Túrabeszámolók


Budapest Terep Kupa /Terep Maraton/Félmaraton

belsunTúra éve: 20142014.07.27 19:56:26

A tavalyi dobogókõi félmaratonin olyan jól éreztem magam, hogy elhatároztam, megpróbálkozom egy maratonival is. Bár évente csak egy-két alkalommal futok, a tavasz beköszöntével az erdõbe kiköltözött tornatermi edzések azért megtették hatásukat és kifejezetten megszerettem az erdei futásokat. Nagyszerû élmény, amikor az embert csak viszi a lába az ösvényeken, mintha egy filmet nézne.

Direkt olyan versenyt kerestem, ahol nincs tömeg (ez a fõ szempont, mert ilyenkor mindenki jófej, nem úgy, mint a sokezres tömegrendezvényeken), elégséges a szintidõ és nincs biznic szaga a rendezésnek. Így a BTM-et pont nekem találták ki.


A hegyi félmaratonin nagyon bevált az elõzetes bejárás, a verseny elõtti héten ezúttal is végigmentem az útvonalon, így fejben volt az egész. Nagyon egyszerû és végig szép, remekül felfestett és jól futható az útvonal, tele nyomóskutakkal, ami nem utolsó szempont ilyen dögmelegben.




A futás reggelén kicsit korán érkeztem a rajtba, de legalább volt idõm átszellemülni. Boldog voltam, hogy itt lehettem, elvégre ez az elsõ maratonim. Több ismerõssel találkoztam, jó volt a hangulat, minden együtt volt egy remek naphoz. András a rajtoltatásnál kérdezte, hogy ismerem-e a dugókát. Mi az, hogy, már másodszor dugókázok! Elhatároztam, hogy sokat fotózom-videózom (ha már egyszer itt vagyok), így felvettem a rajtot is, majd kb az elsõ kilométert egyben.


Valszeg minden távot egyszerre rajtoltattak, mert voltunk elegen, vitt magával a tömeg. Megállították nekünk a forgalmat a Hidegkúti úton, majd jött az elsõ emelkedõ. Tudtam, hogy nem kell futnom felfelé a hatoshoz, de hát mindenki futott. Kocogtam még a város széli réteken, majd a Virágos-nyereg felé vezetõ emelkedõn is, de amikor elõvettem a mobilom, láttam, hogy közel 10-es átlaggal megyünk, na mondom azért ez sok lesz, drága volt a nevezés ahhoz, hogy csak 4 órát lehessek a pályán. Így gyaloglásba váltottam. A nyeregben és késõbb a sárgán több helyen rendezõk igazították útba a résztvevõket. Az egyikkel váltottam is néhány szót, rendesek, hogy kijöttek. Látszott, hogy gyorsan kezdtem, hiszen a következõ részeken sorra elõztek meg a futók, nagyrészt félmaratonisták. Hangulatos a S- ezen szakasza, fõleg a sziklás rész és a kilátás tetszik. Utolértem egy ultrás srácot, akivel pont egyforma volt a tempónk, mögötte mentem Zsíros-hegyig. Megvolt az elsõ dugókázás, majd a terülj terülj asztalkám. Ha most tt-n lettem volna... de így csak telenyomtam az arcom májkrémes kenyérrel, és már siettem is tovább, csak Paliék még megtöltötték a kubus üvegeimet. Az egy héttel korábbi Pilisi Szirtek túrán teszteltem egy korábban vásárolt dekatlonos zsákhoz járó víztartályt, valóban nagyon praktikus és használnám is, de sajnos többnapi áztatás-feltöltés-kiöntés után is olyan mûanyag íze-szaga van, hogy az leírhatatlan.




A zöldön lefelé, majd késõbb a piroson szembe jött a Budai tájakon mezõnye, több ep-jük mellett is elmentünk. Néhányan hajrá buzdítással fogadtak, erre nem tudom mi a megfelelõ válasz, így felváltva válaszoltam Neked ist, Köszit, Helót, meg ami eszembe jutott. Megfigyeltem, hogy csak akkor mondtak hajrát, ha épp kocogtam, így elõre eldönthettem, hogy akarok-e hajrát avagy sem :) A rajtszámom egyébként a hátizsákomon volt, meg bottal is mentem, emiatt a rendezõk általában túrázónak néztek. Szóval sok túrázó jött szembe, BTM-es futót ezután a célig viszont már csak négyet láttam. Nagykovácsi után könnyû rész jött, valahogy úgy váltják egymást az emelkedõk és a lejtõk, hogy amúgy is az az érzése az embernek, hogy mindig csak lefelé megy. Az Adyliget elõtti pontra nem számítottam, de ugyanígy meglepetés volt a HHH is. Összesen 5 Ep volt, így hozott enni- és innivaló nélkül is végig lehetett volna menni. Szépjuhásznéra ebédidõben értem, nagyon jólesett a sok dinnye, meg a kóla, meg igazából minden, amivel kínáltak. Jött a Nagy-Hárs-hegy, ezt szeretem, mert bottal jó gyorsan fel lehet rajta menni. Onnan Hûvösvölgyig megint lejtõ jött, megettem még az otthonról hozott banánokat. A kútnál két turista készségesen nyomta a vizet, le is hûtöttem magam.




Itt már világos volt, hogy 6-os átlagnál jobbat megyek, így a 7-est tûztem ki célul, ill., hogy 6 órán belül beérjek. Kellemes, enyhe emelkedõ következett az Árpád-kilátóig. Az Oroszlán-szikla elõtt elkezdett cseperegni az esõ, de nem tartott sokáig, viszont látszott, hogy benne van a levegõben valami nagyobb zivatar lehetõsége. A kilátótól megint lejtõ a Szép-völgyig. Itt már úgy éreztem eleget mentem, de hátra volt még a Hármas. Nem is értem, hogy lehet egy ekkora hegyre vezetõ út ennyire lankás, a legvégén azért volt egy meredekebb szakasz, ami egy kissé le is lassított. A csúcson a barack befõtt óriási volt, beszélgettem a pontõrökkel, majd flaska töltés és mentem is tovább. Ekkor kezdett el igazán dörögni az ég majd a lefelé részen kitört a zivatar. Elcsomagoltam a fotógépet és élveztem a zuhanyt, ami lassan más a kevésbé élvezhetõségig fokozódott, szerencsére beértem az erdõbe. A Vihar-hegyen kitombolta magát a vihar és amikor kiléptem a tisztásra, gyakorlatilag elállt. Átszaladtam a réten a vizes fûben, úgy éreztem magam, mint egy gyerek. Innen már csak lefelé vezetett az út, legelészõ lovak és széna bálák között, a zivatar utáni friss idõben, egészen idilli volt. A beérkezést újra videóztam, a már hazafelé tartó futók hajrával köszöntöttek, ez már valahogy jólesett, úgy látszik megszoktam.


5:44-gyel értem be, majd 10 perccel késõbb leszakadt az ég és kb egy órán keresztül zuhogott. Nem bántam, elücsörögtem a célban, röhögcséltünk a forma 1 közvetítésen és persze ettünk-ittunk, a büfét Kata üzemeltette, sorra vágta fel a dinnyéket, de ezúttal a nagyon finom házi lekváros kenyerek vitték a prímet. A techinai póló szuperjó, akinek nem jutott - mert nem nevezett elõre - annak András egy kis szobrot adott helyette.




Köszönöm a profi rendezést és minden teljesítõnek gratulálok!