Túrabeszámolók


Iszkiri

getheTúra éve: 20142014.03.27 11:53:41

Aki nem itt van, vajon hol van?

Aki nem itt van, vajon hol van?

Földre, lefelé a Földre,

le mindenki a Fölre,

lefelé a Földre!


(Kiscsillag: Földre)


Iszkiri 35


3:45-kor szól a vekker, viszonylag könnyen megy az ébredés és indulás az elõzõ esti elõkészületeknek köszönhetõen. Nem sokkal négy után felveszem Kékdroidot a Döbrentei téren, és suhanunk is a néptelen M1-es autópályán hat kempingszék és hat kempingasztal, valamint öt darab vizesballon társaságában. Némi kevergés után öt elõtt nem sokkal meg is érkezünk Szárligetre, hol az állomáson lepakoljuk és CsST-re bízzuk a "bútorzatot", majd elmegyünk felderítõútra közkút keresése érdekében. A millenniumi díszkút sajnos ki volt száradva, de végül a temetõ fõbejáratánál sikerrel járunk egy viszonylag magas vízhozamú (értsd: deréktól lefelé teljesen vizes lettem, amikor elõször kinyitottam :-)) vízcsap képében.


Az állomásra visszaérve már teljes létszámban jelen volt a rendezõség, és jelentõs létszámban a túrázó sereg, úgyhogy megállás nélküli több mint másfél óra következik, amíg több-kevesebb várakozással sikerül mindenkit elrajtoltatni. Fél nyolc körül Rakk Gyulával elindulunk Tornyópusztára, hogy telepítsük az ellenõrzõpontot, a falu egyetlen nyomóskútja sajnos nem mûködik, így Szárligetrõl kell majd vizet pótolni. Én rögtön továbbállok Tata felé, hogy otthagyjam az autót a Baji út elején, majd sietõs léptekkel elérjem a Szárliget felé fél kilenckor induló vonatot. A tömeget látva a rajthelyszínen nem indulok el rögtön, hanem újra beülök rajtoltatni egy fél órára, majd én is nekivágok fél tíz körül a Gerecse útjainak.


Régen jártam erre utoljára, a 2012-es Iszinik idején, de akkor, ha jól emlékszem, viszonylag szomorú, ködös idõ volt, most viszont napszemüveges nap van, így magányosan (a rövidtávosok már rég elmentek, a százasok még nem értek utol), de gyorsan, nézelõdéssel telnek a kilométerek. Azt tervezem, hogy az elsõ rövid pihenõt a somlyóvári kulcsosháznál tartom, de az ott “piknikezõ” társaság motoros fûrészének hangja és dohányfüstje nem igazán késztetett maradásra, inkább továbbmegyek és kitérek a Somlyó csúcsára – sosem jártam még itt, nagyon szép a panoráma, úgyhogy meg is ebédelek egy szendvicset meg egy narancsot. Nem idõzök sokat, indulok Tornyópuszta felé, a viszonyag eseménytelen út végén finom hotdog vár. A nagy népsûrûség és az iménti pihenõ miatt itt most nem állok meg, és a vízbõl sem veszek, mert tudom, hogy szûkös lesz a sok induló miatt – úgy számolom, a nálam lévõ maradék másfél liternek elégnek kell Lennie Bajig.


A pontról lépéshibával távozunk, egy-két kilométeren keresztül a lejtõnek és fájós lábának “köszönhetõen” még vele is tudok tartani. Az autópálya elõtti szántó szélén aztán elbúcsúzunk, és haladok egyedül tovább az ibolyás – odvas keltikés tavaszi erdõben. Koldusszálláson a bélyegzõ melletti padon leülök két percre, majd irány tovább a sárga jelzés felé, amit csak sejtek, hogy hol indul, de amint megtalálom, egy rossz felé indult futót kiabálok vissza a helyes útra. Viszonylag sok emelkedõ következik a gerincig, közben folyamatosan elõznek a futó és gyors lábú százasok, illetve szembejön Barta úr, azért amin elcsodálkozom, de késõbb megtudom, hogy a négyórás rajt volt a titka. A Pusztatemplomnál épp tele van az összes pad, úgyhogy lejjebb az úton, egy kivágott bükkfa törzsén pihenek pár percet. A következõ szakasz a kedvencem az egész túrán, sosem jártam még itt (Kinizsibõl még a szárligeti változatot ismerem): az erdei kálvária az enyhén lejtõ ösvénnyel, a hirtelen meredekre váltó ösvény, a baji szõlõk házai között tekergõ keskeny aszfaltút, és persze a faluban a megváltást jelentõ nyomóskút. A falu szélén a kocsmában majdnem mindenki megáll egy kicsit, én is beszerzek egy kis szomjoltót, majd marad a végén a rövid séta Tóvároskert megállóig (épp pirosat kapok), majd a kellemes járdán be a fõútig és a moziig. A perec, amit kaptam, nagyon finom, díjazás meg majd utángyártásban érkezik késõbb. Itt sem állok meg, visszamegyek az autóhoz, és irány a családért Sopronba.


Köszönöm a túrát!