2014. február 8án túratársammal, Lacival részt vettünk a Kitörés 35 teljesítmény - és emléktúrán, melyrõl az alábbi videeót készítettem:
www.youtube.com/watch?v=WG0CEvYSPZI
Túratársam miatt nem akartam megelégedni a 25-ös távval, de a 60 km nekem sok, ezért választottuk a 35 km-t. (Bár bringán egész nap is tudok hegyeken tekerni az Alpokban)
Elsõ "bálozóként" bizony a legfõbb tanulság: a terepet jól ismerõket célszerû követni. Nem egyszer ezért nem tévedtünk el, ill. könnyen találtuk meg merre kell továbbmenni. Jópofa volt, hogy már a rajtnál hallottunk német hangokat - túrázóktól. Klassz volt a hegyoldalban látni az erdõben haladó lámpafényeket. Az elsõ kb. 1,5 órával kb 5 km/ó-s tempójú csapatot kifogva tökéletes tempóban haladtunk. Annyira enyhe idõ volt, hogy a Zsíros hegyre teljesen lezipzározott kabáttal kapaszkodtunk felfelé.
Klassz volt korabeli harci ruhába öltözött pecsételõket látni, ill. a Zsíros hegyen is korabeli zene szólt. Nagykovácsi szélén - bár úgy-ahogy követtem a térképet, nem eléggé, így végül mások mögött túlontúl leereszkedtünk.. õk nagyon határozottan mentek le a faluba. Vissza is fordultunk és jó utat sikerült találni, amin visszataláltunk a gerincre, majd onnan jócskán meredeken a mindig szeles Nagy Szénásra. Bizony szép panorámánk volt éjjel is (fél 12): akár Bp felé: tisztán látszott a CItadella, a Szabadság hegy, de É felé is Pilisvörösvár, ill a Pilis felé is települések fényei... Jópofa volt, hogy jöttek lámpáikkal fölfelé a túrázók. Picit nem figyeltünk, el is tûntek, aztán kereshettük, hogy melyik lenne a jó út lefelé. Eltévedtünk... Kb. 15 percet lentebb bóklásztunk az erdõben, majd fel toronyiránt... ahol szerencsére meglett az út, jöttek mások lámpákkal. Innen már végig mások közelében haladtunk tovább. Picit sem álmosodtam; az idõ is nagyon enyhe volt, bár meegizzadt fejjel néha a sapka ellenére még kapucnimat is fejemre húztam a szél miatt.
Perbál felé egyre laposodott a táj, néhol az erdõ is elmúlt... Malom földek ellenõrzõpontján megtudtuk, hogy 2 éve hajnalban -27 fokot mértek ott. Brrrr
A falu után aztán kellemetlen sártengerben dagonyázhattunk. Bármely szélén próbálkoztunk, sok sár ragadt a bakancsokra, nehéz volt emelni a lábakat. Késõbb a mezõ szélén, szántás szélén más miatt lett rosszabb: nagyon göröngyös volt az út. Errefelé már nem volt túl élvezetes a terep. Anyácsapusztán a pontõrök mellett korabeli motorhoz is volt szerencsénk. Szomor felé tartva teljesen váratlanul fordultak balra, fel a hegyre a srácok: hogy hogy vették észre, hogy épp ott kell... ? Alaposan meredeken kapaszkodtunk fel a Kakukk-hegyre, a cél elõtti utsó ellenõrzõponthoz. Bringamarathonon szoktam örülni a cél elõtti emelkedõnek, az jutott eszembe; itt kevésbé örültem, de azért felküzdöttünk :). Odafent a szél közepette, védett sátorban pecsételtek nekünk; lent, lábunk alatt Szomor házai fénylettek. Onnan már hamar leértünk, ám a legvégén figyelmetlenségnek köszönhetõen másokkal együtt 5 percet veszítettünk, mire megtaláltuk a célt.
Jó túra volt, amit feldobtak a korhû öltözetû ellenõrök és a felszerelések, zene, stb. Az idõvel szerencsénk volt; épp 2 esõzóna között sikerült "lezavarni" a kirándulást, ráadásul többnyire csillagos ég alatt. Noha itt-ott saras volt az út, még mindig könnyebb volt, mint lett volna nagy hóban, vagy -10 fokban.
Nem okozott gondot az elalvás.
|