Börzsöny Éjszakai tt. - Farkas Zsolt emléktúra
A Szob-Bernecebaráti busz gyenge 20 perc késéssel tette le a túrán indulók egy jelentõs részét Kemencén - köztük, immár második alkalommal engem is. Két dolog járt a fejemben, ahogy a rajtot jelentõ Fõalappont felé bandukoltam: az egyik, hogy most csakazértis végigmegyek (Megjegyzés: elõször 2004-ben voltam itt, állítólag akkor, amikor a legjobb körülmények voltak ezen a túrán, ennek ellenére fel kellett adnom :( .), a másik pedig, hogy lehetõleg ne legyen túl nagy sár.
Az egyik ezek közül bejött, a sárral kapcsolatos reményeim azonban nem teljesültek be :).
Gyors nevezés után - egy autóban ülõ úrnak adtam 1000 Ft-t, õ adott egy papírlapot és aláíratott egy lapot - még volt negyedórám indulásig, pont végeztem a fejlámpa+kamásni+láthatósági mellény trió felszerelésével hat órára.
Induláskor még megnéztem magamnak a Börzsönyi Fõalappontot, majd követve a mezõny elõttem haladó tagjait megkezdtem a hosszú emelkedést Magosfára. Ekkor még igen vidám voltam, gyorsan telt az idõ... az elsõ igazán komoly, meredek szakaszig. Magosfa pedig sehogy sem akart közelebb kerülni, de egyszer, hirtelen, már a "hóhatár" felett, megjelent az ellenõrzõpont. Már az odavezetõ hegygerincen minden környezõ falu fényeit a pontnak gondoltam, talán éppen ezért ért meglepetésként a felbukkanása. Idõ: 19:27.
Innen futva haladtam tovább, igyekeztem követni a mezõnyt, mivel nem voltam teljesen biztos az útvonalban (pedig kitûnõen követhetõ volt). Néhány meredek szakasznál gondoltam, mennyire utálnék itt felfelé jönni, lejtmenetben nem volt olyan megerõltetõ, viszont annál trükkösebben kellett néha kiválasztani az ösvény legkevésbé csúszós részét. Gyors igazolás után indulás a Rakottyás-völgy (idõ: 20:15) ellenõrzõpontjáról, szemerkélõ esõben. Levettem az órámat, de nem vettem még fel a kabátom, nem tartottam veszélyesnek a hulló esõt, különben is, már eléggé vizes volt a pulóverem esõ nélkül is. A meredek utat nem lehet leírni, át kell élni - olyan volt, mintha sosem akart volna véget érni. Amire Pogányvárra ért a konvoj, már eléggé komoly volt az esõ ahhoz, hogy mégis az esõköpeny mellett döntsek. Itt fejben már elég fáradt voltam, ráadásul nem láttam semmit közel s távol a ködben, úgyhogy exponenciálisan csökkenõ lelkesedéssel követtem a nyomokat Csóványos felé.
A HEGYre végül nem felértem, nem is felmásztam, hanem szinte szabályosan felestem. Elegem volt az esõbõl, a sárból, a sok emelkedõbõl - pedig bõven idõben voltam (21:33). Úgy döntöttem, hogy Spartacus-kulcsosházig még meglátom, hogy feladom-e, de ha fent lett volna értelme kiszállni, szinte biztos megtettem volna.
Lefelé menet nem is igazán tudtam magamról, a tetõn megevett müzliszelet csak lassan fejtette ki hatását. Egy eltévedés folytán csatlakoztam egy háromfõs társasághoz, együtt mentünk le a turistaházhoz - majd tovább a túrán végig, ezúton is köszönöm nekik, hogy sikerült visszahozniuk a lelkesedésemet.
Az ellenõrzõ- és frissítõponton (22:50) valóságos lakoma várt: sonkás-sajtos kenyér, tea, alma, csoki, cukorka. Nyamm.
A csóványosi (HEGY!) emelkedõnek ez a fele kevésbé volt megerõltetõ, Foltán-keresztnél útbaigazítottunk egy párt, akik feladták a túrát, de valahogyan a diósjenõi úton próbáltak volna visszajutni Királyrétre. Nem is mellesleg, esett az esõ.
Fent (idõ: 0:33) kis igazítás, frissítés, örvedezés az érkezésnek, majd az automata pont helyes felhasználása, azaz 1 db kitett papírszelet elvétele. Az esõ elállt, mi pedig indultunk tovább. A túrának ezt a részét élveztem a leginkább: kellemesen lejtõ út, kevés hóban, jó idõben. Kõkorsónál a kellemes lejtést váltotta a meredek, sáros út, szépen lassan lementünk. Egy csúnyán benézett eltévedés volt még (rosszfelé mentünk a K+-on majd' 1 km-t), majd szépen elballagtunk a Postás-ház mellett. Hiba. Mindenesetre +~1,6 km-t jelentett, miután a Hamuháznál felvilágosított néhány sporttárs, hogy bizony a kulcsosháznál volt az automata jellegû ep.. (Bár az itinerbõl azt gondolhatná az ember, hogy a K- K+ elágazásban van.) A Hamuháztól 2:30-kor indultunk a "tolatás", az igazolás megszerzése után.
A Börzsönyi Kék útját követtük, itt még aránylag szépen emelkedett. Majd keresztezõdés, P+, eltévedés, megint P+. Kezdett nagyon elegem lenni a sárból, fõleg, hogy az utolsó emelkedõrõl volt szó.
Nagy-Hideg-hegyre megváltás volt felérni a ködben (még volt egy oda-vissza 200 m eltévedés, úgy kiabáltak vissza:)), itt kicsit elidõztünk, köszönet a teáért, amire egyik sporttárs hívott meg. (Indulás: 4:10.)
A Taxi-nyiladékig még élveztem az utat, onnan elég egyhangú volt Királyrétig, de szépen lassan sikerült megérkezni. Közben kitisztult az ég, látszottak a csillagok, illetve a Hold. Kis kavarás után a cél is meglett (6:17), búcsút vettünk egymástól, átvette mindenki a díjazást, majd - immár megint egyedül - leballagtam a buszmegállóba. (Ez volt a másik kedvencem, séta hajnalban egy kegyetlenül nehéz túra után a végtelenül nyugodt erdõben.) A busszal - a többségtõl eltérõen - egészen Vácra vitettem magam, ott pont elértem az aszódi vonatot és szépen, sok-sok átszállással hazautaztam.
Összefoglalva: nagyon nehéz túra, még viszonylag jó idõben is (most "csak" a sár nehezített, meg esetleg az esõ, de hideg nem volt), kedves szervezõkkel. Néhány észrevétel: nem volt semmi értesülésem a cél helyérõl (nem volt egyértelmû, igaz, én nem is vagyok "bennfentes" tt-s körökben), az aránylag magas nevezési díj ellenére kevés szolgáltatás.
Köszönet jár:
- a rendezõknek és a pontõröknek; külön kiemelve a Spartacus-ház rendkívül segítõkész pontszemélyzetét;
- útitársaimnak, akik nélkül szinte biztos, hogy feladom a túrát;
- és mindazoknak, akik visszakiabáltak a helyes útra és útbaigazítottak, amikor elbizonytalanodtunk :).
Végül, de nem utoljára: gratulálok minden teljesítõnek!!!
|
