Túrabeszámolók


Szuperkatlan

Siki89Túra éve: 20132013.11.05 22:54:26

Szuperkatlan 15 (2013)



Kinizsi 40 óta nem voltam túrán, vizsgák és a sok munka végett, és sajnos a meleget sem bírom. Ennek ellenére mégis ezt a túrát választottam, mivel megyén belül van, meg kíváncsi voltam milyen is a Kinizsi folytatása. Nem kellett korán kelni, bár zötyögtem 1 órát míg Dorogra értem. Elõneveztem, de a rajtnál a hosszútáv teljes összegét kérték rajtam. Majd harmadszor is elmondtam hogy elõneveztem, és a rövidtávon indulok, nagy nehezen sikerült is nevezni. Elindultunk fel a Nagy-Getére. Hát itt szúnyog szúnyog hátán, nem volt menekvés, semmi nem hatott, siettünk is rendesen felfelé.  Fent gyönyörû kilátás, szúnyog már nincs szerencsére, meleg az van, nem kicsit. Innen meredeken lefelé, majd irány a hegyeskõ, nyít részen persze. Itt már minden erõmet elvett  a nap, le is ültünk az árnyékban az ep-n. Víz bõven fogyott, de szerencsére a tokodi pincéknél vízzel, csokival, nápolyival és cseresznyével vártak minket, bár pont nem volt. itt is pihentünk, alig bírtunk lépni is, szinte mindenki szenvedett, nagyon meleg volt. Megmásztuk még a kõsziklát, és lefelé indultunk mogyorósbányára, a célba. Itt már jöttek szembe a hosszútávosok. 4 óra volt a szintidõ, minket nagyon hátráltatott a nap, és 4 óra 20 perc alatt értünk be, nagyon lassan, és nagyon kivoltunk. Itt megkaptuk a kitûzõs és oklevelet, majd választhattunk sör vagy jégkrém közül. 


A túra alatt nagyon sok emberrel beszéltünk, sokan mondták hogy 30-ra neveztek, de ebbõl örülnek ha 15 lesz. Jó túra volt, elsõ rendezés, de semmi panasz nem lehet,itiner is teljesen jó volt, minden benne volt, idõjárás is a szervezõk mellé állt, nem is kicsit.


Képek:


szuperkatlan.siki.fotoalbum.hu/