Túrabeszámolók


Börzsöny éjszakai tt. - Farkas Zsolt emléktúra

vajonmerreTúra éve: 20072007.02.13 08:24:57
A tavalyi méteres hóban elövetett durva betli után nagyon készültem a túrára. Három bejáráson szoktattam magam a kemény emelkedõkhöz, és a tájékozódási problémákat is szerettem volna letudni (nem sikerült). Az elmúlt két hétben betegeskedtem (köhögök is még rendesen), de ide most félábbal is eljöttem volna. Hála Csanyának ebéd után még tudtam egyet szundítani. Szerencsére a készülõdés végén -bár régen nem használtam - betettem a tájolót is a cuccaim közé. Az odaúton már nagyon feszült lehettem, ezt Vándorköszörûs meg is jegyezte 1-2 alkalommal. 18:20 körül értünk a rajtba, kicsit aggódtam is a késõbbi indulás miatt a szorosan záró 1-2 ep. miatt.

Sorállás közben készülõdtem össze gyorsan, és 18:25-kor elindultunk. A Gethe, Valter, Vándorköszörûs, Cejas, Vadmalac csapattal próbáltam tartani a tempót. Hamar eljött az elsõ nagy emelkedõ, itt hagytak le bennünket elõbb Balázsék, majd felérve Csanya lépett el tõlünk. Kemény tempóban haladtunk fölfelé, de a pontzárás miatt kellett is menni. Egy-egy lassabb páros, kisebb csapat mellett "robogtunk" el egyre sûrûbben. Úgy gondoltam, hogy amíg látom Vadmalacot, addig nincs gond.A Dosnya-nyeregnél egy meredekebb kapaszkodónál kezdtem leszakadni, ahol a bejáráshoz viszonyított idõbõl láttam, hogy kb. a 20:15-ös zárásra leszek Magosfán. Lassan elértük a hóhatárt. Kicsit tán az esõ is csepergett néha, de nem volt hideg. Mivel az elsõ ep. nem Magosfán volt, hanem a P jelzéses letérésnél, ezért kis belefutással értem 20:15-re az ellenõrzõponthoz. Itt sokan melegedtek a tûznél. Gyorsan megkaptam a pecsétet és az aláírást a mindeg barátságos nemzetipark-felügyelõktõl, és a már lefelé tartó Gethe és Valter után eredtem.

A néhol mély hó segítette a gyors ereszkedést. Utólértem Bubut, és az éppen öltözködõ Gethe-Valter párost. Közben rákezdett a havasesõ is. Jó tempóban ereszkedem, közben majszoltam egy kis aszaltgyümölcsöt, és élvezem a kabát alatti Camelbakban lévõ 2 liter forró tea áldásait is. Kezdek kicsit optimistább lenni, mivel a gerinc most nincs lefagyva mint egy hete, jobban lehet a meredek részeken ereszkedni is. Esik rendesen, de a kabátom vízhatlan, és jó a kapucni is, a sár még nem nagy ezen a részen, ez egy jó szakasz. Vigyázni kell viszont a régi vadkerítés drótjaira. Elérem a pár éve emelt emlékhelyet, ahol alig egy hete a széljáték olyan bús-szomorú, távolról is hallható dallamot játszott. Jön az utolsó meredek ereszkedés a patakig, itt hatalmasat esek a sárban, Ollala! leszenek itt még érdekes dolgok :-) Az ep.-rõl kiabálnak, hogy a patakon hogy jutok át, és 21:15-kor a ponton vagyok, ahol a pontõrök már a 21:30-as ponzzárást emlegetik. Itt is pihennek néhányan, de már indulok is tovább, hiszen most jön a túra "legjobb" része.

Gyorsan túlesem a kellemetlen patak átkeléseken, megúszom egy belelépéssel : természetesen cipõvonal fölött :-( Elérem a Bodosházi-kutat és jön a túra legkeményebb emelkedõje Pogányvárig. Egy 4-5 fõs csoportban haladok, és a kislépések-taktikájával egyre elõrébb kerülök :-) Apró lépések de folyamatosan, ha nagyon meredek, akkor ide-oda oldalazva, ha kell kapaszkodom a fákba. Egy biztos: megállni nem szabad. Nagyon sokat segít, hogy feljöttem itt pár napja. Elérjük a kaszálót, néhány lassan haladó túrázót elõzök, egy rosszfelé indulót pedig visszairányítok a jelzésre. Folytatódik a kapaszkodás, de itt már hó és sajna jég is van. Nagyon elfáradok a végére, egy helyen vissza is csúsznék , de a mögöttem jövõ túrabotos ember megtart. Emelkedünk persze tovább, de már sokkal "emberségesebb" módon. Átkelünk a nyergen, és a fenyvesben kanyargunk végre. "10 perc és ott vagyunk." -bíztatom a mögöttem jövõket, és elhúzok elõre, mert lehet, hogy ez a 10 15 is lesz :-) Végre bejön a Z jelzés, még az emelkedõ a toronyig és a Csóványoson vagyok. Kb. 22:40 lehet, és közlik velem a hírt, hogy 74. vagyok. Hurrá :-( Abszolút nem érdekel a helyezés persze, csak olyan morbid ilyesmit hallani. Mivel elõzetesen éjfélre szerettem volna a Spartacus-házhoz jutni, azonnal indulok is tovább, amivel legalább 15 helyet ugrok elõre, a sok pihenõ túrázót elnézve :-))

A csúszós, merdek KP szakaszon nagyon keserves az ereszkedés.Fákban kapaszkodom. Elnézem az elõttem haladó srác mûanyagszatyorjait, amik a cipõjébõl lógnak ki. Kemény. Egy-két túrázó nekiindulna a becsatlakozó PX-en, gyorsan megakadályozom ezt a nem túl sikeres útválasztást. Gondolom azért néhányan itt póruljárhattak. Aztán lejutunk a még havas PX-rõl, és a kedvenc részem jön: a PO és KO jelzések. Kényelmes enyhe lejtõ lefelé, itt lehet enni-inni nyugodtan. Kicsit izgulok, mert a teám a végét járja, ha nem kapok elég folyadékot, akkor bajban lehetek. Elkezdem a szóba jöhetõ patakokat számbavenni. A ritkásabban jelzett KO-n ketten a térképet bújják, és szinte megesketnek, hogy a jó úton vagyunk. De már itt is a "kék kocka" , gyors ereszkedés és máris az S.-háznál vagyok. Kb. 23:50 lehet. Itt a "tavalyihoz képest" kellemes meglepetések várnak. Gyorsan pecsételnek, a Camalbak-et feltöltik vízzel. Szuper. Pont indul Vándorköszörûs és Cejas, de én még megiszom a pohár meleg teát és elemet cserélek. A halogén izzóval megyek természetesen.

00:05-kor indulok, a számomra egyszerûbb mászásnak tartott kék kockán. Esik megint. Elsõalkalommal találkozom a jelzés és az aszfalt keresztezõdésénél, a szemüvegével bajlódik. Nekem szerencsém van a kapucnival. Foltán-kereszt elõtt nagy sárban claptatunk, szembõl sokan jönnek. Eszembe jut, hogy tavaly feladva én is itt vonszoltam magam lefelé, tehát - jóhiszemûen gondolkodva - minden szembejövõ csak feladó lehet. A keresztnél a réten nagy sár fogad, de feljebb a kéken már jobb a helyzet. Jön a végtelen kaptató a K-n , egyre sûrûbb ködben, eseget is rendesen. Fáradt túrázó egy farakáson pihen. Soha nem érünk fel, de végre jön az enyhe balkanyar, fények,és már megint a toronynál vagyok. Vándorköszörûs és Cejas is itt pihen még. Tehát gyorsan elveszek egy igazolópapírt és hozzájuk csatlakozva kezdjük meg az ereszkedést a kék háromszögön.

Azonnal elkezdek egy alkalmas botot törni magamnak a csúszós ereszkedéshez. Beszélgetve haladunk, egy mögöttünk jövõ túratárs kutyusa ide-oda szaladgálva akadályoz bennünket. A meredek lejtõn természetesen bottal is sikerül újabbat esni :-) Végre itt a kicsit vízszintesebb K+. Egy kis patakolás, és a Postás-háznál vagyunk, egy újabb igazolópapírért.

A sineken elvonatozunk a Hamuházhoz, hiszen a jelzés a síneken fut. Rálelünk a kék jelzésre, és jöhet az utolsó kapaszkodás. Legalábbis ezzel bíztatom magam. 3:10 körül járhat. A köd egyre sûrûbb lesz, a többiek gyorsan haladnak, én egy mögöttem jövõ sráccal lassaban haladok. És hiába jártam erre kedden, valahogy nem veszem észre a K-P+ keresztezõdést :-( Pedig a létrát is látni kellet volna! Egyszer csak a P+ rossz ágán vagyunk! Az a szerencse, hogy Vándorköszörûs a távolból kiabál. Köszönet érte! Elõ a térkép és a tájoló, és meg is lesz a jó irány, csak az a baj, hogy nem tudom a kék jelzéshez viszonyítani magunkat, és a köd egyre sûrûbb. Itt a kék háromszög jelzéses szakasz, de egyszercsak egy friss favágós részen vagyunk térdig érõ sárban, és nincs meg a jelzés. 20 percet biztos kóválygunk itt, sajnos én is rosszul emlékszem erre a sok elágazásos részre. Nagyon mérges vagyok magamra, hogy itt a végén kell eltévedõset játszani :-((( De újra egy kis szerencse, kitisztul a köd, és lassan visszafejtjük a helyes utat.

Jutalmul jön az iszonyatos sárdagasztás a P+-on. Ez a legszörnyûbb része e túrának! Egy helyen szinte térdig süllyedek a trutymóba mindkét lábbal. De húzzuk magunkat fölfelé folyamatosan tovább. A már megtett lépéssel közelebb jön az ep. : már csak ezzel nyugtatom magam. Végre itt az utolsó hosszú emelkedõ, a sár is kisebb már. Föl-föl, gyerünk! Itt a fölvágás az aszfalt felé a jelzésen, szerencsére valaki mögöttünk jobban ismeri az utat. Az aszfalt, egy kanyar, a túristaház fényei!!, itt vagyunk végre. 5:20-5:30 lehet. Sem meleg, sõt semmilyen kaja sincs :-( Fél liter rostos lével küldöm le az utolsó lekváros táskát , ez sem könnyû küzdelem. Egyhamar biztos nem eszek semmilyen édes péksütit az biztos. Mindenki pihen, iszogat, a túra biztos megvan, hiszen 9-ig van idõnk bõven. Felbukkan egy kisgyerek is , õ is a túrán van!!! Valaki halálos fáradtsággal az arcán azt meséli, hogy negyedjére ugrik neki, és most végre sikerülni fog. Többen a Róka utat emlegve csábítják egymást a rosszba :-((( Mindenki maradna, de még valahogy le kellene menni a célba. Kitûzünk egy 5:50-es indulást, a mögöttem felmászó sráccal. Újra felveszem a vizes, összeverejtékezett göncöt és rajta!

Többen indulnak egyszerre, a csapat elporzik, én viszont már sehova sem sietek, kényelmesre veszem a tempót. Vigyázok, hogy már ne essek egyet sem a meredek sípálya környékén. Kényelmesen átsétálok a réten. Kicsit még jeges az út, de lassan ez is elkopik. Virrad. A lámpát leszerelem, most is jó szolgálatot tett. Az egyik kanyarban kicsit bóklászom, de a mögöttem jövõk eligazítanak. Az agyam már kezd biztos visszavenni :-) Lassan kisüt a nap, a reggel csodálatos! Egyre vidámabban sétálok lefelé, bejön a PX jelzés, aztán felbukkan egy ház a távolban. A sorompónál hívnak otthonról, "2 perc a célig." mondom, és elkezdem a lelki felkészítést az iszonyatosan sáros cuccokra :-) Itt a tavalyi cél, ahol bár sok a kocsi, viszont kevés a sár. Az ajtó zárva, de jön valaki, aki felvilágosít, hogy a cél a spotközpontban van. Megyek tovább a központba, ahol szembõl jövõ túrázók felvilágosítanak, hogy még 1 km,és az utolsó házig kell menni :-( Egy papírt kitehettek volna. Természetesen tudom melyik épület az, de hogy "sportközpont"? No mindegy még egy kis séta, és már ott is vagyok, megkapom a kitûzõt és az oklevelet. Hát ez még méteres hó nélkül sem egyszerû séta az tuti!

Gratulálok minden indulónak. Elismerésem a rendezésért. Köszönet Csanyának a fuvarért, és gratula az elõ helyért. Jövõre - bármilyen idõ legyen is - újra itt leszek.