Túrabeszámolók


Dobogókői hegyi futóverseny és teljesítménytúra

belsunTúra éve: 20132013.11.26 12:23:25



Félmaraton – egy turista a futók között


 


-Törölted már a dugókádat? Intézte hozzám a kérdést a nevezésnél a hölgy. Miután bevallottam neki, hogy még sosem láttam dugókát, adott egyet és megismertetett a használatával. A gördülékeny nevezés után kimentem megnézni klubtársam és barátom, András rajtját. Õ volt az, aki fejébe vette, hogy elindul a maratonon, majd lelkesedése rám is átragadt. Ami hegyi, az csak jó lehet! Mivel nem futok, nem volt nehéz a távválasztás :)


A két rajt közötti fél órában megnéztem a kilátást és a rajt környéki fotótémákat látva azon elmélkedtem, vajon miért nem hoztam el a fotógépet. A súlya és a mérete sokat már nem rontott volna a helyzetemen, amúgy is degeszre tömött hátizsákkal álltam rajthoz, papíron nagyobb az ûrmérete, mint amivel mostanában vándortúrázni szoktam. Annyi enni- és innivalóm volt - nem beszélve a tartalék ruháról - hogy akár depózhattam volna az egész mezõnynek. Ehhez jött még a három réteg rajtam lévõ felsõruha, sapka, sál, túragatya, hosszú kamásni, túracipõ, túrabot, egy igazi UFO-ként álltam a rajtra készülõdõ futók mezõnyében.


Egyértelmû volt, hogy a Jász-hegy felé indulunk, sokan mégis a rajtvonal ellenkezõ oldalán, velünk szemben sorakoztak fel. Komikus helyzet alakult ki, mindenki startra készen, a rendezõ vissza számol és ott állunk egymással szemben, 30 ember, farkasszemet nézve 30 másikkal. A rajt pillanatában megindultunk a túloldaliak felé, akik vették a lapot, 180 fokos fordulatot csináltak, a leghátul állók a rajt pillanatában máris 20 méter elõnnyel indulva. Kb. 10 másodperc alatt mindenki elfutott mellettem, közben próbáltam én is futást színlelni, majd amikor egyedül maradtam, átváltottam gyaloglásba. Más célom nem volt, mint beérni szintidõn belül. Szeretek utolsónak menni, így élvezhetem az erdõ csendjét, mégis részt veszek a rendezvényen. Régen jártam erre, meglepett, mennyire megnõtt a fiatalos a S sáv környékén. Jobb idõ volt, mint amire számítottam, szinte tavaszias, még a madarak is csicseregtek. Lefelé helyenként kocogtam, azért a szintidõ tartása miatt ez jól jöhet még a végén. Találkoztam pár teljesítménytúra résztvevõvel, akikkel szóba is elegyedtem.


A Szakó-nyereg alatti P- -ra fordulva igencsak ismerõssé vált a terep, hiszen Andrással két napja jártuk be a maratoni távot és ez már a közös szakasz volt. Besétáltam az elsõ pontra, ahol dugókázás után finom almával kínáltak és jól tele is ittam magam. Az út a vadregényes Lukács-árokban folytatódott. Örültem, hogy újra itt lehetek, a Visegrádi-hegység szívében. Két napja órákon át zuhogott az esõ, most mégsem volt igazán sár, jól lehetett haladni, a patak volt csak kissé bõvízûbb.


A Szõke-forrás-völgyében láttam, hogy még másfél órám van a következõ pontzárásig, így nem kellett sietnem. Meglepõ módon így is sorra értem utol a futókat, otthon jöttem rá, hogy gyorsabban mentem, mint két napja, csak akkor nehezebbnek tûnt. A nap helyenként kisütött, gyönyörû kilátásban volt részünk. Megint magával ragadott a „de jó itt lenni” érzés, ez az egyik kedvenc helyem az országban. A fák már levetették koronájukat, innen fentrõl mégis színes volt a Rám-hegy és környéke, hiszen ebbõl a szögbõl rá lehetett látni a színpompás avarszõnyegre, a Simon-völgy oldalán pedig üde, zöld aljnövényzet vonzotta a tekintetet. A tornyok alatt a két maratoni éllovas megelõzött, az akkor még második, késõbbi elsõ helyezett futóval váltottunk néhány szót a verseny állásáról és a kilátásokról. Prédikálószékre érve újabb dugóka-pittyegtetés után megint jó sokat vedeltem, majd vetettem egy pillantást a Dunára és szeretett hegységemre. Ez az a hely, ahol órákig elücsörög az ember, most mégis tovább indulásra késztetett a hûvös szél.


Jól esett futni egy keveset. Utolérve útba igazítottam egy tétovázó félmaratonos versenyzõt, majd futólag megebédeltem. Olyan jól esett a kocogás lefelé, hogy a következõ pontig csak néha váltottam gyaloglásra. Ha ezt elõre tudom, nem hozok ennyi felesleges cuccot. Az aszfalton sok túrázó jött szembe, többen „hajrá”-val üdvözöltek, volt, aki le is fotózott. A réten ismét megelõzött egy maratonista, a késõbbi 2. helyezett. Átkeltünk a szelíden csordogáló Bükkös-patakon. Emlékszem, néhány éve hidat kellett építenünk, annyira felduzzadt a patak. Átkelés után köszöntem András édesapjának, aki szurkolni jött és hozott némi frissítõt is. A Szilágyi Bernát forrásnál újabb pont, újabb innivalók és régebbi sátrazások emlékei vártak.


Érdekes dolog ez a versenyzés. Eszem ágában sem volt futni, de ha az ember körül mindenki fut, akkor valahogy ráragad. Ragyogó napsütésben kocogtunk át a réten. Ekkor ért utol András, aki a kezembe nyomott egy félig teli (legyünk optimisták) üveget, amit az apjától kapott. Korábban hülyéskedtünk, hogy majd ha megelõz, akkor hozzon már nekem inni és lõn. Szurkoltam neki, hogy beérjen a dobogóra, és ez sikerült is. Bedobtam a flaskát a zsákba a többi közé és felfelé meg is ittam a tartalmát. Én amúgy vizet iszom, ez pedig valami csodaszer volt, azzal a felirattal, hogy jobban hidratál, mint a víz. Talán hidratáltságomnak köszönhettem, hogy a régi-új kék sávon felfelé újabb futókat elõztem meg, volt, akit már másodjára. Szerelésemet és gyaloglásomat látva azt hitte - joggal – hogy a teljesítménytúrán vagyok. Utólag azt mondom nincs is olyan nagy különbség a kettõ között, bár a futásokon legalább 5x annyit szoktak kérni a nevezésért, ez a mai egy pozitív kivétel volt.


Élmény volt újra ezen a régi, szép szakaszon menni, csütörtök este õzeket is láttunk erre. Akkor még bizonytalanul kóvályogtam lámpa nélkül a töksötétben, most minden pocsolyát ismerõsként köszöntöttem. Bár a Prédikálószék meredekebbnek tûnik, azért itt is lehet ám szintet összeszedni, az órám szerint rekord emelkedést is. Az aszfaltra kiérve kicsit sajnáltam, hogy már vége van, furcsa ilyen keveset menni idõben. 3:07-tel értem be, majd kétszeri dugózás után leadtam az eszközt és a gyors érkeztetésnek köszönhetõen a menedékházban már át is vehettem az oklevelet.


Külön köszönet a rendezõknek az ötletért és a remek útvonalért. Nagyon jó hangulatú verseny volt, a célban a meleg tea nagyon jól esett és a sokféle bográcsos ételek is láthatóan sokaknál nagy sikert arattak. Gratulálok minden teljesítõnek!