Túrabeszámolók


@Éves túraösszesítő

hallgatoozooTúra éve: 20062006.12.26 21:34:56
2006-os teljesített túráim...

Mivel idén számottevõen több túrán vettem részt a korábbi évekhez képest, így ennek következtében most rövid összegzést tudok írni a sikeresen teljesített túráimról. Tehát jöjjenek ezek a teljesítménytúrák (idõrendi sorrendben):

BUÉK 20: Az év elsõ túrája, ahogyan sok más teljesítménytúrázónak is. Amennyire emlékszem az idõjárás nem nagyon volt télies sajnos (de lehet hogy rosszul emlékszem!) Gyuri barátommal mentem végig a túrán, pontosabban csak Szépjuhásznéig, mert addigra én már megéheztem - így ott lemaradva egy kis (hideg) ebédet fogyasztottam. Innen persze már jóformán csak a Nagy-Hárs-hegy van hátra, de ugye az éhség nagy úr. :) Különösebb emlékem nincs errõl a túráról - a szokásos agyonrágott Budai-hegységi részek. De emlékszem még a fincsi szaloncukrokra az utolsó ponton. Aztán a célban meleg virslit fogyaszthattunk, és ki-ki találkozhatott az újévben elõször egyik-másik ismerõsével. (Egy kis emlék: A Hûvösvölgyi célban emlékszem, amikor Hegedûs Robi megjegyezte, hogy "milyen sok helyen az én nevem van a naptárban"... szomorú hogy az õ nevét már nem láthatjuk sosem a rendezõk nevei között...)

Téli Teljesítménytúra (a Pilisben): Esztergomból indultunk, és föl kellett másznunk Dobogókõig. Mivel ez alkalommal szép téli idõjárás volt - mely meg is nehezítette rendesen a dolgunkat... - ezért döntöttem úgy hogy elindulok rajta. Viszonylag rövid távra relatíve nagy szintemelkedés volt, és a hó is nehezítette a dolgomat, ennek ellenére elég rövid idõ alatt sikerült teljesítenem a túrát. (önmagamhoz képest) Ha Esztergom, akkor egyértelmûen vonatozás. Örömmel láttam, hogy a szokásostól eltérõen elég sokan szálltak le Esztergomban a kora reggeli vonatról. (Szégyenletes dolog, hogy a természetjárás ezen mûfaja az utóbbi években "az autós piknik-kirándulások" szintjére alacsonyodott le....) Az útvonal szép volt, a hóban túrázás pedig igazán élvezetes! Dobogókõn azt a "turistaházat" senkinek nem tudom ajánlani - turista-ellenesek és pénzvadászok. Dobogókõrõl busszal haza lehet jutni Budapestre.

Téli Mátra 36: Úgy látszik, hogy a TÉL kedvenc évszakom. :) Merthogy ismét itt voltam egy téli túrán, ezúttal a 36 km-es távot választva. Ezen a túrán hatalmas tömeg van így a rajtban is rengetegen voltak. A rendezés gépiesen mûködik. (nekem például a nyomtatott oklevél nem jön be, olyan személytelennek tûnik) Nagy hó volt a Mátrában, bár nem olyan nagy mint két éve tavasszal. Lajosházára menet még elõzgettem, mígnem ismerõsbe botlottam. A Mátraszentimrei emelkedõ nagyon kemény. A faluban a pont mellett majdnem elmentem. Rövid melegedés és tea-repeta elfogyasztása után indultam tovább Galyára. Galyatetõn megálltam ebédelni. A Nyírjesi erdészházhoz jó lendülettel mentem le. Szomorúan láttam viszont a nagy erdõirtásokat. A Mátra-nyeregnél, ahol a jelzés kétszer keresztezi az autóutat és azzal párhuzamosan megy, furcsa módon "elfogytak" a nyomok, így kénytelenek voltunk magunk taposni. Furcsa ellentmondás, hogy a Rendezõk a szintidõt szigorúan veszik, de erre a bliccelõs szakaszra nem képesek telepíteni egy titkos ellenõrzõpontot. Kérdem én: Az útvonal nem betartása mennyivel kevésbé elfogadhatatlan, mint a szintidõn túli teljesítés? (javasolni kéne, hogy a rendezõk rakjanak ki itt Bóját!) Vörösmarty turistaháznál jó volt a leves. (Ezen a helyen lett volna a Mátra Bátra egyetlen nagyobb pihenõpontja, de azóta kiderült hogy sajnos annyira csökkent a forgalmuk, hogy bezárnak - illetve mostanában idõszakos nyitvatartással üzemel a ház tudtommal..) Mátraháza után már azt gondolná az ember, hogy könnyedén le lehet jutni Mátrafüredre, de ez nagyon nem így van - mivel az út csúszós és meredek... Szerencsére nem vagyok tériszonyos, így hamar bent voltam a célban. Megaztán a sötétedés miatt is sietni kellett.

Margita 20: Egy rövid lájtos túra a Gödöllõi-dombságban. Gyorsan végigmentem rajta. A célban már lehetett kapni a 2006-os Teljesítménytúranaptárt. A túra útvonala különösebben nem izgatott föl, de ez utóbbiért megérte eljönni. A célban persze jó ellátás volt, de soha nem az ellátás miatt megyek el egy túrára, hanem sokkal inkább a tájért... Be se neveztem a túrára, csak végig mentem rajta.

"K-25B": Egy újdonsült ismerõsömmel voltam a túrán. Mint késõbb kiderült: nem volt olyan jó választás ezen a túrán bemutatni neki a teljesítménytúrázás élményét. Bár a táv nagyrészt nappali távnak volt tekinthetõ, ennek ellenére (épphogy) nem lehetett odaérni a rajtidõ végéig a reggeli elsõ járatokkal a rajthoz. De azért még nevezhettünk. Reggel nagyon hideg volt, de a Nagy-Szénásra felmenve bemelegedhettünk. Lámpára nem volt szükség, mert a túra elején kezdett kivilágosodni. Az útvonal a Budai-hegység érdekesebb külsõ részén vezetett. Hosszúnak tûnt, de leértünk Perbálra. A pontõrök nyilván nagyon fáradtak voltak, de sok kedvességet nem mutattak. Perbál-Anyácsapuszta között nagyon szép volt a szalagozás, kivéve annál a kritikus pontnál, ahol a többség nem kanyarodott el jobbra - így a nyomokat követve Mi sem. Kerültünk hát egy picit egy gyümölcsösön keresztül! Mire a célba beértünk Szomorra, addig a szél miatt nagyon átfagytunk. A célban azonban nem fogadott minket senki... Az iskola (hátsó?) bejáratára ki volt rakva egy "CÉL" feliratú papír, az ajtó azonban zárva volt. Pedig szintidõn belül voltunk - így értetlenül és kicsit mérgesen mentem haza túratársammal együtt.

Téry Ödön Emléktúra 25: A következõ túrára már hosszabb idõt kellett várni. Kedves ismerõs Pilisi tájakon vezetõ túra. Pilisszántóig meg se álltam, ott is csak rövid idõre. Pilisszentkereszt elõtt változás történt az útvonalban. Idén nem kellett fölmenni Som-hegyre. Dobogókõre felmásztunk, ez mindig kemény dió. Dömösre leérve pedig éppen elértünk egy buszt. (ami visszahozott Bp-re)

Gerecse 50: Nagyon hosszú ideje az elsõ 50 km-es teljesítménytúrám. Nem igazán kedvelem az ilyen tömegtúrákat, de erre a túrára szükség volt a 25 éves a teljesítménytúrázás Jubileumi mozgalomhoz. Aztán végül egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem rá. Jól esett "végigrohanni" a távon. :) Meg az idõjárás is nagyon jó volt. Mivel reggeli vonattal mentem le, így a mezõny végén mentem. (talán ezért éreztem kicsit ritkábbnak a tömeget.) Az útvonalat ismertem, 2001-ben már egyszer teljesítettem a túrát. Kevés helyen álltam meg: Tardoson csupán pár percre, annál hosszabb idõre viszont Héregen ahol lementem a kocsmáig (kb. 1 órát pihentem és depóztam itt :)), Kuldosszálláson ahol volt zsíroskenyér-etap, és a Turulról való lebattyogás elõtt (itt is muszáj volt meditálni). Kerek 10 óra alatt meglett a táv, amire büszke voltam! :) Haza is vonattal mentem, mégha késõn is értem haza.

Andezit 30: Szintidõn túl, benevezés nélkül "teljesítettem". :) Szép idõ volt, szinte nyári hõséggel megspékelve.

.........Folyt. Köv. hamarosan!