Túrabeszámolók


Tatabánya

nafeTúra éve: 20142014.10.22 19:25:57


Tatabánya 30


GPS-el mért távolság: 42,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1110m. Ez természetesen nem a hivatalos túratáv, hanem ennyit mentem, a lassan már hagyományosnak tekinthetõ „eltévedéseimmel” együtt.


A kõszegiek, ismét nehéz döntés elé állítottak, a túrájuk áthelyezésével, amire a munkanap áthelyezés kényszerítette õket. Az Írott-kõ túrát és ezt is kedvelem. A jövõ hónapban vezetek erre egyesületi túrát, amely felmenne a Gesztesvárhoz is, azonban felmenni, csak akkor érdemes, ha be is lehet menni a várba. Nyár elején a vár zárva volt ezért a túra elõtt célszerûnek láttam ellenõrizni, hogy nyitva van-e, ez segített dönteni.


Reggel, sajnos késõbb értem Felsõgallára, mint terveztem. Ennek eredményeként, sok idõm ment el parkolóhely kereséssel, így majdnem nyolc óra volt, mire nekivághattam a távnak. Elég hûvös a reggel, de a szokásos vértesi bemelegítõ kaptató után, alig vártam a Csákányospusztára érkezést. Mivel sok nálamnál lassúbb túrázó volt elõttem is és mögöttem is (nem szeretek senkit olyan helyzetbe hozni, hogy rövid idõn belül többször kelljen elengednie, mert utolérem fotózás miatt, én meg nem szeretek a sajátomnál lényegesen lassúbb tempóban gyalogolni), ritkán álltam meg fotózni, pedig fõként az elsõ szakaszon volt miért. Fantasztikusak voltak a kora reggeli fényben fürdõ, bõséges harmattal borított növények. Az ellenõrzõ ponton megszabadultam a pulóvertõl, s mentem tovább. A Mária-szakadék szép, mint mindig, bár igazán csak vértesi viszonylatban. A fölsõ kijáratnál kisgyerekes családot értem utol. A gyerek, szemmel láthatóan remekül érezte magát, a gyerekhordozóban, s mivel kellõen kíváncsi is volt, ezért kihajolt oldalra, hogy elõre is lásson, az apa mellett.


Körtvélyespuszta után, a fenyõerdõben még talán a megszokottnál is sötétebb volt. Az úton a leginkább feltûnõ az, hogy nagyon kevés a sár, így kiválóan lehetett haladni, pedig itt szokott lenni bõven. A K+ jelzés legszebb sziklás részén, nagyobbacska gyerekcsapat rongyolt el mellettem, szokásosan zajosan. A csoportba belekeveredett néhány montis is. Nem sokat mentem a zöldön, hanem gyorsan letértem a P+ jelzésre. Már régóta szerettem volna megnézni, mennyire járható montival. A murvás útnál lévõ másik vége igen csábítóan nézett ki az elmúlt években. Ha nem is túl jól, de járható. Az a csábítóan kinézõ rész teljesen tönkrement. Kivágták az erdõt, s így benõtte a fû. Ráadásul a murvás út is olyan rossz állapotban van, hogy alig ismertem rá, pedig ez volt a Vértes legjobb ilyen útja. El lehet képzelni, milyen lehet a többi. Ha a Bakonnyal hasonlítom össze, egyszerûen siralmas. Évrõl évre rosszabbak. Karbantartásnak nyoma sincs. A murvás úton, illetve a földalatti vezeték nyiladékán át visszatértem a zöld jelzésre, ahol Pintér Józsiékat értem utol. Várgesztesig együtt mentünk. Sajnos a Sárkánylyuk-völgyben is rosszabb lett az út. Montival, már csak elég sok leszállással járható. El kellene takarítani, a rengeteg fahulladékot, s akkor még mindig egész jó lehetne. Jelzetlen szakaszon értük el Vérteskozmát. Elõtte a fennsíkról remek a kilátás. Adott is néhány ötletet, merre kellene túrát terveznem. A faluban ronda építkezés látható, akinek sok pénze van, bármit megtehet alapon.


A murvás úton „ballagtunk” át Várgesztesre. A falu szélén, megkezdtem, a következõ kitérõt. Elmentem megnézni, még mindig zárva van-e a vár. Nem látszik, hogy valaha is elkészülnének. Újként, mindössze a vár két oldalán jelentek meg horganyzott esõcsatornák. Borzalmasan nem oda illõk. Át kell terveznem az egyesületi túrát.


Várgesztesen, az ellenõrzõ pontnál, betértem a kocsmába, inni valamit. Rossz passzban érkeztem, így elég sokáig kellett sorban állnom. Frissítés után, irány a Zsigmond-kõ. Most is kimentem a sziklára, hiszen remek a kilátás. Vissza az útra. Mivel a Mátyás-kútnál nincs ellenõrzõ pont, le sem mentem oda, hanem irány a Robinson kunyhó romja. Sajnos, ahogy nõ az erdõ, úgy lesz rosszabb a kilátás, de még mindig remek. Jelzetlen úton leballagtam az aszfalt úthoz, majd az egyenetlen földúton mentem a Szarvas-kútig, ahol megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet. A kék jelzésen mentem tovább. Vitányvár elõtt, rátértem a zöld jelzésre, s elmentem megnézni, az a jó kis út, hol éri el az aszfaltot. Meglett, bár nem ott, ahol én a térkép alapján gondoltam. Lényeg az, hogy ezen, montival, ki lehet kerülni Vitányvár és a Körtvélyes felé, a nagyon meredek részeket. Az aszfalton egy fiatal pár jött szembe, s kérdezték, erre kell e menni a vár felé. Benézték a kék jelzés letértét a Szarvas-kútnál. Pedig szerintem ezen a túrán igazán nehéz eltévedni, mivel jók a turistajelzések, ráadásul a szervezõk végig kiválóan kitáblázták az útvonalat. Mondtam, arra is mehetnek, de jöhetnek velem is, mert egy kis eltéréssel, egy másik úton megyek vissza a murvára, s ez a rövidebb. Velem tartottak, a várhegyig. Én nekiindultam a hegyoldalnak, föl a várba, õk pedig a baloldali úton kerülték meg a várat. Elmondtam, még nem jártam azon az úton, de emlékezetem szerint, többször is láttam ezt az utat a várból, s utána a kék romjelzésrõl, s ez fog késõbb a kékbe becsatlakozni, de nem vagyok biztos benne. Õk elmentek arra, én pedig fölkaptattam a várhoz, egy omlásveszély lap mellett elmenve. Nagyon kellemes meglepetés ért a várnál. Valakik megkezdték a vár helyreállítását! Szuper! Ez a vár nagyon megérdemli ezt. A gyors nézelõdés során nem találtam semmilyen utalást, kik láttak neki a restaurálásnak.


Rövid nézelõdést követõen folytattam az utat. Az OKT-t elérve, tovább is mentem, egyenesen föl a Körtvélyesre. Jobban szeretem, mint a kék jelzést. Az elején letudtam az emelkedõt, igaz jóval meredekebben, mint a kéken, de utána kellemes szintút következett, egészen a kék újbóli eléréséig, ráadásul az ösvény is jobb. Az OKT elérésekor útba igazítottam pár embert, merre menjenek a várhoz, majd ismét letértem a kékrõl. Jó kis emelkedõ után, fölértem a hegyre, ahonnan remek a kilátás a Nagy-Csákány-hegyre, illetve a Zuppa-tetõre. Elég meredek, de jó minõségû, és karbantartott (kisebb csoda a Vértesben) úton értem el az aszfaltot, ahol az OKT is eléri azt. Ettõl kezdve már nem tértem le a kiírás szerinti útvonalról. Csákányos-pusztánál megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s begyalogoltam a célba.


Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. Már beérkezett a célba a kisgyerekes család is. Haláli volt a kis srác. Apja törökülésbe ült a földön, õ pedig kezében egy zsíros kenyérrel, amit õ választott ki magának, az ölébe ült, s kényelmesen hátradõlt, mint felnõttek a fotelban. Látszott, milyen jól érzi magát. Mivel háromszor találkoztam velük, s mindannyiszor nagyon is ébren volt, megjegyeztem, estére aligha kell altatni. Mire válasz, ez inkább az apára igaz. Befutottak a Vitányvárat balról megkerülõk is. Naná, hogy megkérdeztem, hogy tényleg az volt-e az-az út, amire gondoltam. Jelezték, rendben volt az út. Kellemesen elfáradva, hazafelé vettem az irányt, már a másnapi montis túrát tervezve a Déli-Bakonyba. Ki kell használni, az alighanem utolsó valóban jó idõs napot.


Gyönyörû idõben, kellemes, helyenként látványos útvonalon túrázhattam.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 700 Ft-ért elég rossz minõségû szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, amin viszont az útvonal nagyon egyértelmûen van berajzolva, illetve jelölve, mikor milyen jelzést kell követni (saját térkép nem árt, de nem is kell feltétlenül), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Az útvonal jelölése végig kiváló! A célban zsíros kenyér, vöröshagyma, tea és egy Sport szelet volt az ellátmány. Valaha ezt a csokit a Szarvas-kútnál kaptuk. Nem tudom mi az oka, hogy ezen változtattak, de nem jó.