Téry Ödön 50
Egy bitang nehéz, de nem kevésbé emlékezetes túra.
Harmadik ötvenesem lett belõle végül, bár út közben többször megkérdeztem magamtól, mit keresek én itt pontosan. A túrára fõleg az összeszokott társaságunkkal mentünk (Attila, Máté öcsém, Apám), viszatérõként Kata, Peti, Szandra, János bá' és Csabi érkezett. A Budai Trappon velünk tartó sziklamászó Laci is eljött újra.
Hûvösvölgybõl indult a túra, ha jól emlékszem, helyenként még hófoltok voltak a terepen. A vidéken komoly vihar volt az elõtte való napokban, így az elsõ szakaszon, még a Budai-hegységben fákat átlépve tudtunk csak haladni - ez elég sokat kivett a gárdából. Az elsõ komolyabb erõpróba a Remete-szurdok fölött következett, ahol apámnak elment a látása, mivel kihagyta a reggelit. Peti szõlõcukra aztán rendbetette a kedélyeket, újult erõkkel nyomultunk be az erdõbe újra. Klotildliget után aztán Attila, Máté és Laci külön utat választottak, mint késõbb kiderült, nem szerencsésen. Végül Pilisvörösváron kötöttek ki, ahonnan vonattal jöttek vissza, majd egy autós segítségével végül eljutottak Dobogókõre.
Mi mit sem sejtve emelkedtünk föl újra, Somhegyen életem legjobb káposztalevesét ettük, majd újabb szivatós szakaszokon felértünk Dobogókõre - Laciék szinte ugyanakkor értek föl. Innentõl többet nézegettük az óránkat, mint a tájat - apám számításai szerint az utolsó buszhoz ugyancsak iparkodnunk kellett, így is lett.
Sietõsen ereszkedtünk egy nagyon szép völgyben lefele (a végén már futva), majd valamennyien rossz irányba fordultunk - Csabi megtalált egy elhagyott kertkaput, amin keresztül kellett menni. A célban nagyobb pihenõ, majd a busz várt. Vili elõtte megcsillogtatta vállalkozói vénáját, amikor a vendéglõben megkérdezte a pultost, van-e csoportos jegy a wc-hez. A hölgy elképedésében azt felelte: van.
Nagyszerû túra volt, és ugyan azóta nem jártam erre, még egyszer meg fogom tenni. Legalább. |
