna a dagonya is. A velem nagyjából egy idõben indulókkal többször is találkoztam.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 100/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazolólapot, kitûzõt és emléklapot kaptunk. Az útvonaljelzés jó. Indulás elõtt, szendvics, tea és forralt bor, a túra végén gulyás és tea volt az ellátmány.