Túrabeszámolók


Keleti-Bakony

CzimbályTúra éve: 20062006.11.30 21:09:12
Keleti Bakony 50

Nem akartam errõl a túráról is regélni, de a rengeteg beszámoló mindegyike a rövid távokról szól, így mégiscsak gondoltam, írok pár sort.
Legutóbb a Hófejérkén voltam Lajos túrái közül, az ott látott tömeg pedig arra ösztönzött, hogy érjek idõben oda a rajthoz, mert gondok lesznek. Fél 6 után pár perccel le is parkoltam az iskola elõtt. Az épületben már jelen volt a rendezõi gárda, de még csak a készülõdés folyt. Azt hittem, hogy a Piroshoz hasonlóan itt sem lesz semmi 6 óráig, de rövidesen gördülékenyen elkezdõdött a rajtoltatás. Megkaptuk a „többszörhasználatos” térkép-igazolófüzetet, az itinert és indulás. Az égiek megkegyelmeztek nekünk, „csak” ködös-párás idõ volt, de ugyebár valami ára van az esõ elhalasztásának.

Az induláskor még igencsak sötét volt, fejlámpa hiányában megállt a tudomány a sípálya után. Szerencsére a jelzések frissek voltak, szinte „világítottak” a fákon a sötétségben. Az elsõ pont elõtt átsegítettük a pontõröket a repülõhídon és ereszkedés a hangulatos Gaja-völgy parkerdejébe. Néhány „Miatyánk” az Ádám-Éva fán való átkelésnél és máris rövid, de szuszogtató emelkedés a második pontig. Eddig szép, gondozott erdõben haladtunk, bár a sûrû köd mögött csak sejteni lehetett a völgy igazi arcát. Mindig elbûvöl a lehullott falevéltakarót magára borítva téli álomra készülõ õszi erdõ, mikor átjárja a már halovány napsütés. Sajnos az utóbbi varázslatból a mai napon csak csipetnyit kaptam.

A Vaskereszttõl a traktorútra leszaladva már egy ingerszegényebb szakasza következett a túrának Bakonykútiig. A harmadik pontnál nápolyi, a büfében „sörborogatós pontõrök”, Bakonykútiban zsíros kenyér és különbözõ színû italok vártak. A víztározón igen sok pecás dekkolt a jó szerencsében bízva ebben a barátságtalan idõben is, hasonlóan kitartó és mazochista emberek, mint mi, teljesítménytúrázók :-). A Bakonykúti feletti kopár fennsíkon a felújított és gondolom a túra véget kihelyezett „segédjelzések” nélkül elveszne a vándor, viszont így nem volt gond a továbbhaladással. Közvetlen a falu feletti szántón a szél vagy vicces emberek (?) elforgatta/ák a kihelyezett papírnyilakat, az itiner is félreérthetõ volt, de a zajok levittek a faluba kis bizonytalankodás után. Eddig kb. 2 óra telt el. Kis frissítés, képeslapvásárlás és irány a Burok-völgy. Sajnos itt tudatosult bennem, hogy a túra csak kis szakaszon érinti ezt a csodálatos szurdokot :-(.

A völgybõl tényleg csak ízelítõt kaptunk, mert hamar odaértem az elágazáshoz, ahol viszont pontõr egy szál se. Vártam öt percet és mivel nem volt tollam, egy papírfecnit csúsztattam az útirányjelzõ nyíl mellé a lefûzõ tasakba. Mindez azt jelentette, hogy nem érdemes sietni, vissza is vettem a tempóból. A célom már megvan, jócskán az elején haladhatok, senki elõttem, szûz a terep, nincs még dagonya (lett is utána, ahogy olvastam a beszámolókat). Kicsit bosszúsan gyalogoltam a Burok-parton, kikerülvén az izgalmas részeket. A Melláron az öreg csökevényes cserfánál kis keresgélés, térképezés után meglett a rafináltam felfestett jelzés, nem irigyeltem a késõbb erre haladókat a vendégmarasztaló sár végett. Az Eszenyi-réten tábort verõ kedves pontõr brigád már le is volt informálva, hogy nem tudtam igazolni a 6-os ponton, kaptam tõlük pecsétet és alapos útbaigazítást.

Pont az Erdei szentély és a Károly-lak közötti vadregényes szakaszon a Nap is érezte, hogy van némi elmaradása és kaptam némi hangulatvilágítást, még varázslatosabbá téve az erdõt. A Tûzköves-árok mellett eloldalogtunk, megkapó szépségû szakasz volt ameddig ráláttunk. Kisgyónban pogácsa, tea, gyereksírás, szusszanás. Némi hegymászás után sikerült visszakapaszkodni a K és P+ elágazásához, ahonnan záporoztak szembe a késõbb indulók. A ponttól ereszkedés a szántóföldig immár szalagozáson és a vetemény melletti keringéssel elegyített hullámvasutazás után lent is voltam a titkos kód begyûjtésével Balinkán. Keresztülvágtatva a falun egy jobbos Varjúvár felé. A matrica begyûjtését követõen meredek, de szép vízmosáson fel a P sávig, ami a sípálya aljáig vitt, onnan az út már bejáratott volt. A célban virsli, szörp és a díjazás várt.

A túráról annyit, hogy Nagy Lajos hozta a szokásos színvonalat. Végig az útvonalon friss jelzések példás mennyiségben, minõségben, a problémás helyeken mûanyag nyilakkal megerõsítve. A Bakonykúti puszta feletti részen szépen megtisztították az ösvényt a dzsumbujtól. Minden fontosabb elágazásban, jelzésváltásnál papír is segítette a tájékozódást. A végén megfelelõen sûrû szalagozás segített. A 3in1 megoldás érdekes, szellemes megoldás a térkép esetében, rajta pontos látványos információkkal. Igaz maga a térkép a Cartographia régi színvonalát hozza, a 2002-es Bakony atlaszom oda-vissza veri. Az itiner kicsit elnagyolt, inkább a poénkodásra megy rá. Hiányoltam a leírásból a pontok nyitvatartási idejét (rá is fáztam).

Az útvonalon kicsit sok volt az aszfalt és a hasonszõrû úttípusok, bár ezt nehéz is lett volna kiiktatni. Nagy szívfájdalmam, hogy a Burok-völgy kontra Bükkös-árok kimaradt, mivel nagyjából pont ugyanannyi lett volna a hatodik és a kilencedik pont között az út a völgyeken keresztül is. Kitudja, lehet, hogy nem a rendezõkön múlt a dolog. A pontõrök mindenhol kedvesek és általában tájékozottak is voltak. A szolgáltatás jó volt, a díjazásnál kicsit sántított a kissé jellegtelen kitûzõ és oklevél.

Összességében egy nagyon profi rendezvényen vehettünk részt, ami néhány rövid részen igen szép útvonalon vezetett. Gratula a szervezõi brigádnak, jövõre megpróbálok eljutni a Hamuházra is, hogy ne legyen a völgyeket tekintve hiányérzetem :-)!