Barcika 65
Napsütõs, még éppen fagyos idõben indultunk el Ugyan Anitával, és olipapával a BAC-ból (Barcika Atlétikai Centrum):-) közismertebb nevén a "Vegyész"-rõl, még kevéssel 8 elõtt. Próbáltam elzavarni olit, nehogy valami eszement tempóba belevigyen, de makacsul ragaszkodott a 120-130-as regeneráló pulzuszónájához (az enyém ilyenkor +25/30), így csak nem hagyott ott minket. A Lábaserdõ még fagyott talaja megkímélt minket a sárdagasztástól, így kellemesen kezdõdhetett a túra. Ez egy kb 20 perces izzasztó emelkedõ, ami után a Bükk-tetõ felé, egy kis hullámvasút kezdõdik. Errefelé kocogtunk egy kicsit Sánta Kutyával, aztán Õ visszaállt a tempójára és elköszöntünk. Bánhorvátiba (11,8 km)leereszkedés után a szép Damassa szakadék felé újabb szuflás felfutás következett, majd a szakadéknál, már mászásra is szükség volt. A szakadék tetejétõl a Köbölicz tetõn át, majd az OKT-n leszaladva Uppony felé nem mindig könnyû, de azért futható volt a terep. A falu elõtti sík szántó viszont masszív sárdagasztást rótt ránk, nemkicsit küzdöttem... A Lázbérci-víztározó mellett Dédestapolcsányig (26,7 km) vezetõ burkolt úton megszabadultam a sártól, kicsit rendeztem a pulzusom és próbáltam saját tempót kocogni. Olipapa hol elõreszaladt, hol visszamaradt Anitát istápolni. Dédesen pár perc pihenõt tartottunk, utántöltöttem a hátizsákkulacsomat, aztán nekivágtunk. Anita elköszönt, (lemaradt) így ketten futottunk fel Mályinkára. Ez már a 65-ös saját szakasza, ami egyben a legszebb, de legnehezebb etap is, a Csondró patak völgye. A sok fatörmelék, puha talaj, és sziklák miatt igen nehezen futható, de mivel az Ámor forrásig lankás, mégiscsak nyomni kellett. Oli itt úgy ment mintha húznák, én meg fokoztosan leszakadtam, morzsolódtam le mint a darálóban a dió. A forrásnál még bevárt, aztán megint nekikezdett, meg sem próbáltam tartani. Többnyire sétáltam felfelé, így is 168-170-es pulzusaim voltak. Eddig az összes emelkedõn, futva hasonló, vagy magasabb értékeket értem el, de itt már úgy éreztem ennek a fele sem tréfa, inkább megyek egyedül és sétálok, de nem ütöm ki magam féltávnál. Olipapa másképp gondolta, mert bevárt a Mária forrásnál. Szerintem megsejtette, hogy vissza akarok venni a tempóból, és elõbújt belõle hajcsár, akarom mondani trainer :-). Innen kezdve nem engedte, hogy ennyire lemaradjak, inkább bevárt, mindenféle cipõpucolást, meg nyújtást meg ilyesmit kitalálva :-). A Szentléleki túristaháznál ismét feltankoltam a hátizsákkulacsomat, ettünk, aztán indulás. Itt már látsztott, hogy a 8 órán belüli idõhöz csoda kellene, de nem éreztem magamban egy mágus erejét, így le is tettem az ilyenfajta álmokról. A Jókai emlékmûnél megcsodáltuk a panorámát, aztán végtelen gurulásba kezdtünk Taksalápa irányába. Tavaly ez a szakasz már nagyon fájt, minden lépésnél visítani tudtam volna a sarkam miatt, s izzadtam a kínlódástól. Most "simán" kocogtunk le a kéken, idõnként a cuppanós részeket kerülgetve, számomra egy apró szépséghibával: nem ment a pulzusom 165 alá, a lejtõn... No így vágtunk neki a Tardona elõtti murvás emelkedõnek, ami nem túl hosszú, viszont nehéz és kellemetlen. Jól el is fáradtam rajta, le is maradtam, de a tetõn újra bevárt Oli. Innen Tardonáig (51 km)ereszkedés, majd hosszú aszfalt következett. Fáradt voltam, de nem végzetesen. Tovább számolgattam: 6:30 körül vagyunk, pont ki fogunk csúszni a 8 órából - ha minden jól megy. No sebaj, az is 50 perc javulás lenne. Az utolsó nagy emelkedõn (Nyír völgy) Oli megint nagyon elment, ráadásul a tetõn kellemetlen meglepetés fogadott, mert egyszerûen járhatatlan sár volt az út helyett. Na ha ez így megy, a tavalyi idõm se lesz meg (8:54) gondoltam. Szerencsére az erdõben a piros már nem volt ennyire mogorva, ha lassan is de tudtunk rajta haladni. Szépen lassan felfejlõdtem, Olivérre a mintegy 200 m-es hátrányomat ledolgozva, aki kissé térdfájósan galoppozott a botjaival. Mentünk és mentünk és mentünk. Ez a szakasz olyan igazi gumi út: nyúlik és nyúlik. Ráadásul a végén van két rövid de erõs emelkedõ, ami már sehogy sem esett jól. Bosszúból nem is futottam rajta. :-) Végül csak elértünk az Ebecki tetõ (62,3 km) ep.-jéhez, ahol rövid nyújtást eszközöltem (már sokadszor), aztán letotyogtunk Barcikára. 8:05 lett a vége. Az átlagom 158 lett (181 max), amiben benne vannak a pihenõk is. Edzésnek igen erõs. Olipapának ugyanez 133 és 163 - lazázott, ahogy ígérte. Jó kis túra volt, jövünk még.
|
