Tatabánya 35
Természetesen, idén sem létezett a 20-as és 30-as távtól eltérõ, de a betervezett „eltévedésekkel” együtt ennyire jött ki a 20-as távra nevezve. GPS-el mért távolság: 35,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1005 m.
Kicsit késve érkeztem Tatabányára, így nem volt könnyû parkolóhelyet találni, s benevezni is csak 07.20-kor sikerült. Ez évben is többen álltak sorba a 30-as távnál, mint a 20-asnál, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem kellett várnom.
07.25-kor, csípõs hideg szélben kezdtem meg a táv teljesítését. A pulóver így is lemelegedett rólam Csákányospusztáig. Utóbb kiderült, maradhatott volna még. A Mária-szakadékbeli kaptató ellenére is fáztam, de bíztam az idõjárás melegedésében, meg különben is lusta voltam megállni. A kevés fény miatt fotózás kihagyva, majd visszafelé. Meglepetés! Körtvélyespuszta régi temetõjét május óta, szépen bekerítették. Magát a temetõt az elõzõ években tették rendbe. Ismerõsöket elõztem meg. Beszélgettünk egy kicsit. A K+ jelzésen, a fenyves mellett, gyerekeket értem utol, akik éppen légyölõ galócát fényképeztek. Érdekes, de aznap ez volt a leggyakoribb gombafaj. A zöld jelzés eléréséig többször is megelõzött a gyerekcsoport. A piros jelzés elérésekor kíváncsivá tett a jobbról futó út. Meg kéne nézni. A térkép szerint, levezet a zöldre. Most azonban még nem jött el az „eltévedés” ideje. Ballagtam tovább. A zöld jelzés mellett jó darab erdõt irtottak ki. A murvás út keresztezése után, végre kimelegedtem az emelkedõn. Elég hangos csoport elõzött meg. Nem is bántam. Legyenek tõlem, minél messzebb.
Az Új-osztásnál megkapom a második ellenõrzõ pecsétet. Irány jobbra. Az aszfalton csak mintegy 2-300 m-t mentem, s megkezdtem az elsõ „eltévedést”. Kellemes, eleinte jelzetlen úton kaptattam a Robinson-kunyhó romja felé. Hamarosan elértem a kék jelzést. Megelõzött egy 30-as távon indult futó. Kényelmesen baktattam fölfelé. Rátértem a kék négyszögjelzésre. Itt csak a fenyõket vágták ki az út mentén. Ahol a jelzés letér az útról a kunyhóhoz, az engem korábban megelõzõ futó mérgelõdött, hogy mi az, hogy megszûnt a jelzés, meg hát merre tovább. Mondtam neki, hogy letért a jelzésrõl, de ezért ne a rendezõket szidja, mert az OKT jelzés jó, és a jobbra kanyarodás is jól jelzett. Ha vár egy-két percet, akkor levezetem, merre kell menni, mert egy darabig nem lesz jelzés. Visszamenni már nem érdemes. Készítettem néhány fényképet, s mentünk tovább. A Vörös-lyuk völgy elején mondtam, hogy innen már nyugodtan futhat, mert az OKT-ig, ha mindig lefelé megy el sem tévedhet. Különben is, csak egy másik út vezet ki belõle, de az is visszafelé, s elég meredeken fölfelé. Én pedig a saját kényelmes tempómban mentem tovább. Az elágazást követõen, fölmásztam megnézni egy barlangot, amellyel többször is szemeztem már, de valahogy nem szántam rá magam, fõként az igen meredek emelkedõ miatt. Elég jelentéktelen kis odú. Aligha nézem meg még egyszer.
Kisvártatva igazoltam a Szarvas-kútnál. Végre újra csordogál némi víz a forrásból. Gyerünk tovább! A kék és zöld jelzések elágazásánál megkezdtem a következõ betervezett eltévedést. Nem jelzett, de viszonylag elfogadható meredekségû, nagy részén jó minõségû úton gyalogoltam a Macska-bükk felé. Megettem egy szendvicset. Az út fölsõ vége (50-100 m), montival nekem tolós. Viszont elértem újra a pirosat, s úgy döntöttem, megnézem azt a jó kis utat, amivel reggel is szemeztem. Elég jó, bár az alsó része (200-300 m) meredek (lehet, hogy ez is tolós). Egy helyen, ahol látszott, valami letörés van, kimentem a hegy peremére. Remek a kilátás. Korábban kellett volna, s akkor a Gráciák sziklánál érem el a fennsík peremét. Vissza az útra. Az OKT elérésekor újra rátértem a kiírás szerinti útvonalra. Megnéztem a Vitányvárat. Az elmúlt 2-3 évben sokat romlott az állapota. Érdemes lenne vele foglalkozni, mert szépen megvan a belsõ és a külsõ vár. Továbbmenve, ahogy elértem a hegytetõt, úgy döntöttem megnézem az egyenesen menõ utat, tehát újra „eltévedek”, bár ezt nem terveztem be eredetileg. Jártam már erre, csak akkor nem volt rá energiám. A következõ elágazásban jobbra mentem, a Macska-bükki elágazáshoz, immár harmadszor, a túra során. Az út jól járható montival. Az elágazásban tanácstalan túrázót láttam. Pedig nagyon ki volt táblázva ez a PK+ elágazás és kettõs kanyar. Mivel a túrán indult, útbaigazítottam. Visszaballagtam az úton, s rátértem a korábbira, amely elõször mezõn, majd pedig az erdõ szélén vezet. A Körtvélyesrõl, az erdõ szélérõl lefelé menet, sokáig pazar a kilátás a Zuppa-tetõ felé, illetve attól nyugatra.
A lejtõ aljában, az aszfaltútnál kereszteztem az OKT-t, és megkezdtem, a következõ tervezett „eltévedést”. A Budai-úton mentem le a Rugógyári országútra, majd megnéztem ennek a partizántelepi ágát is. Elég jó. Ráadásul a meredeksége is elfogadható (2-2,5 km-en kb 160-170 m). A partizán telepi aszfalt kicsit hosszabb és sokkal több benne a szint, a másik ág pedig elég sáros tud lenni. Persze azért visszafelé megszuszogtatott. A távvezetékek elérésekor irány balra, föl az átjátszó állomáshoz (Mészáros-hegy). Onnan nincs ugyan kilátás, viszont a közelébõl, a távvezeték nyiladékából igen. Jól látni Tatabányát és az egész Gerecsét. Ráadásul az idõ is jó a fotózáshoz, csak a madárkullancs legyek ne lepnének annyira. Itt volt a legtöbb belõlük, de már elõtte is idegesítettek. Néha úgy éreztem, menten megveszek tõle. Rögvest elkezdtem gondolkozni, ez esetben kiket kellene megharapnom. Úgy döntöttem, ha már itt vagyok, akkor jórészt jelzetlen úton megyek le Csákányospusztára. Így is lett, ami azt is jelentette, hogy a Mária-szakdékbeli fotózás ismét elmarad. Még egy párost igazítottam útba a K+ jelzésen. Elég rosszul jelzett az útról való letérése, a Mária-szakadék felé. A levezetõ út gyalog is elég meredek, viszont eddig még csak montival jártam rajta. Fölfelé tuti tolós rész. Leérve idén is megnyugodtam, jó sokan vannak még kint a távokon. Csákányospusztánál megvan az utolsó ellenõrzõ pecsét, már csak be kell gyalogolni. Ehelyett, valami romot és keresztet láttam, nem túl messze. Természetesen fölmentem megnézni. A silány felirat szerint, Csákányegyháza kápolnájának maradványai. Az itt lévõ léckeresztek is hasonlóan méltatlanok a helyhez. Most már tényleg nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, ittam egy kis teát, s hazafelé vettem az irányt.
Kellemes, szép idõs túrán vehettem részt. Az eltévedéseimen négy remek kilátó pontot, illetve szakaszt érintettem. Ebbõl kettõt, esetleg hármat, kis kitérõvel részévé lehetne tenni a túrának. Igaz, szalagozni kellene, de olyan szervezõknek, akik ennyi tájékozódást segítõ táblát tesznek ki, aligha jelentene problémát.
A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 700 Ft-ért szürkeárnyalatos igazolólapot kaptunk (a térkép olyan gyenge, hogy kell a saját is). Ellátmány csak a célban volt: zsíros kenyér, hagyma, sportszelet, tea, illetve víz. Nem tudom miért, de az elõzõ évektõl eltérõen a csoki nem jutott el a Szarvas-kúthoz. |
