Túrabeszámolók

 

Krisztiánnal és Emesével szombat 15.00-ra volt megbeszélve a Bodza fagyizónál egy kávézás indulás elõtt. Krisztián és Emese nem kértek semmit,bár Emese válaszában az véltem hallani,hogy köszönöm nem,majd bórt! Holott az mondta,hogy köszönöm nem majd ott! J . Sajnos Árpi és Évi nem tudták biztosra mondani,hogy jönnek,ezért mi a korábbi indulás mellett döntöttünk. Szép,túra idõ elé néztünk, de a tapasztalat azt súgta pakoljunk esõ kabátot is,aminek végül is nem sok hasznát vettük,mert csapadék nélkül megúsztuk. A buszhoz kigyalogoltunk a volt Tarján Bisztró melletti megállóba, ahová nem csak mi vártuk a buszt túra felszerelésben, hanem két suni is, majd kicsivel késõbb egy másik suni is jött, és testhez simuló ruhában,ivó tartályos háti zsákkal érkezett egy Tökös Dönci is. A busz némileg késett (kb. 10 perccet) ezért arra gondoltunk, hogy a késés oka a felszálló túrázók száma! Persze igaznak bizonyult a feltételezésünk, mert kb. 15-20 túrázó tartózkodott már a fedélzeten. Mindenki sztorizott egymással,ment az ismerkedés. Feltûnt egy nõn a magyarkanizsai túra pólója, amit mi is kaptunk amikor teljesítettük. Volt egy pár akik a szavaikból kivéve a vízi túrára jöttek, de nagyrészt a gyalogos túra teljesítését tûzték ki célul. Voltak közép iskolások is mert egy huszonéves mukit folyamat tanár uraztak (talán a piarista gimnáziumból). A buszon elég nyomott volt a levegõ,szardíniák módjára összezsúfolódtunk és az ablakokat nem lehetett kinyitni. Elõre is szóltak a sofõrnek,hogy valami levegõt jutasson az utas térbe,mert a komfort érzetünk a padlón,akár csak a csomagjaink nagy része. Kb. egy óra buszozás után megérkeztünk Mártélyra, ahol legnagyobb meglepetésre a egyik makói túratárssal találkoztunk akik velünk voltak Magyarkanizsán az ugyancsak éjszakai túrán. Üdvözöltük egymást,majd elvágtattunk nevezni a tömeg elõtt. Kisebb sor fogadott minket a könyvtárnál,mi elõneveztünk így csak az itinerjeinkért álltunk sorba.

 

17.30 megkezdtük a csapatást! Alig mentünk pár száz métert és már be is futottunk egy zsák játszótérbe! J Történt ugyan is,hogy egy térre érve amin egy játszótér volt körbe kerítve begyalogoltunk, és csak akkor vettük észre,hogy nincs csak az az egy ki-be járata amin bejöttünk amikor már lusták voltunk visszafordulni és a kifeszített drótok közt próbáltunk átbujdosni, a helyiek nem kis meglepetésére. Egy anyuka épp a gyerekével játszott, és a biciklis idõsebb pár is aki épp arra járt hüledezve nézte a három világtalant, amint próbál átsuhanni a drótok közt! Nem sokkal késõbb befordultunk egy utcába aminek a végén a strandot véltük, de pár másodperc múlva avval a lendülettel vissza is tolattunk,mert nekünk a révet kellett megtalálnunk, mint elsõ ellenõrzõ pontot. Az utat követve,velünk szembe hirtelen megnõtt a forgalom3-4 autó és 6-8 biciklis tûnt fel. Ebbõl gondoltuk,hogy valószínûleg épp most ért be a komp. Hamarosan el is értünk az elsõ ellenõrzõ ponthoz a révhez,itt egy autóból osztották a pecséteket. Meg is kaptuk õket és felkerült a 17.45-ös érkezési idõ is.

Nem sokat idõztünk itt, tovább indultunk a második ellenõrzõ pont, mártélyi strand felé. Az idõ szép napos volt igazi túraidõ! A töltés itt elég jónak volt mondható, kb. 15-30 cm. széles föld csíkokkal,amin kényelmesen el lehetett bóklászni. Az utat néhol meztelen csigák tarkították,elõttünk nem sokan járhattak (8-10 fõ) nagyjából még életfunkcióik teljébe, ami a késõbbi biciklis teljesítõk megjelenésével kevésbé volt jellemzõ. A töltés bal oldalán lovak voltak kikötve legelni. Volt köztük egy almás deres, aminek nem igazán tetszett a töltésen a jelenlétünk, mert körbe-körbe szaladgált és közben prüszkölt és rázta a fejét! Vagy csak szeretett volna hozzánk csatlakozni! J Két fiatalabb teljesítõ ért be minket és szépen lassan beelõztek minket, majd egy tökös Döncis gatyás idõsebb muki ért be minket és szépen lassan elkocogott mellettünk. Kezdett besötétedni, Mártély felé közeledve megcsörrent Krisztián telefonja, Árpi hívta,hogy el tudtak jönni és a buszon ülnek épp Mártélyon vannak. Zsír, bár két órás késésben voltak,de legalább el tudtak jönni! Még a buszt is láttuk a töltésrõl,ahogy elhalad tõlünk alig 200 méterre. Elértünk egy aszfaltos részhez ami párhuzamosan haladt a köves úttal. Hát ez a rész nem tett túl jót a talpunknak! Egyenletes volt,de elég kemény is ahhoz,hogy nagyobb traumát okozzon mint egy sima földút!Itt egy túrázó ért be minket,szépen lassan elkocogott mellettünk, majd biciklisek jöttek szembe négyen,de nem a túra résztvevõi,hanem helyiek lehettek,mert hallottam amint azt találgatják vajon kik lehetünk. Lassan beértünk Mártélyra ahol már csak a strand lejárót kellett megtaláljuk. jobbra a fûben az ártérben valami villogott, elõször azt hittük valaki lement könnyíteni magán de jobb látószögbe érve láttuk meg a villanypásztor vigyelmeztetõ fényeinek fenyegetõ villogása tréfált meg minket. A távolban a töltés tetején egy csomóban mozgolódásra lettünk figyelmesek, közelebb érve tudatosult bennünk,hogy megérkeztünk az ellenõrzõ ponthoz! Itt két idõsebb úr várt minket pecséttel és almával. Az alma nagyon jól esett,szinte azonnal neki is estünk. Toltunk a fejbe némi izotópost is (izotóniás ital) és elõ kerültek a fejlámpák is. Kb. öt perc tollászkodás után ismét úton voltunk!

A következõ ellenõrzõ pont a körtvélyesi holtágnál volt. Az odavezetõ út eleje könnyû földút volt, itt szépen fogytak a méterek. Kezdtem álmosodni, egy kávét szívesen megittam volna, és ennek hangot is adtam. Krisztián közölte,hogy van nála kávés cukorka!!! Ez jobban esett egy tökön rúgásnál,pláne,hogy még adott is belõle! Ilyen jól rég esett cukorka, le is öblítettem egy kis izotópossal. Aszfaltra váltott ismét a töltés,de nem a legjobb minõségûre, volt ahol hosszában több méteren keresztül néhol 10 cm. repedés tátongott és szintben is különböztek egymástól! Feltûnt az elsõ biciklis teljesítõ is akik a 85 kilométeres távot választotta, úgy süvített el mellettünk egy köszi,sziasztokat odabökve nekünk közben,hogy csak pislogtunk! Ha nem tekert 40-50 km/h –val akkor semmivel,brutális tempóban volt és neki ez már a kb. 55 km. -e lehetett! Piszkosul ment, meg is jegyeztük,hogy ennek már egy óra sem kell és a célban lesz! Ezen a részen is szinte 30 méterenként találkoztunk 1-1 meztelen csigával,némelyikük elég xar kondiban volt, a belsõ szerveit a külvilágnak mutogatta. Ismét biciklisek értek be minket, ismerõs arcok bontakoztak ki a sötétbõl, Ördögh Lóri, Ábrahám Gabi, Szántó Sanyi,Szakáll Tündi és egy hozzájuk csapódott öreg arc ! Gabi hüledezett,hogy pólóban gyalogolok és nem fázok?! Igaz nem volt több 10-15 foknál,de mivel én jól bírom a hideget,vissza kontráztam,hogy csak a lányok meg a lyuktévesztõk fáznak ilyen jó idõben! J Kb. egy perces egymás szapulása után érzékeny búcsút vettünk egymástól és folytattunk reményekkel teli harcunk a hátralévõ kb.20 kilométerrel! Amíg tempóztunk,nem is volt semmi bajunk de hamarosan jött az ellenõrzõ pont ahol egy idõsebb ,,házas”pár fogadott minket. Megkaptuk a pecsétjeinket és 1-1 mars szeletet. Toltunk a fejbe némi folyadékot, Krisztián adott két kávés cukrot ismét,amit mohón be is toltam.

Kevés piszmogás után ismét úton voltunk. Butamód sötét volt, ha egy néger átszaladt volna elõttünk,azt hittem volna,hogy egy neoncsõ! Biciklisek szálingóztak,egyre többen értek be minket,ez abban is megmutatkozott,hogy 10 meztelen csigából legalább 2 nem volt a legjobb formában. Találkoztunk egy gõte szerû valamivel is, le is fényképeztem,de nem tudom a mai napig mi is volt az. Ceruza vékony,lassú,kaméleon mozgású valami volt, amit felszedtem az útról és a fûbe segítettem,mielõtt a csigák sorsára nem jut és kilapítja valami túrabakancs vagy bicikli gumi. Két biciklis muki hajtott el mellettünk, kölcsönösen üdvözöltük egymást,majd alig hagytak le minket 10 méterrel amikor az egyikük figyelmetlenül a nagy sötétségben a gyenge világításának köszönhetõen egy kb. 10 méter hosszú sársávba ragadt! A kb. 15 km./h sebességrõl 2 sec. alatt 0-ra fékezõdött. Nem sokáig ,,élvezhettük” a sár adta puha talaj elõnyeit, mert ismét aszfalt következett, hosszú 100 métereken keresztül! Krisztián már az algyõi híd pilléreit vélte felfedezni a távolban,ami mint késõbb közelebb érve kiderült,hogy magasfeszültségû karók. A távolban ismét annak jelei bontakoztak ki,hogy közeledünk az algyõi hídhoz, ugyan is fénysorompó fehér fényének villogását véltük felfedezni. Mivel ez a terep már ismerõs volt,tudtuk,hogy az algyõi híd amin át kell menjünk, csak pár száz méterre van a vasúti sínektõl! Úgy is volt, pucoltunk a fény felé mint a bogarak! Hülyeségbõl felvetettem,hogy gyerünk át a vasúti hídon a Tisza felett,de jobban jártunk,hogy nem tettük,mert alig értük el a közúti hidat,még a Tisza fölött sem jártunk amikor hallottuk átdübörögni rajta a vonatot! Emese meg is ijedt,mert nem tudta mire vélni a ,,pokoli hangot”. Átpirickáztunk a túlpartra, nem kis ijedelmet keltve a forgalomnak,mindenki szinte lépésben haladt el mellettünk, éjfél körül jártunk és nem tudták elképzelni kik és miért mászkálnak ilyen tájban erre felé. Átérve egy biciklis pár ért be minket,akik tovább haladtak az úton,nem kanyarodtak rá a töltésre. Kérdeztem tõlük, hogy nem az algyõi strandra tartanak-e, mire a nõ kissé ingerülten közölte,hogy de igen de nem fognak a töltésen menni mert az járhatatlan!!! Mondom magamba, ha klimaxolsz ne gyere túrázni b@szod! J Innen szinte teljes Szegedet látni lehetett, a fények bevilágították az ég alját,légvonalban úgy 10 km. -re lehettünk,de ugye mi nem légvonalba kívántuk megközelíteni a célt ezért még úgy 13 km. lehetett a célig. Mi rákanyarodtunk a töltésre ami annyira volt járhatatlan mint az eddigi töltés szakaszok….az igaz, hogy gyalogosan rossz volt rajta menni,mert vékony volt a föld csík és félig a füvön,félig a földúton vagy teljesen a füvön gyalogoltunk, de biciklivel ez minden nehézség nélkül járható lett volna! Mivel itt a fû elég vizes volt a cipõnk kellemetlenül átázott. Egy muki tempózott el mellettünk akit kérdeztük tudja-e mennyire van még az algyõi strand,amire elég megnyugtató választ kaptunk a kb. 1 km. –es válasszal. Majd azt is megkérdeztem,hogy a cél megtalálása érdekében mikor kell majd elhagyni a töltést, erre pedig azt mondta,hogy kb. a 18-as kilométer kõnél, majd elviharzott . Kezdtek a fáradtság elsõ jelei mutatkozni, ha kicsit kizökkentett valami a ritmusból, a talpam sajogott és a combom is éreztem már rendesen. Krisztián is megjegyezte,hogy a következõ ellenõrzõ pontnál pihenjünk kicsit,mert eddig nem igazán álltunk meg. Ebben egyet értettünk, nemsokára fel is tûnt az algyõi strand lejárata,balra lent az ártérben meg is jelent a kivilágított sátras sörpados ellenõrzõ pont. Odaértünkkor nem kis meglepetésünkre izotópos itallal és almás házi sütivel valamint gyümölcsös müzlivel vártak minket! Megkaptuk a pecsétjeinket majd lepihentünk és toltunk a fejbe pár kalóriát,az almás kocka jól esett és az izotóposnak is jutott hely hordónyi testemben! Eszembe jutottak Árpiék,így rájuk csörögtem,hogy merre járnak. Mondták,hogy épp nemrég hagyták el a körtvélyesi ellenõrzõ pontot, tehát alig kb. 8 kilométerre tõlünk tempózhattak. Hoztak rajtunk kb. 2-3 kilométert ,mert amikor õk elindulhattak, mi akkor tarthattunk a 10-11. kilométernél. A pontõr suni,kis szemüveges,copfos, nagyon elemében volt, elég harsányan tolta, mindenkire mosolygott és a müzlit osztogatta bõszen,közben a laptopját bújta. Folyamatosan érkeztek a biciklis valamint a gyalogos túrázók,sõt úszó mellénybe öltözött vízi túrázók is! Némi kb. 10 perces sörpados nyújtózkodás után kicsit nehezünkre esett újra indulni. Sajgott a talpam nekem is és Krisztiánnak is,Emese nem panaszkodott csak hallgatta a hisztinket csöndben.

Elindultunk az utolsó ellenõrzõ pont ami egyben a cél is volt a tápéi plébánia felé. Nehezünkre esett megindulni, idõ bõvében voltunk,még kb. 11 km. várt ránk de még csak most jött a neheze. Krisztián és az én talpamon már vízhólyagok burjánzottak,éreztük a szúró égetõ érzést és ezen a vizes fû által szétázott cipõnk sem javított! Az algyõi olajmezõk olyan fénnyel voltak, hogy bevilágították az egész környéket, a távolban már feltûntek az autópálya híd pillérei is. Olyan volt mintha alig 1-2 kilométerre lettek volna azok a pillérek, de ahogy közeledtünk,olyan volt mintha távolodtak volna. Elõttünk és mögöttünk is lámpák fényei pislákoltak, innen is tudtuk,hogy nem vagyunk egyedül. Itt a Tisza egy majdnem félkör ívet írt le ami annyira hiányzott mint csipás macskának a kutyaviadal. Így a híd megközelítése nem csak kétszer annyinak tûnt, hanem kb. kétszer annyi is volt, mint légvonalban….Végül csak elvánszorogtunk odáig, ahol egybõl pihenõ helyet vizslattam a fejlámpám fényében. A hídra felvezetõ szerviz lépcsõ fokait szúrtam ki erre, Krisztián és Emese is csatlakozott hozzám, jó volt ismét pihenni kicsit. Három túrázó ért oda a kb. 10 perc pihenõnk alatt, akikre a frászt hoztuk rá amikor a sötétbõl megszólítottuk õket. Az egyikük mondta,hogy már csak 5 kilométer van hátra és elsietett tovább, egy másik pont akkor jött amikor mi indulni készültünk, valami vadász muki lehetett a ruházata alapján, vagy erdész. Felbaktattunk ismét a töltésre aminek a borítása kb. 20 méteren keresztül törmelékes volt ami kifejezetten ,,jól” esett sajgó talpainknak! J Emese fázott ezért a kabátját vette elõ a hátizsákjából, na mondom ha most megállok akkor nem tudok újra indulni,ezért lassan tovább botorkáltam. Egy 4 fõs biciklis csoport ért utol majd elõzött be, nem tudom õk mikor indulhattak de igencsak a szintidõ vége felé járhattak. Az ártérbõl baglyok huhogása hallatszott szinte minden 500 méterben. A távolban a tápét megelõzõ ipari terület fényei világítottak, szépen lassan fogytak a méterek, Krisztiánék nem sokkal mögöttem jöttek,mert hallottam a túra botjainak a kopogását. Arra nem volt lelki erõm,hogy megforduljak nem pláne megállni is bevárni õket. Kb. fél óra elteltével elértem Tápét, de nem mentem le a lejárón, hanem a 18 kilométerkövet vizslatva a sötétben tempóztam a töltés tetején tovább a helyenként térdig érõ fûben. Egy sündisznó nézett velem farkasszemet, vagyis csak szeretett volna mert fejlámpám fénye elvakította. Kikerültem és csapattam tovább, minden lépésnél buborékozott a víz a cipõmbõl, már a 18.5 kilométerkõnél tartottam (lefelé csökkent) amikor jobbra a hátam mögött halottam ,hogy elüti a negyedet egy torony óra! Mondom, de f@sza lenne túlmenni a célon! Hát ahogy haladtam tovább feltûnt a volt komp lejáró…..ne b@ssssz, túlmentem volna?!?! Ebben a pillanatban megszólalt a telefonom,Krisztián volt az, kérdezte,hogy hol vagyok mert õk már célba értek!!! Remek, akkor csak túl mentem, találtam egy lejárót majd elindultam visszafelé. Szembe jött egy pár túra cuccban,õket kérdeztem jó felé jövök-e?! Mondták,hogy igen pár száz méterre jobbra, ahol mozgás van ott a keresett plébánia! Érkezésemkor nagy vidámságot keltett az a tény,hogy a komptól kanyarodtam vissza, a rendezõség körében! J Megkaptam a kitûzõmet,az oklevelet és egy 1000 Ft. –os Decathlon utalványt is és rákerült az itineremre a 02.25-ös célba érkezési idõ, majd betoltam két zsíros kenyeret,lila hagymával, szoptam mellé egy kis maradék izotópost. Úgy volt,hogy megvárom Árpiékat a célban,de Krisztiánék mondták,hogy hívnak egy taxit,innen nem fognak még haza gyalogolni,ami még kb. 5 km. lett volna, ami nekem sem volt ínyemre,ezért velük tartottam. Mint kiderült Árpiék 03.30 körül értek célba, ami az jelenti,hogy egy órát hoztak rajtunk ami kb. 5-6 kilométer,ami szép teljesítmény!

Köszönöm túra társaimnak Bakodi Emesének és Varga Krisztiánnak a jó társaságot, gratula Helembai Árpádnak és Bürgés Évának a szép teljesítményhez! Valamint köszönjük a szervezõknek a hibátlan lebonyolítást!