Túrabeszámolók


Téli Mátra

rafterTúra éve: 20072007.01.28 23:33:40
Téli Mátra 42
2007. január 27.

A túra elõtti héten döbbentem rá, hogy hiába jártam már többször a Mátrában, sõt egyszer egy egész hetet csillagtúrázgattam a hegységben, teljesítménytúrán mindösszesen másodszor fogom magam itt megmérettetni. Akkor - a 2005. évi Pásztó50-en nem váltottam meg a világot.. szintidõn túli beérkezést sikerült produkálnom. Az idei túraév egyik fõ célja, a Mátrabérc elõtt bõ két hónappal mindenképp erõsen motivált voltam nekimenni a Téli Mátrának. Végigböngészve a korábbi évek beszámolóit nehéz és emlékezetes menetre számítottam, idõnként jelentõs tömegre és precíz szervezésre.
Koránkelés, hárman a kocsiban, M1.. M3.. gyorsak vagyunk, 6 órakor már a rajtban. Még csendes a rendezõi fõhadiszállásnak otthont adó Erdészeti Szakközépiskola épülete, de azért már szállingózunk, túrázók, rendezõk és a túraipar képviselõi (végülis szombat hajnal van, klasszikus piacnyitási idõszak). "Jajjj, otthonfelejtettem a vérprofi kulacsomat! nem baaaaj, majd veszek a mátrafüredi szakközépben szombat reggel, remélem, nem kapkodják el." Az elsõ izgalmak és egy kis tetvészkedés után szétnézek az iskola aulájában, és azt kell mondjam, hogy a látottak alapján szivesen jártam volna ide. Már ha erdei vonalon képzeltem volna el magam 14 évesen.. Nem így történt, kár is ezen dilemmázni e hajnali órán, inkább nevezzünk lassacskán. Hirtelen akkora emberáradat jön, mintha kicsöngettek volna, elsõsorban a terepfutók dobnak az izgalmi ingerküszöbön, õket szólítják rajtba mintegy 6x, így is van olyan futó, akinek ez nem teljesen sikerül. Hiába a tapasztalat meg minden ilyesmi, azért az indulás nem teljesen zökkenõmentes, de a tömeg nagyságához képest elismerésre méltóan gördülékeny. Komótos indulás után Lajosházáig nyugodt tempóban, beszélgetve jutunk el, közben bepillantva a Cserkõ-bánya tátongó mélységébe. Meglehetõs látvány, komoly teljesítmény. Z négyzet, régi kisvasút töltésén, talpfákon és kis hidacskákon, balról fenyves, jobbról... nem emlékszem. Egyszerre megkapóan szép és végtelenül szomorú egy halott kisvasút pályáján haladni, beleképzelve a kismozdonyt és a kiskocsikat a tájba. Elérve a kaptatót Mátraszentimre elõtt már hallani a Family Frost idióta dallamocskáját, közel a falu, és az elsõ tea. Fel- illetve beérve a faluba brutál hideg, havas szél fogad, ekkor rá is döbbenek végtelen amatõrizmusomra - a hátizsák külsõ hálójában tartott innivalóm a jégkása- és a jégtömbállapot közé szocializálódott be. A szememet is alig tudom kinyitni, annyira jön a cúg, de kisvártatva megvan a Vadvirág turistaház, ahol kis szerelvényigazítás után ismét komfortosabban érzem magam. Fénykép a régi épületrõl (?), romos, gazdátlan, de nagyon méltóságteljes, jobb sorsra érdemes. A piszkéstetõi csillagvizsgálóban tuti hogy rejtegetnek egy itt lezuhant ûrkapszulát, ebben egyre biztosabb vagyok. Galyatetõre szép tempóban, kiváló állapotban érkezünk, jó viszontlátni az ismerõs helyeket. Gyors pecsét, tovább. A Kékes sziluettje tekintélyt parancsoló, az idõjárás határozott javulást mutat. Lefelé köves, itt-ott csúszkálunk. A Nyírjesi erdészház elõtt pár évvel ezelõtti mátrai élményeimet felelevenítve csodálom meg a vadászházat, most is elhagyottnak tûnik. Felfelé baktatva a galyatetõi országúthoz figyelmeztetés az egyébként hosszabb, de kétségtelenül könnyebb országúti opció hanyagolására, ennek folyományaként a Csór-hegy oldalában vár minket két hõsiesen szolgálatot teljesítõ pontõr. Vörösmarty-fogadó, leves. Nem zacskós.. Zsákos. Egész jó. Többen pánikszerûen keresik a pontot, de aztán mindenki megnyugszik, hogy itt nincs. Májuselsejei a piknikhangulat, azért a pokrócot nem terítem le, menni kell. Jönnek a durva dolgok, még sosem mentem fel a Kékesre gyalog, a Gabihalála felõli oldal pedig pláne hírhedt. Pisztrángos-tó, zsíros kenyér, kellett már, kezdtem éhes lenni. Maga a tó inkább nagyarcú pocsolya, de végülis mindegy. Akkor hát kezdõdjön a tánc, nekiindulunk a hegynek, de a Sötét-lápára és a Kékesre is gond nélkül jutok fel, meg is nyugtatom magam, hogy volt már kellemetlenebb hegymenetem. A tetõn tea és pecsét, néhány fénykép (de rég nem voltam itt..), hóágyúznak a bmw-s sportturizmus számára, de a fizetõs parkoló persze nem nagyon van tele. A szombat a vásárlás napja, majd talán vasárnap próbálják ki az új síszemcsit. Na akkor lefelé, mit nekünk az a néhányszáz méter szint, aztán a súlyos rádöbbenés, hogy ez bizony végig csúszni fog. Egy nappal elõrébb hozzuk a mûkorcsolya-eb gálamûsorát, kár hogy a kûrruhám nem volt nálam, egész Varsó nekem tapsolt volna. Amolyan 'dõl a fa' szisztémával haladok, bízva abban, hogy még idejében figyelmeztetem az elõttem egyensúlyozót a személyemben érkezõ veszedelemre. Két helyen kötél általi segítséget kapunk, mondhatni a szervezõk KÖTELességüknek érezték eme nagyszerû segítséget, köszönjük a tisztelt szponzor úrnak is. Eltekintve az ergonómiai körülményektõl, nagyon szép helyeken haladunk, egyre jobban bízom a törésmentes célbaérésben is, Gyökeres-forrásnál az utolsó ep, kényszernyugdíjazott túrabot áll ki a szemetesbõl - remélem a gazdája egyben van, és legalább õ megúszta a gyaníthatóan nem kis esést. Innen már szinte célegyenes, közben majdnem elmegyek a Máriácska-kegyhely mellett. Nagy kár lett volna, gyönyörû és nyugalmat árasztó hely. Átpillantok a patak túlpartjára a Kálló-keresztre is, majd lassacskán beérek Mátrafüredre, ahol a kisvasút végállomásának szemrevételezésével, majd a sínek közötti laza levezetõ sétával zárom a kört és érek be a célba, ahol pikk-pakk megkapom a kitûzõt és az oklevelet, rajta a pontos menetidõvel, aztán önkiszolgáló teaállomás. Igazi csattanó a végén, kis társaságunk hölgytagja bravúros második helyezést gyûjtött be a nõi terepfutómezõnyben, ezúton is drakulálok Szilvi! - Tollászkodás és a muflon hiteles lefényképezése után már csak a hazaindulás volt hátra.
Szép és nehéz túra, nem vitás hogy az egész éves hazai kínálat egyik gyöngyszeme. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki még nem vett részt rajta.
Külön elismerésem a terepen pontõrködõknek és a futóknak - ez férfimunka volt.

rafter