Anna-Mária 22,5
Az év kalandosan folytatódott, s olyan fajta túrával, amilyet már régen akartam csinálni. Ti. olyannal, ahol van kis kör meg nagy kör, amit egymás után kell megtenni (ez késõbb félig-meddig az Iszkiriben is vissza fog köszönni). Elõzetesen sokan fogadkoztak, de végül hárman vágtunk neki a távnak Katával-Zsófival-énvelem. A tavalyi Sorrentó túra vége fele jött elõ egy olyan "tereptárgy", amit idõsebb (s nyilván tapasztaltabb) túratársunkat követve elkerültünk - ezen a túrán ismét elénk került, ezúttal nem hibáztunk viszont.
Õ volt a Tündér-szikla, amit annak idején tán a 2005-ös Zöld 45-ön pillantottam meg elõször, s azóta egyszer sem. Sokat nem változott, még mindig fenyegetõen tekint az alanti részekre. Én azonban nem rettentem meg, s nagy hirtelen fölmentem a tetejére, a lyányok megrökönyödésére, majd örömére. Fentrõl eszméletlen a kilátás!
Innentõl csakhamar ismeretlen vidékre tévedtünk, leginkább a városi terep bosszantott - villák között emelkedtünk, majd egy gimnázium melletti úton szívtuk a szmogot - aztán Kata talált egy patikát és egy ideig minden rendben volt.
Aztán a Széchenyi-emléknél a tartalék zoknijaim fejest ugrottak és valami eltört... A lyányok legalább kacagva meneteltek az Anna-kápolnát keresgélve, ami elsõ körben nem lett meg. Leérkezve a Szépjuhásznéhoz rövid pihenõ jött, majd a kisebb, Anna kör következett - a szervezõ némileg aggódott, be tudjuk-e fejezni szintidõre, de biztosítottuk, hogy nem egészen tegnap kezdtük a dolgot.
Az Anna-kápolna másodszorra meglett, s a normafai lejtõ szélin érkeztünk a János-hegy alá. A célba való megérkezés után Zsófi és Kata nagy boldogan reklámoztak notebookot, a beígért sörözést pedig legközelebb tartottuk meg.
Nagyszerû túra volt, a kilátás pedig néhol felejthetetlen volt - ahogy a normafai árusok árai is. |
