Túrabeszámolók


Oroszlány 40/30/10

GeldarTúra éve: 20072013.08.29 00:15:58

Oroszlány 30


Talán a Vértes 50 méltatlan halálát látva, de az oroszlányiak rögtön szervezkedni kezdtek, hogy Oroszlány se maradjon túra nélkül, 20 ezres város létére. A kezdeményezésbõl megszületett az Oroszlány teljesítménytúra, ami a Vértes felénk esõ részén viszi az embert, számos szép részen keresztül. Most már csak egy olyasmi túra kéne, amit a bányász-szakosztályok szoktak rendezni a Karancsban, vagy máshol - könnyen lehet, hogy sok egykori bányász, vagy azok gyerekei járnák végig azokat a helyeket, ahol egykor dolgoztak.

A túra az oroszlányi Sportcsarnoktól indult, apám az akkori osztályának keménymagjával, én pedig akkori párommal, Katával neveztem, eredetileg a negyvenes távra. Apám osztálya hamar elment, így kettesben tettük meg a táv jó részét - Majkon akkori szomszédaink voltak a pontõrök, akik Sport szelettel fogadtak, ami azóta is hagyomány azon a ponton. Vértessomló elõtt és után rendszerint eltévedek (azóta is), rövid kevegés után jutottunk be a pontra, amit egy vendéglõben rendezek be - és ahol másik egykori szomszédom, Zoli pontõrködött. Rövid pihenõ, majd indultunk tovább, be az erdõbe. Mátyás-kúton már látszott, hogy a negyvenes táv valószínûleg hosszú lesz, így Várgesztes után már hazafelé fordultunk, és végül a harmincas távot tettük meg sikerrel. Mindenképpen örülök, hogy Oroszlány ilyen jó túrát tudott (és tud évek óta) szervezni: a résztvevõk száma megfelelõ volt, a szervezés minõsége kiváló. Minden évben, ha tehetem.