Túrabeszámolók


Sárga

EduShowTúra éve: 20132013.05.06 18:39:38

SÁRGA 70


A tavalyi év egyik legnagyobb személyes sikerélménye volt számomra, hogy a Karancs-Medves jubileumi ötvenes távja után (néhány órával) elindultam, majd szintidõn belül célba is értem a Sárga 70 túrán, úgy, hogy igazából nem is terveztem azt.

Csupa-csupa élménnyel és egy levakarhatatlan mosollyal tértem haza. Oly mértékben megtetszett ez a túra, hogy idén már fel se merülhetett kérdésként, hogy mi legyen a program május elsejére.

Vonat helyett ezúttal pótlóbusszal sikerült megközelíteni a rajtnak helyt adó esztergomi vasútállomást. A buszon az átlagosnál több turista kinézetû egyén utazott ezúttal is, kivétel nélkül a végállomásig.

Mivel csak 23:00-tól lehetett indulni, belefért még egy sörözés is a szokásos készülõdésbe. Sok-sok ismerõs arc tolongott a rajtban, örültem, hogy nem kell majd egyedül mennem, azonban rajt után valahogy mégis másképp alakultak a dolgok. Meglódultam.

Az elsõ szakaszon nem volt számottevõ emelkedõ se, ami megállított volna, így az elsõ 30 km-en sikerült végig 6 km/órás átlaggal sétálni.

Az elsõ bélyegzés a Vörös Keresztnél volt, ezután következett az éjszaka legszebb része: kilátás a város fényeire és itt csapta meg az orromat elõször az orgonaillat, ami aztán hellyel-közzel végigkísért a túra teljes távján.

Az erdõbe érve Pilisszentlélekig aztán semmi érdemleges nem történt, figyeltem a jelzésekre, a tavalyi emlékeimet kotorásztam fejben (egész szépen fedte egymást a kettõ), majd megérkeztem a kutyaugatástól hangos Pilisszentélekre. Már a falu elõtt halványan látszódott a Pilis-nyereg kontúrja, ahová a falu végén meg is kezdtük a felkapaszkodást. Itt értem utol Kláriékat, majd Popeyéket. Átbukva a nyergen leszaladtunk Klastrompusztára, lebélyegeztettem az itinerem és 10 perccel a hivatalos nyitás elõtt továbbindultam a túra legunalmasabb szakaszán, Pilisvörösvár felé. Nagyjából az Iluska-forrásig untam magam, de az nagyon jó volt, hogy egész gyorsan sikerült haladni. Ezen a szakaszon hellyel-közzel néhány futóval (Anita, Atros, Don Razzino, stb.) haladtam együtt. Én örültem a gyorsaságomnak, õk meg szenvedtek a lassúságtól, de a pontnyitások miatt kénytelenek voltak fékezni a tempón.

Az Iluska-forrás után, a Fehér-hegy (szokásos mumusom) ezúttal végre nem kényszerített megállásra, sikerült egy szuszra legyûrni és még mindig tartva 10 perces elõnyünket a pontnyitásokhoz képest, megérkeztünk a Vörös-hegyi pontra. Itt sem kellett várni a bélyegzésre, azonnal lódultunk is tovább. A gázvezeték homokos lejtõjén ért utol a Rudi-vezette négy fõs gyorsvonat. Szóvá tették a gyors tempómat, miközben elsuhantak mellettem. Muhaha. Bagoly mondja...


...csoszogtam tovább.


Még vaksötétben értem a vörösvári kálváriára, nem volt feltételes pont, de vártunk picit, hátha nyitásra megjelennek a pontõrök. De nem. Továbbálltunk a Sramli felé. A ponton még elég kezdetleges készültségi állapotok uralkodtak, így miután kentünk magunknak egy-egy lekváros kenyeret, elõkerült a bélyegzõ is. Pecsét, kaja, és picit le is ültem. Innen úgy döntöttem leszakadok az élbolyról, jõ lesz nekem a magam fényképezõs tempójában, különösen úgy, hogy hamarosan kivilágosodik...


...az Antónia-árokban jártam, amikor kezdett elõbukkanni a Nap és pontban 5:00-kor felértem a Zsíros-hegyre. A Muflon elõtt állt egy autó, amit pontnak néztem, de valójában csak Anitáék depósa volt. Megkínáltak palacsintával, mondjuk éhes épp nem voltam, viszont a víz, amit adott nagyon jól jött.


Pecsét a kocsma elõtt, mert az még sajnos zárva volt, majd irány tovább Solymár felé. Az Alsó-Jegenye-völgy elõtt elmajszolgattam néhány Dunakavicsot és szörppel töltekeztem a szokásos frissítõponton, a Rózsika-forrás elõtti tisztáson pedig begyûjtöttem az igazoló bélyegzõt. Következett a végtelen hosszú oldalazás a Virágos-nyereg felé, ami ezúttal rövidebbnek tûnt a szokásosnál. Annyira kerestem a feltételes pontot a Kötõk padján, hogy annak híján egyszer csak a Virágos-nyergi büfé elõtt/alatt találtam magam. Nyomtam egy kéktúra bélyegzõt a Kötõk padja üresen maradt pecséthelyére és felszaladtam az Újlaki-hegyre. Újabb pecsét és szép kilátás. A lefelé menet már kevésbé esett jól, mivel egy balos kanyarnál túlszaladtam a sárgán és egy régi kék kereszten lefutottam a kékig. Hoppsz. Kispistázás helyett szépen visszasétáltam az elágazóig, de szerencsétlenségemre pontosan szembe indultam el a sárgán, vissza Esztergomba. Tévedésemre akkor jöttem rá, amikor egyszercsak Bell Sanyi jött szembe. Ó, « Hogy az a Mari néni kirojtozott, ráncos szélû, lötyögõsre tágított, lilabojtos búcsújáró papucsa! » [ (c)Ottorino ]. :-) Jót röhögök magamon, és futóléptekben megindulok meg visszafelé, most már tényleg Hûvösvölgy irányába. Végül sikerült megtalálni. Félórát vesztettem, így 8:30-kor értem a pontra. Zsíroskenyér és szörp reggelire, majd irány tovább a Nagy-Hárs-hegyre. Ez is jobb volt felfelé, mint lefelé, de szerencsére itt már nagyon nehezemre esne nem megtalálni a sárgát. :-)

Szépjuhásznénál újabb kulacstöltögetés, majd még egy nagy lendület a Csacsi rét felé, mert az valahogy mindig nagyon messzinek tûnik... ééés tovább. A következõ cél, amit belõttem magam elé az már a nagyszénásszugi frissítõpont volt, ami tavalyi emlékeim alapján az egész túra egyik legjobb része.

Finom hûs bodzaszörpöt ittam és a kulacsba is töltöttem, ez már egészen a célig elégnek bizonyult. Sorrentónál újabb ellenõrzõpont, innen pedig már valóban nincs más hátra, mint Budaörs. Elõször csak a város felé kiérve figyelhettük hossssssszan oldalazva a hegyen, majd a várva-várt Huszonnégyökrös-hegy nyergében lévõ pontot elérve megindultunk lefelé. Már csak egy "Törökugrató" névre keresztelt apró kis bucka várt megmászásra, de ezt az akadályt is könnyedén vettem, mivel emlékeztem a nyomóskútra az aljában. A legszebb jutalom! Kár, hogy a cél még picit odébb van.

A Törökugrató csúcsán Petami készült éppen ropogósra sülni, magamban jót mosolyogtam rajta, hisz még egy hete se volt annak, hogy a Káli 60-on kifejtette, hogy ember nincs a világon, aki nála jobban gyûlölné a kánikulát. Muhaha.

A nyomóskútnál frissülés után a túra során elõször olvastam bele az itiner szöveges leírásába, hogy ne tévedjek el Budaörs utcáin a cél felé menet. Jó volt a leírás, de ki is volt szalagozva, így gond nélkül szambázhattam be végül a célnak helyt adó kocsmába.


Szuperjó túra volt idén is, köszönöm. Imádom ezt a színt! ;-)