|
|
Idén ismét megjelentünk... Kicsit elszomorodtam, hogy rövidült a táv, de ez a 20 km is éppen elég volt így, az év vége felé.
Most a rajt Nagyvázsonyból indult, kellemesen hûvös reggelen. A hõmérõ éppen 0 fok alatt volt, talán -2 fok lehetett. A cimborám, aki tavaly jött velem, az idén ultimátumot kapott és így „önszántából” a karácsonyi készülõdést választotta inkább. Azért, hogy ne egyedül menjek és ez éven is sikerüljön valakit megnyerni a természetjárásnak, lecsábítottam egy budapesti cimborámat, hogy ismerkedjen a környék szépségeivel.
Sajna, ebbõl majdnem semmi sem lett, hiszen reggel olyan sûrû ködben indultunk el, hogy az orrunkig is alig láttunk, nemhogy a tájban tudtunk volna gyönyörködni. Tavaly a hó, a jég és a hideg volt az ellenség, az idén pedig a köd. Kicsit sajnáltam azért, hogy nincs hó, de azért így is jól esett a túra.
A leírás ugyanolyan jó volt, mint 2005-ben, de igazából nem is volt rá szükség, mivel végig a kék kereszt és a kék sáv jelzéseken haladtunk. Ez persze nem volt minden esetben egyszerû, hiszen annyira nagy volt a köd, hogy a mezei szakaszon kissé még kétségbe is estünk, mert nem láttuk a hegyet, de még jeleket sem. Szerencsére az útvonal végig szalagozott volt, igaz sokszor ezeket a szalagokat sem volt könnyû meglátni, mert a lerakódott dértõl észrevétlenekké váltak. Nos ilyenkor jött jól a helyismeret.
A felfelé vezetõ út nagyjából eseménytelen volt, csak a csúcs elõtt kellett megküzdenünk egy rövid, csúszós szakasszal és persze a szokásos utolsó 200 méter. Szerencsére az idén nem volt hó, így a feljutás valamivel könnyebb volt.
Amíg a virslire vártunk, szétnéztünk a kilátóból, ami miatt már önmagában is megérte a Kabhegyre felmászni. Itt már nem volt köd, ragyogóan sütött a nap és gyönyörû látványt nyújtott az alant elterülõ, ködbe burkolózó Bakony. A kilátó mellett egy kis tûzifát is szedtünk, hogy legyen mivel fõzõcskézni, majd visszamentünk az ellenõrzõ ponthoz, ahol frissítettük magunkat egy kis virslivel, teával és barackpárlattal és mentünk is tovább.
Visszafelé kicsit kocogtunk is és a felfelé tartókat lelkesítettük azzal, hogy a csúcson süt a nap és a ködnek nyoma sincs.
Nagyvázsonyra kellemesen elfáradva, valamivel kevesebb, mint négy óra alatt értünk be.
|
| |
