Nagy Gáspár emléktúra 50
GPS-el mért távolság: 49,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 460 m.
Elég hamar sikerült Vasvárra érnem és kényelmes készülõdést követõen is hat húszkor el tudtam indulni. Gondolkoztam, hogy csak a 25-ös távra nevezek, mivel nem rajongok az alföldi jellegû túrákért, de kellett az Észak-Dunántúl kupához. A buszmenetrendet megnézve kiderült, összesen egy átszállásos busz lehetõség van visszafelé, és az-az utazás is több, mint két órába telik, a 21 km-es távon. Ezzel eldõlt, bevállalom a hosszú távot. Idõ szempontjából helyesen számoltam. A busz indulása elõtt visszaértem Vasvárra. Elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem meg a kiírást, amely szerint a cél nem ott van ahol a rajt. Ez, mind látni fogjuk, a végén kispistázáshoz vezetett, mivel addigra átalakultam egyszemélyes kripli kommandóvá. Elindulva a szalagozást követve ballagtam kifelé a városból. Ez kellett is, mivel a városban, csak az utolsó egy-két száz méteren láttam turistajelzést, pedig a GPS szerint, jórészt addig is azon mentem. A szalagozás viszont nem egyezett meg a térképpel, s levágott egy méretes kanyart. Az idõjárás napos, és a szél is gyenge. Végre, 3,4 km aszfalt után, lekanyarodhattam terepre. Mivel nem tetszett az aszfalt, ezért elkezdtem írni, mennyit megyünk rajta. Sokkal jobb lett az eredmény, mint vártam: tizennégy és fél kilométer volt csak az aszfalt, a többi terep.
Az aszfaltról letérve kerülgethettem a pocsolyákat. Volt bõven. Jobbra az erdõben õz riasztott, de nem sikerült meglátnom. A Római-katonák-útjáról letérve derékig érõ vizes fûben vezetett az út. Nem nagy élmény. Eléggé elázott a nadrágom. A vasút keresztezése után szerencsére szó sem volt ilyen magas fûrõl. Jól haladtam, a hullámos terepen. Reménykedtem, nem lesz zivatar, amikor ugyanitt visszafelé jövök, mert kegyetlen lenne ez a füves pocsolyás, helyenként löszös rész. Megúsztam. Oszkónál megkaptam az elsõ pecsétet, s ballagtam tovább. Kozmafánál begyûjtöttem a második pecsétet, majd hamarosan a harmadikat. Ettõl kezdve, a Sár-völgyben látványosabbá vált a táj. Néhányszor elõ is vettem a telefonomat fényképezni. Mivel nem számítottam látványos túrára, így a fényképezõgépet otthon hagytam. Könnyen tehettem, mivel a „telefonom” Samsung Galaxy S4 Zoom, inkább egy kompakt fényképezõgépbe épített telefon, mint fordítva. Ha valakinek nincs szüksége normál 24x36-os méretre számított 240 mm-nél nagyobb fókusztávolságra, akkor szerintem az ultrakompakt gépeket teljesen, a kompakt gépeket kb. hatvanezer forintos kategóriáig el lehet felejteni, elég ez a telefon.
Nagytilajra, egy Nagy Gáspár emlékmûnél értünk be, mivel eddigre utolértem két hölgyet, akik kutyával együtt vágtak neki a távnak. Próbáltuk kitalálni, merre lehet a temetõ. Szerencsére, ahol kellett volt tábla. Végre beértem a temetõbe, ahol megkaptam a következõ pecsétet. Megnéztem a GPS-t: távolság, 23,6 km, a kiírás szerinti 22,2 km helyett, s gyanús volt, hogy féltávon már 190 m szintet szedtem össze, pedig sehol sem tértem le az útvonalról. Gyerünk tovább. A kultúrházban frissítés. Nagyon jól esett, mert már alaposan megéheztem. Következett bõ 6 km ronda és unalmas aszfalt, Bérbaltavár végéig. A faluban, akárhogy néztem, sehol az ellenõrzõ pont. Gyerünk tovább, majd csak lesz valahol. Nem lett. A Bükk-oldalnál utolért az egyik kutyás hölgy és a továbbiakban együtt tettük meg a hátralévõ részt. Õ egy kicsit lassított, én pedig gyorsítottam egy kicsit. Társának nem bírta a bokája, így ott maradt Nagytilajon, az eléggé kitikkadt kutyával együtt. Eddigre éreztem, baj lesz. Tettem is vízhólyagtapaszt a sarkamra. Erre az elsõ talppárna kezdett el fájni. No, ezzel nem kezdtem semmit, pedig kellett volna, mivel nagyon rossz helyre szedtem össze egy méretes vízhólyagot. Ráadásul Bérbaltaváron elkövettem azt a hibát is, hogy nem ellenõriztem, mennyi ivóvíz van még nálam, s mint kiderült, ez volt az utolsó vízvételi lehetõség Vasvárig. Sajnos Kozmafától is eltûntek a pontõrök, pedig számítottam egy kis ásványvízre.
Ettõl kezdve, ugyanazon az úton mentünk vissza, amin reggel jöttünk. A vasút keresztezése elõtt elfogyott a vizem. Szerencsére volt nálam vésztartalékként fél liter izotóniás lötty, ami most nagyon jól jött. Takarékosan kitartott Vasváron az elsõ nyomós kútig. Sajnos mire elértük a várost, átalakultam az elején említett egyszemélyes kripli kommandóvá. A bal lábamra alig tudtam rálépni. El is döntöttem, ha nem ugyanott lesz a cél, ahol a rajt, akkor kocsival keresem meg, mivel csak sejtettem merre lehet. Idefelé jövet, mintha eljöttem volna valami fürdõ közelében. Kiderült, rosszul emlékszem, nem a jobb, hanem a bal oldalt volt. A kultúrközpont zárva. Így irány a kocsi. Második kísérletre a cél is meglett. A parkolótól, a célig hátralévõ 100 m-t sikerült kb. 5 perc alatt lebicegni. Átvettem a kitûzõt és az emléklapot, megettem a pincepörköltet, szép lassan kibicebócáztam a kocsihoz, s irány haza. Az is eldõlt, hogy a következõ napra tervezett Káli 30-ból nem lesz semmi. Esetleg az 50-es kerékpáros jöhet szóba, de ilyen rövid távért meg nem biztos, hogy érdemes 160 km-t autózni.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), kitûzõt és emléklapot kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ pontnál müzliszelet, a harmadiknál alma, a másodikon és a rövidtáv céljában ásványvíz, Nagytilajon a kultúrházban zsíros- és margarinos- kenyér, vörös-és metélõhagyma, Erõs Pista, Piros Arany, szódavíz, bor, és feketekávé, a célban pedig pincepörkölt volt az ellátmány. Negatívum viszont, hogy nem volt itiner, a Nagytilaji és a végén, a Vasvári, részeken a célba érkezésnél. Nagytilajon a temetõ már nincs rajta a Kemeneshát turistatérképén, bár ott a turistajelzés és a helyi útjelzõ tábla segít, viszont Vasváron semmi segítség nem volt a cél megtalálásában. Ezen felül, ha már nem is pontõrökkel, de legalább automata pontként illett volna valami jelszámot, vagy hasonlót hagyni az 50-es táv ellenõrzõ pontjain.
Mindezektõl függetlenül, jó kis túra. |
