Kiss Péter emléktúra 57
Elõzmények: 2013. május 24-én pénteken javában a Kinizsi 100 lázában égek ez volt abban az évben a 20. tt-m. A hírekben már napok óta a két hegymászóról szólnak a hírek, várom, hogy végre pozitív fejlemények érkezzenek, de sajnos ezek elmaradtak… Azóta pedig a „sas immár végleg leszállt, a párducnak is nyoma veszett”
Moiwa már eszemet sem tudom mióta pedzegette nekem, hogy 2014. februárjában Kiss Péter öcsével Atival, és a Mátra teljes rendezõgárdájával összefogva akarnak egy igen embert próbáló teljesítménytúrát rendezni, ami méltó emléket állít Petinek. Bár én személyesen õt nem ismertem mégis tudtam emberfeletti teljesítményekre volt képes lsd.: 2012-es Mátra 115.
Már az év elején körvonalazódott, hogy minden klappol, és tudok menni. Ennek biztos tudatában küldtem el az elõnevezésemet.
Gyuri már két héttel a túra elõtt írta, hogy jön õ is, így nem volt kérdéses; a fuvar is megoldódott, bár az interneten rengeteg fuvar ajánlat volt, és igen jó szálláslehetõség is a túra elõestéjén.
Eljött a túra reggele, már az ébresztõ csörgése elõtt felkeltem, bár így is egy kis késéssel, így kávéra már nem maradt idõm. 04:30-kor már vártam a buszmegállóban és éreztem a februári csípõs hideget, ami az utóbbi hetek idõjárása után igen szokatlan volt. 04:37-re ért oda Gyuri értem, így kényelmesen el is indulhattunk. Útitársam Vera, és Gyuri felesége volt. Az odautat gyakorlatilag végigaludtam, ami az utóbbi hét pörgése után nem is volt csoda. Gyöngyös után, már elkezdtem készülõdni, összerakosgatni a cuccaimat, mit is vigyek magammal, utólag belegondolva lehet nem is kellett volna vinnem semmit, de azért a szokásos túracsomag velem jött végig. Lassan kelt a nap is, így a rajtnak helyet adó Adrenalin parkot már verõfényes napsütésben közelítettük meg. A Várlak elõterében egy MTSZ-es sátorból folyt a nevezési procedúra, gyors kézfogás Mátéval és az ismerõsökkel, majd átveszem a gondosan elkészített itinerem, amin még vonalkód is volt, hiába nagyon profi rendezés. Még kicsit szöszmötöltök és be is állok a sorba, Gyuriék is ideadják az itinerjük, lévén kevesebb legyen sor, eleinte lassabban, majd immár felgyorsulva halad a sor, és búcsút intünk Sástónak egy röpke idõre. A lépcsõsoron gyorsan letrappolunk, és mellõzve a Rákoczi forrást a PO-t követjük az elsõ ellenõrzõpontig, ami Mátrafüred. Ezek után vissza egy kicsit, majd innentõl végig a K hrsz. jelzésen vesszük az irányt immár Kékes felé. Útközben a Csatorna-völgyben feltételes ellenõrzõpont üzemel, gyors pecsét, majd immár véglegesen irány a Kékes, a szint sok (662 m) de viszonylag jól van elosztva, így könnyen elérjük a Tetõ étterem mellett üzemelõ 2. pontot, ami egyben frissítõ pont is. Bent finom meleg, korlátlan mennyiségû tea és finomabbnál finomabb kenyerek várnak, Vándor csillag pecsétel, és megtöltöm az üvegem is a finom citromos teával. Na irány tovább. Közben többször elõzgetjük/érjük be Szemán Zolit és Sznupit. Sas-kõrrõl csodálatos a kilátás és az út sem sáros, és csak néhol vannak jeges szakaszok. Markazi-kapunál egynyomos ösvényen futunk, elõttünk csak néhány futó lehet. Ilona-völgyben csodálatos a vízesés itt több kirándulóval is találkozunk. A következõ pont a Szent István csevicénél posztol, ahol mindenféle finomabbnál finomabb kekszek közül válogathatunk, közben a pontõr lány már nyúl is az üvegemért és kedves mosollyal kérdezi, hogy ugye tölthet az üvegembe, természetesen igen, hiszen szükség lesz a következõ szakaszon az erõre. Egy röpke kis oda-vissza szakasz után elkezdünk emelkedni egészen a rózsaszállási vadászházig, majd onnantól folyamatosan kidõlt fákat kerülgetve egészen a Sombokorig, ahol finom sós kekszet nyújtottak és nagyon finom teát itt is adtak. A pálinkát nem fogadtam el, sajnos ezután egy nemszeretem rész következik lefele a sárgán, ez felfele sem jó de viszonylag gyorsan elmegy. A happening faktorom az egekben J nagyon jó minden, és még csak 23 kilinél vagyunk, mi lesz, itt még kérem ;) Lajosházáig többszöri patakátkelés és merülés váltogatja egymást, majd megérkezünk, a terülj-terülj asztalkámhoz: többféle zsíros kenyér, lekváros kenyér, alma, banán, házi turbó energia keksz, szõlõcukor, szaloncukor és még a felét le sem írtam. Természetesen volt itt is tea és ásványvíz is. Mátraházáig egy igen kellemes emelkedõ veszi kezdetét, ami szerencsére csak a parkolókig tart. Ezután a kék, majd sárga+ a követendõ jelzés egészen Sombokor 2.-ig. ismét az elõbb megszokott kiszolgálás, egészen az egekben érzem magam. Kékesig egy laza emelkedõ, majd rögtön le is zuttyanunk Kis-kõ-höz. Ahol tudtam, hogy egy nehéz oda-vissza szakasz jön. Hát mit ne mondjak nem volt könnyû, de a Markazi várnál Maki kólája feledteti velem az út viszontagságait. A mászás vissza a Kis-kõhöz számomra gyorsan eltelt. Amikor megérkeztünk, pont akkor jött oda egy terepjáró, amibõl személyesen Klausman Viktor szállt ki. Segítettünk kirakni nekik a teát, meg a vizet, a tea még jó langyos volt, így vételeztünk is gyorsan. A piros hosszan és monotonon kanyarog le vissza Mátrafüredig, ahol kihûlt forralt bor, és mosolygós pontõr páros várt minket az utolsó komolyabb emelkedõ elõtt. Még éppen világosban sikerült egy kicsit menni, de a fejlámpa is elõkerült a végére. A lépcsõ könnyen megvolt, majd a célban boldogan vehettem át Atitól a díjazásomat és az egyedi nyomtatott oklevelemet. Gyorsan beneveztem még a Cartographia kupába, majd a csordultig megrakott etetõasztal felé vettem az irányt, ami mellett Máté Mátra kupát és pecsétet adott. Ezután szépen kielemeztük együtt a mai napot, és jól be is faltam közben a finomabbnál finomabb célkajákat. Azt kell, hogy mondjam ilyen mértékû összefogással még sohasem találkoztam, ami ezen a napon történt. Annyira látszott mindenkin, hogy méltón akar emlékezni Petirõl, ami szerintem eddig példátlan összefogást eredményezett. Mindent egybevetve életem legjobb teljesítménytúráján vettem részt, és úgy érzem, nem vagyok egyedül. KISS PÉTER EMLÉKED ÖRÖKRE A SZÍVÜNKBEN ÉL. |
