Túrabeszámolók


Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi Templomok

kekdroidTúra éve: 20132013.12.11 21:27:22

Régi templomok nyomában III. 30


A történet számomra ismét a Tanúhegyek nyomában után folytatódik. A két esemény között három és egynegyed óra alvást teljesítek, és ez rányomja a bélyegét az egész napra, vagyis szellemi kapacitásomnak nem éppen a csúcsán sikerül üzemelnem. =) Szalagot szedni így is sikerülhet. Tehát: az ébresztõ elõtt kelek a vasútállomásról ideszûrõdõ MÁV-szignálra, és még látom, hogy a kijárati jelzõ tilosról szabadra vált a reggeli gyorsvonat számára. Körülnézek idebent, a teremben még mindenki bõszen durmol, de kintrõl már mozgás zaja szûrõdik át az ajtón. Elkezdek készülõdni, felöltözöm, ez még viszonylag csendben megy, az elpakolás már nem lenne ilyen békés. Kerek repkény mellettem még múmiaként alszik a hálózsákban, a fõrendezõ úr két matraccal odébb szintén bõszen durmol. Ébresztõk kezdenek dalolni, lassan ébredezik a társaság. Szerzek kávét, összepakolok, a nagyzsákot gudluking felajánlja, hogy átszállítja Zánkára. Ezt ismételten nagyon köszönöm, mert a Bubumobilba csak súlyos nehézségek árán tudnánk begyömöszölni. Rajtnyitás elõtt tizenpár perccel érkezünk Zánkára, miután sikerül kihelyezni a vasútállomáson egy tájékoztató papírcetlit. Kerek repkénnyel és a rajtszámos táblázatot vezetõ EduShowval nekiülünk az indításnak, szép számmal érkeznek a résztvevõk, szokás szerint maradtak is jónéhányan, és külön ezért a túráért is idejöttek sokan. Mindenkinek ezúton is köszönöm, hogy eljöttek hozzánk túrázni! Rajtzárás után elindítjuk magunkat Repkénnyel, elvisszük a 132-133-as rajtszámokat. És két szatyrot, szalagoknak.


Zánkáról rikító napsütésben sétálunk ki északnyugat felé, sárga sáv a követendõ jelzés, meglepõen jól követhetõ állapotban van – nem is szalagoztak sokat tegnap Bubuék. Szerencsére. Megcélozzuk a Hegyestût, lassan, komótosan emelkedik alattunk a széles földút. Visszanézve egyre több látható a Balatonból és a környezõ tájból. Szép. Borókás, ligetes környékre érkezünk, felbattyogunk a Hegyestû nyergébe, egy ideig becsatlakozik mellénk a Balatoni Kék szépen jelzett útja. Átballagunk a hegynyergen, kitérni sajnos most nincs idõnk, sem alkalmunk, megígértük Bubunak, hogy idõben zárjuk a két, ember õrizte ellenõrzõpontot. Találunk egy régi, megfakult és repedezett festésû zománctáblát, alatta vadonatújnak látszó sárga jelzéssel. A tábla a „Természetbarát Bizottság Veszprém” fejlécet viseli. Régi, na. Lesétálunk a monoszlói országúthoz, majd egy kisebb dombon átkelve levágjuk a kanyarulatát, és a házak felõl térünk be a faluba. Itt fõleg csendet találunk, sehol semmi mozgás, még mi is elcsendesedünk. Egy autó töri meg a mozdulatlanságot, meg mi ketten. Átosonunk a templomhoz, lebontjuk az elsõ ellenõrzõpontot, közben igazolunk a kihelyezett zsírkrétával. Visszaballagunk a fõútra, majd szõlõk között, jelzetlen, széles dózerutat kezdünk követni, mellettünk hol elszáradt kukoricás, hol borókás, hol szõlõ, hol erdõ. Fõleg szõlõ. Rövidesen aszfaltra vált a burkolat, amelyet taposunk és megérkezünk az árokfõi templom mellett pontõrködõ Orbán Imréhez. Tõle megkapjuk a bélyegzést, valamint a maradék müzlibõl is válogathatunk. Elmondja, hogy az utolsó túrázók tíz perce haladtak át, anyuka és két gyerek, egybõl eszembe jutnak a rajtból. Tíz perc elõny, az a zárási sebességgel nincs hétszáz méter, de ettõl még bõven elég lehet. Elbúcsúzunk Imrétõl, kanyargós, de néhol kitáblázott csapáson kanyargunk le a romhoz, amely szerényen húzódik meg az erdõfolt mélyén. Három nagyobb faldarab és számos, szanaszét heverõ kõ maradt az egykori templomból, amely elõtt nejlonba csomagolt papírlap tájékoztat arról, hogy hol is vagyunk.


Halljuk a pontõri jármûvet elhaladni, közben visszabotorkálunk az országútra. A templomromról egyébként tábla tájékoztatja az erre közlekedõket, ez dicséretes. Még Balatoncsicsó széle elõtt éles kanyarral elhagyjuk az aszfaltot, délkelet felé fordulunk, megcélozzuk Szentantalfát. Szõlõtõkék mellett, dombháton ballagunk a falu felé, ahol legalább három templomtornyot számolhatok. A faluba érkezve ismét találkozunk a Balatoni Kékkel, amelyet ismét rövid idõ után elhagyunk, csakúgy, mint magát a települést. Szõlõk között emelkedünk lassan a Szent Balázs-hegy oldalában, elõttünk a soros templom, amely, mily meglepõ, Szent Balázsról kapta a nevét. Valószínûleg a templomot nevezték el elõbb, és a hegyet késõbb. A romhoz hosszú kanyar végén érkezünk fel, így különösebben nem fárasztó az emelkedõ, de legalább sok szalagot lehet leszedni. A templomból romhoz képest egész sok maradt meg, beleértve a tornyot és néhány falat, boltíves ajtót is. Az épület elõtti padra leülve intézzük az intézendõ igazolást, várunk egy-két percet, amíg eljön a pontzárás hivatalos ideje, elvégre nem célunk most sietni. A rövidke pihenõt követõen felsétálunk a templomtól és magunk mögött hagyjuk a kilátást, erdei útra térünk. Tábla tájékoztat, pontosabban tiltja a belépést, de a dátum rajta tegnapi. Bubuék mesélték, hogy voltak valami lövések, de az útvonalat ki kellett szalagozni...


Az erdõsávot követõen rétre érkezünk, szalmagurigák sorakoznak laza összevisszaságban. Valahol elõttünk túrázókat pillantunk meg: lehet, hogy az Imre által említett anyuka és a gyerekek? Lehet. Ballagósra vesszük a tempót, de így is elég hamar elérjük a következõ ellenõrzõpontot, az úttól száz méterre sem álló Herendi templomrom egyetlen, csoffadt falmaradványát. Ennek a Herendnek – a falunak, amely itt állt rég – nem sok köze van a néhány kilométerrel északabbra található, még meglévõ Herendhez. A romnál választ adunk a feltett kérdésre és bélyegzünk a piros dobozba helyezett bélyegzõvel is. Aztán begyûjtjük a kellékeket, egyre hízik a szatyor. Éles kanyar után, tágas rét szélén bandukolunk tovább, a közelben Balatoncsicsó házait látni, valamint a térkép Óbudavár elérésérõl is tájékoztat. Rövid emelkedõt követõen felérünk a Szent György-hegy oldalába, lekapunk néhány szalagot, mellettünk szõlõtõkék sorakoznak szorgalmasan. A távolban a Balaton tükre kéklik világosan, azon túl pedig a somogyi dombok zárják a látóhatárt. Telkeknél állnak néhányan, csodálkozva mérnek végig, ahogy szatyorral, túrabottal elkirándulunk mellettük – pedig jelzett turistaúton járunk, ismét a Balatoni Kéken, ezúttal Pétfürdõ felé haladva. Kiérünk a Dörgicsét északról közelítõ mûútra, de rögtön el is hagyjuk, egy nagy, zöld tábla mutat a Halomhegy, mint településrész felé, de eltéveszteni sem könnyû a környék dombjai fölé magasodó, kilátóval ellátott, egy híján négyszáz méter magas Halom-hegyet.


A tetõre érkezésünk irányából nem vezet egyenes út, tehát nagy ívvel megkerüljük a kiterjedt dombot, és észak felõl, szalagozást és régi kék sáv jeleket követve közelítjük meg a kilátót. A domboldalban méretes kõtömbök sejtetnek régi idõkbõl ittmaradt kõfalat. Fent vízmûnél találunk eligazító táblát, ezt lekapjuk, majd felsétálunk a tetõre, rét közepén áll a felújításra érett Kossuth-kilátó. A kilátóról éppen túrázók másznak le, borozási szándékuk felõl mesélnek, aztán elsietnek, hogy ez a borozás még beleférjen az idejükbe (bele is fog férni, kényelmesen). Felmászunk a kilátóba, még mindig van jónéhány perc a pontzárásig és így hagyunk némi egérutat másoknak. Fentrõl kilátást nézünk: egyenesen dél felé a Balatonból látszik egy nagyobb szelet, délkeletre pedig, a lomb fölött Balatonfüred néhány magasabb házából láthatunk részleteket. Északra-északnyugatra a Kab-hegy tornyosul a táj fölé, mögötte szürkéskék felhõk ülnek az ég alján. Közelebbi esemény is akad, ami leköthet: két krosszmotoros érkezett nem sokkal utánunk a hegyre, leállították a gépet, és most az egyik nem akar újra elindulni, hiába rúgják és piszkálják mindenféle alkatrészét. Azt, hogy egy nemzeti parkban amúgy mit keresnek egyáltalán (pláne miért az egynyomos jelzett turistautat használják), inkább nem firtatom. Pontzárás plusz öt percre hagyjuk magunk mögött a Halom-hegyet a két feszült idegállapotú motorossal.


Ledöcögünk a dombról, pár méteren Dörgicse felé követünk egy széles szekérutat, majd szalagok térítenek rá a sárga keresztre. Éppen szalagot kötözök le, amikor Kerek repkény szól, hogy mintha lentrõl, Dörgicse felõl túrázók érkeznének. És valóban: az anyuka plusz két gyerek trió jön, benéztek egy elágazást. Elõreengedjük õket, de mostantól többé-kevésbé együtt haladunk a célig, körülbelül a zárási sebességgel. Sûrû erdõben folytatódik a túra, ebbõl egy derékszögû kanyarnál érkezünk ki, rövidesen meglátjuk a késõbb kikerült Kisdörgicse házait és templomát. Tágas réten ballagunk le a Kisfalud-dörgicsei / Kisdörgicsei romhoz, itt zsírkrétás igazolást gyûjtünk be. A réten álló romból két magasabb és két alacsonyabb faldarab maradt fenn, a magasabbakon van az ajtó és három apró ablak. A kihelyezett kellékek gyûjtése közben sós mogyorót étkezünk, marékszám, mert meg kell elõzni, hogy szétszóródjon a táskában. A romtól kisétálunk a vászolyi országútra, mellettünk régi kõhíd húzódik párhuzamosan az új betonnal – a helyszín az Óbudavár túráról lehet ismerõs. A térképen megnevezetlen árkot keresztezõ hidakon túl szalagok irányítanak a sárga jelzés, egyben a Kû-árok felé. Az eleinte susnyás mélyedésnek induló árok meglepõen szépnek bizonyul, magas, hol különös formájú, hol sima falú sziklaalakzatok és lehetetlen helyre nõtt fák között kanyargunk, magasan az árok oldalában. A lassan ereszkedõ télies naplemente fényei különös narancssárgás árnyalatot adnak a mohazöld-szürke-barna színvilágnak. Szinte sajnálom, hogy meglehetõsen hamar véget ér az árok és egy levendulatelep lila falú faháza mellett érkezünk le Dörgicse szélére. Besétálunk a Szent Péter-templom maradványaihoz, ez talán a legjobb állapotú a mai romok közül. Igazolásképpen le kell rajzolni az ablak formáját, ezt megtesszük, közben egy érdeklõdõ bácsi tesz fel kérdéseket ittlétünk kapcsán. Megválaszoljuk, bár nem vagyok biztos benne, hogy értelmesnek tartja ekkora kerülõt tenni Zánkáról idáig. Pláne vissza. Elhagyjuk a régi és az újabb templomot, visszatérünk a nemrég elhagyott keresztezõdésbe. Mellettünk a következõ templomrom és ellenõrzõpont, a Boldogasszony-templom romja magasodik a táj fölé. Dél felé kanyarodunk, erdõ szélén sétálunk át az impozáns, magas építményhez. A pihenõnél gudlukingnak és segítõtársának fejezõdik be a pontõri szolgálat, bõségesen ellátnak müzlivel és üdítõvel. Néhány perccel pontzárás után, a mezõny végén haladóknak némi egérutat hagyva hagyjuk el a kilátópontnak sem rossz helyszínt, mi gyalogosan, gudlukingék autóval.


Karámban legelõ, irántunk érdektelen lovakat kerülünk el karámostul, lesétálunk a Balatonakali felé vezetõ, szinte nyílegyenes országútra, amelyre valaki régen piros sáv jelzést festett. Az utat nemrég újíthatták fel, ez némi árokásással, tereprendezéssel járt együtt, így szerencsére szalagot sem volt túl sok lehetõség kikötni. Majd' kilométernyi aszfaltkoptatás után jelzetlen földútra térünk, ligetes, ritkás erdõben túrázunk tovább. Beáll az esti szürkület, egyre jobban oda kell figyelni az ágakon lengõ szalagokra, melyeket egyre dermedtebb ujjakkal csomózunk le. Közben terelgetjük az elõttünk haladó triót, akiknek valami egészen érdekes módon még annyira sem erõs a lámpájuk, mint a miénk. Elõkotorjuk Repkénnyel a fejlámpát, ez egyre hasznosabb kiegészítõvé válik, ahogy leszáll ránk a sötétség. A liget széles földútjain szép lassan elkanyarodunk nyugat felé, majd szõlõsorok melletti ösvényre váltunk. Itt az állítólagos utolsó fánál – mihez képest utolsó, kapom késõbb a jogos kérdést – célozzuk meg a 71-es fõút menti kerékpárutat. Elõttünk a zánkai gyermektábor épületeit látjuk, pontosabban csak némelyiknek a körvonalát és az ablakokon kiszûrõdõ fényt. El kell keserítenem a cél iránt áhítozó túratársakat, hogy ez még csak Zánkafürdõ megállóhely környéke, a falu, így a cél még odébb található. A kerékpárúton jobbra kanyarodunk, elérjük az utolsó, zsírkrétás ellenõrzõpontot, ahol a templomrom egyrészt a fõút másik oldalán, másrészt tippem szerint a vízmû elkerített területén található. Sebaj, odébb régi haditechnikai eszközök nyomában nézelõdhetünk egy kicsit, rakéta, tank, helikopter, repülõgép a menü, de a pontos típusok megállapítását másra hagyom. Fõleg, mert sötét van.


Felüljárón (nur zu Fuß) keresztezzük a tábor belsõ útját, majd elhagyjuk az ország egykor talán legnagyobb látogatottságú üdülõhelyét. Tovább trappolunk a kerékpárúton, autók suhannak el nagy zajjal mellettünk, némelyik lekapcsolja a reflektort, némelyik meg éppen fel, amikor meglát valakiket mozogni a kerékpárúton. Ez persze érthetõ a környék nagy vadforgalma miatt (az már kevéssé érthetõ, hogy amikor meglátja az illetõ, hogy gyalogosokról van szó, miért nem veszi vissza a reflektort), azonban a fényáradattól néhány hosszú másodpercig tényleg nem látok semmit. Keresztezzük a fõutat, majd a nagyvázsonyi elágazásnál újra megejtjük az átkelést, és immár mellékúton sétálva érjük el Zánkát. A faluban a méretes orvosi rendelõnél érjük el a fõutat, ezen pedig a célt, alig negyed órával a hivatalos zárási idõpont után. A fõrendezõség összepakol, majd elhagyjuk a helyszínt, elsõ állomásunk Nemesvámos – itt is köszönöm EduShowéknak a szíves vendéglátást – második pedig már Budapest. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, a fuvart és a lehetõséget Budai-H.G.-nek, és természetesen a megtisztelõ részvételt minden túrázónak, aki eljött az idei túrára!


-Kékdroid-


Képek a túráról