| nafe | Túra éve: 2006 | 2006.12.18 21:03:20 |
|
|
Téli Kabhegy
GPS-el mért távolság: 18,66 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 455 m.
A túra elõtti reggelen szolgálatba menet, amikor a Városlõd feletti Szõlõ-hegyrõl gyönyörû tisztán látszottak a kab-hegyi adók akadályfényei, nem gondoltam, hogy másnap milyen zúzmarás ködben fogok túrázni.
A szolgálat miatt, szokásomtól eltérõen késõn vágtam neki a távnak. Jobban szeretek a korai indulók közt lenni. A jó leírásnak köszönhetõen könnyedén kitaláltam a faluból. A kék kereszt jelzésen szalagozás is segítette a haladást, ami nem is ártott, mivel a mezõn vezetõ szakaszon alig található jelzés, igaz fa se, amire festeni lehetne. Tempósan haladtam a kijelölt útvonalon. A ködben körülbelül 100 méterre lehetett ellátni. Ebben is volt valami jó. Igaz, nem láthattam az adó tornyokat, ahogyan közeledtem feléjük, viszont cserébe megtapasztalhattam azt a nagy-nagy csendet, amit erdõben csak ilyenkor élvezhet az ember. A pára kicsapódása olyan intenzívnek bizonyult, hogy nem csak a növényeken, de a hátizsákom pántjain és azoknak a haján, akik nem viseltek sapkát is zúzmara képzõdött. Nemsokára elértem a kék sáv jelzést, s azon haladtam tovább, a most már folyamatosan emelkedõ úton. A Kab-hegyet körül ölelõ aszfalt utat keresztezve új kerítés mellett frissen elegyengetett erdészeti út következett, amelyen óvatosan kellett haladni, mert síkos volt a lecsapódó párától. Mi lesz itt visszafelé? Ahogy haladtam fölfelé elkezdett ritkulni a köd, majd egyszerre kibukkantam a napfényre. Elképesztõ volt a kontraszt a köd szürkéje, a zúzmarával borított növények, az ég kékje és a ragyogó napsütés között, ilyen rövid, alig egy-kétszáz méteres távon belül. Folytatva utamat, nekivágtam az utolsó és egyben legmeredekebb kaptatónak. Eddig itt csak meg-megállva tudtam feltolni a montimat nyáron. Most azért bicikli nélkül is megizzasztott. Az emelkedõ tetejérõl volt munkatársam és felesége bíztatott gyorsabb haladásra. Fönt a hegy tetején virslivel és meleg teával vártak a pontõrök. Ez az egy pont volt csak, de nem is volt szükség többre, mivel a túra a legrövidebb normálisan járható úton vezetett föl a Kab-hegyre. Fölmásztam a kilátóra, és jó néhány fényképet készítettem, a ködös tájról. Fantasztikus látvány a ködtetõ és a felhõk találkozása a horizonton. Sajnos nem vittem tájolót magammal, így csak saccolni tudom, hogy az egyetlen északon látható hegytetõ, amely kiemelkedett a ködbõl, a Középsõ-Hajag. Nyári emlékeim szerint Veszprém és a Papod, körülbelül 40-50 fokkal keletebbre van. Órámra nézve rájöttem, jobb, ha alaposan kilépek visszafelé, mert már két és háromnegyed órája vagyok úton, s nem szeretnék kicsúszni a szintidõbõl. Lefelé fordítva történt minden. A napsütésbõl mentem bele a szürkeségbe. Az aszfaltos út keresztezéséig csúszós, ragadós sárrá vált a talaj felsõ egy-két centije, utána viszont nem volt semmi gond. Délen az erdõt elhagyva ritkult a köd és a látás fokozatosan elérte az egy kilométert. Szép lassan elõtûntek Nagyvázsony házai, majd a vár tornya. Nemsokára jobbról mellõztem a várat, s visszaértem a rajt és cél helyére, a Kinizsi Sörözõbe.
Kellemes évzáró teljesítménytúrát tudhattam magam mögött.
|
| |
