PÁSZTÓ 15 – KICSIT SZELESRE SIKEREDETT
ELÕKÉSZÜLETEK
Felemás érzésekkel feküdtem le elõzõ este. Egyrészt érdekesnek találtam e túrát, hisz nagyjából csak az egyötödét ismertem, másrészt adrenalindúsan éreztem magam, hiszen 3 óra szintidõt lõttem be magamnak, de ha az nem is sikerült, tudtam hogy délelõtt be kell fejeznem a túrát, ha csak nem majd a délutánra érkezõ viharban akarok dacolni a tereppel.
Fél 5kor már éber voltam ,így hát kényelmesen eltudtam készülni: telefonos játékok, zuhany, ruha túlélõ csomag bepakolás,két zsíros kenyér reggelire elintézve. Kicsi kocsim kényelmesen ledöcögött velem a Pásztói Szabadidõ központba, ahol magát a központot könnyebb volt megtalálni mint Parkolóhelyet. Néhány megtett kör után az egyik párt irodája elé beparkoltam és útnak indultam a célhoz. Igen ám mert a rajt nekünk Mátrakeresztes volt, de elõtte a Mátra Teljesítménytúrázója Igazolólapját át szerettem volna venni, ami gyorsan sikerült, és még illemhelyre is eltudtam menni…még idõben ugyanis az egyik toj toj arra készült hogy elárassza a célt,így hát gyorsan szóltam a rendezõknek, hogyha nem medencében szeretnék köszönteni a versenyzõket, akkor intézkedjenek.
Átbaktattam a túloldalra és vártam a 8:17es buszt. Míg ideért némi késéssel volt idõm, felmérni az idõt és túra társaimat. A nap még sütött de már látva a jövõ felhõket, utolsókat nyögte,ettõl függetlenül kellemes tavaszi hõmérséklet volt. A résztvevõk között volt idõs fiatal, de legtöbbnyire családos. Egy – két futó, akik végig melegítettek míg a busz jött. De megérkezett. A 2 személyt számláló busz gyorsan megtelt velünk, és már zötyögtünk is. Útközben egy újabb szendvics társaságában megcsodáltam az egyik EP-t a Hasznosi Csertevár-romját amit már alig vártam hogy bevegyek.
RAJT
A buszról kisebb tömeg szállt le, s az ottani EP-sek is meglepõdtek rajta, mert szendvicset többet csináltak mint nevezési lapot. De a katyvaszban gyorsan feltalálták magukat, s a családokat egy nevezési lappal rajtoltatták el. Mivel Én elõneveztem így már 8:40kor készen voltam az indulásra.
A P- jelzésen haladtunk felfelé a betonúton, ami hamar átváltott földútra, és gyorsan csatlakozott a Csörgõ Patak mellé. A táj már ismerõs volt a Muzsla teljesítménytúráról, de valahogy nem tudtam hogy érkeztem akkor erre a jelzésre. Bár eleinte nem voltam biztos benne, hogy jó útvonalon indultam el, nem e fordítva, de miután elhaladtam a Borcsa-forrás mellett (amit most se láttam hol folyik) már tudtam jó írányba tartok. A szél idõközben feltámadt, de a fák között ebbõl csak a hangját lehetett észlelni. Aztán hamarjába volt egy kanyarodás egy P+ jelzés mentén,de mivel csak belevolt karistolva hogy Ágasvár így nem mertem arra menni. Így hát hamar elérkeztem a Vándor forráshoz, ahol mentateámat frissítettem e nedûvel, hasonlóan téve a többi résztvevõ is. Ezután jött a túra egyetlen igazi kemény,de rövid emelkedõje, ami felvitt Z-jelzéshez. Itt most jobbra kellett fordulni, nem pedig úgy ahogy a Muzsikál az Erdõ 25, ahol tévúton ugyancsak erre fordultam elõször. Kényelmes emelkedõn kaptatattam felfelé, míg nem oldalról egyszercsak becsatlakozott a P+ jelzés. Ekkor esett le, hogy a Muzslán ez vitt le a Csörgõ Patak P- jelzésére. Sebaj kerültem egy kicsit, de okosabb lettem. Innentõl hamar elérkeztem a kedvenc turistacsomóponthoz: Az Ágasvár túristaházhoz. Aki már járt itt tudja, hogy e hely egy nagyobbacska réten terül el, így hát itt már érezhetõbb volt a délutáni vihar szele. A bácsika lepecsételte az ítinerem, bekaptam egy cukorkát s tájékozódtam, ugyanis itt is 3 jelzés találkozása van, s könnyen el lehet tévedni. A mi jelzésünk pedig A Z-vezetett…jobban mondva a szalagozáson. Rendkívül jól pótolták a rendezõk, a kivágott fákat, ugyanis tényleg olyan volt a környék mint ha egy nagy terepjáró tarolt volna szana széjjel. A dózerutat keresztezvén, sikeresen bokáig merültem a sárban, s egy jó kis szitkozódást elhagyott a szájam. De eddig még mindig ismerõs volt a terep, az imént már említett Muzsikál az erdõ 25-bõl azonban a Kõkapunál, most nem a ZO hanem a Z- várt reám, ahol még életembe nem jártam.
A FELFEDEZÉS
Magát a Kõkaput egy kopasz hegyoldalként kell elképzelni, dimbes dombos talajjal, ami remek kilátást nyújtott a környezõbeli hegyekre. A szél erõsödött kis por tölcséreket formálva és egyre jobban simogatta oldalom. A jelzés eleinte egy kivájt mederben haladt majd szép kilátásnak agyõt mondva bevezetett az erdõbe, ahol újra a szélnek csak a hangja érintett meg. A telep lankás volt, a fákat nem kellet kidõlteni, maguktól keresztbe vágták magukat elõttem. Míg haladtam a Kosik tanya felé, azon töprengtem, hogy mennyire más és más minden túra. Közel egy éve fogtam bele komolyabb szinten, de eddig nem volt mindig ugyanolyan terep. Bár mint említettem ismerõs részek voltak, de amennyire más volt az évszak, annyira más volt az idõjárás és a terepjárási viszonyok. A lankás rész itt több helyen csúszott, de ez a sok futót nem akadályoztak. Folyamatosan hagytak le és úgy voltam vele, hogy én is kipróbálom túra eme formáját…fél percnél tovább nem igen bírta vagy a tüdõm vagy a lábam de kis séta pihi után újra kocogtam, avagy ha lejtett, rohantam. A Kosik tanya maga egy kis birtok volt , de a Pnégyzet jelzést nem is találtam így igazából nem is tudtam ott vagyok e, míg ezen töprengtem hamar rájöttem hogy ott voltam, miután a szemem elõtt ritkultak a fák, s egyszer csak egy széles fennsík állt elõttem: A gombás tetõ.
Szó mi szó nemhogy gombát nem láttam, de még a Z- jelzést is csak alig egy egy talajmenti köven jelölve. Viszont annál több turistát. Elõttem eddig a futók gyorsan eltûntek, de most a távolban kapásból nyolcat számoltam meg. S hamarosan rá is jöttem mi lasította be õket. Amint kiléptem az erdõbõl majdnem vissza is repültem. Talán ezért hívják ezt a helyet másnéven repülõtérnek? A szél úgy fújt, mint egy mérges dúvad, ráadásul szembe. Mondanom sem kell hogy a túra legnehezebb része ez volt, hiába hogy szintemelkedés csekély volt. Egyik kezemmel kénytelen voltam tartani szalmakalapomat, s közbe sûrûn elátkoztam azt a pillanatot amikor reggel felvettem. másik kezemben olvastam folyamatosan az itinert, Z-jelzés ritka pillanatai miatt. Hosszúnak tûnt a széllelszemben járás, ráadásul semmit se lehetett hallani, így rövid idõre megkönnyebültem mikor a fennsík végére értem, s enyhe lejtõs kanyarulatba fordult utam. Reménykedtem hogy a szél itt enyhül, mert már pár fadarab is megjelent sûrû rózsatövis bokorral övezett földes úton….a remény száll el utoljára…utána meg a szalmakalapom, majd az ítinerem két részletbe. Szerencsére senki sem látott, ahogy visszafelé üldözöm a túra tárgyaimat. Segítségemre siettek a rózsatövis bokrok, s gyorsan elkapták õket az út szélén. De nem engedték el könnyen. Végül is Norbi vs. Rózsabokor 1:0 állásnál úgy gondoltam folytatom utamat. Már domboldalon haladtam lefelé, s gyorsan megtaláltam a leágazást ZL jelzésre fel a Cserteri Várrom-hoz. A rajt óta, itt elõztem elõször embereket, szám szerint 3 at. Fent rõl gyönyörû volt a kilátás, de közelrõl nem akartam megszemlélni a tájat, úgyhogy gyors pecsét és egy csokis mûzli szelet után elindultam lefelé, mielõtt a szél idõ elõtt leszállított volna. Egy másik szalagozási útvonal vitt elõrébb vissza a Z- jelzésre, ahonnan már hamar elértem a szõlõültetvényest majd Hasznos fõutcáját.
Itt kicsit elbambultam, s el is követtem egy legnagyobb hibát, amit tapasztalatlan túristák szoktak: a fokos túrabotomat kivettem hátam mögül s kicsit lengettem…akkor ébredtem fel kábulatomból, amikor fokosom nyele megsimogatta egy mellettem elfutó résztvevõ bordáját. Sok idõm nem maradt bocsánat kérésemre mert mire kiejtettem számon, már jóval elõttem volt. (Ezúton kérek még egyszer bocsánatot) Ezek után hol kocogtam, hol futottam, hol ballagtam de már éber voltam. Hasznos fõútcájáról balra tértünk le Pásztónak egyik földutas, úgynevezett Régivásártér nevû útjára. Nem tudom milyen régi lehetett, de ahhoz elég régi, hogy még lebetonozni sem tudták. Idõnként hatalmas porfelhõk ébredtek elõttem, hátra fordulván elkerülve a képen törlést. Végül is kisebb baktatás után elértem Pásztó belvárosát, ahol már az elõttem és mögöttem levõk is futásra váltottak. Az itiner pontosan leírt mindent, könnyen vissza lehetett találni a Pásztói Mûvelõdési Központhpz. 11:48ra beértem.
Nem volt tele a fõrajthely de folyamatosan jöttek a versenyzõk. Oklevél és Igazolólap pecsét után elégedetten konstaláltam magamban egy zsíros kenyeret majszolva, hogy eddig legjobb idõmet mentem.
S délután otthon az ablak mögött még elégedettebben, hogy nem indultam el a 40es távon, hisz akkora már akkora vihart támadt, hogy a túratáskámat is elvitte volna magával a szél.
|
