Túrabeszámolók


Füredi Ősz

nafeTúra éve: 20142014.11.26 15:45:23


Füredi õsz 30


GPS-el mért távolság: kb. 29 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 880 m. Most egy technikai hiba miatt nincs pontos távolságadatom, de csak egy-kétszáz méter lehet az eltérés. Kb. másfél kilométer után vettem észre, hogy lemerült az akkumulátor a GPS-ben.


Szolgálatból indultam túrázni, így igencsak siettem, hogy el tudjam csípni a 30-as táv nevezési idejének végét. Szerencsémre hamar találtam parkolóhelyet, fölkaptam a hátizsákot, s irány nevezni. A rajtban viszont nem voltam túl szerencsés. Negyedórát álltam sorban, mire még éppen sikerült beneveznem. Utánam viszont nem állt senki sorban, tehát kár volt annyira sietnem. Ez idõ alatt a kezemben melengettem, a GPS ceruza akkuit, hátha magukhoz térnek, mert nem sikerült bekapcsolnom a ketyerét. Két hete töltöttem föl õket, s bizony ez nem jó jel. Október elején, az elsõ hidegebb idõs túrákon, hirtelen lecsökkent a feszültségük, de még simán kibírtak 8-10 órát. Megkaptam a térképes igazolólapot. Visszamentem a kocsihoz, s megcsináltam, a máskor nevezés elõtti készülõdést. Szerencsére már el tudtam indítani a GPS-t, és én is nekivághattam a távnak. Az idõjárás majdnem olyan szomorú szürke, mint egy hete a Lõvéreken. A városból kifelé menve szerencsére találtam egy kis boltot, ahol vettem két elemet tartaléknak.


Ballagok kifelé kényelmesen. Elértem a Koloska-völgyi elágazást, ahol mindhárom jelzés irányába vitt szalagozás. A térkép alapján kiválasztottam a megfelelõt, s gyerünk. Végre vége az aszfaltnak, viszont kezdetét vette a túra legrondább emelkedõje, a Péter-hegyre. 100 méternél nagyobb szintet tudtam le úgy, hogy a markolat alatt kellett fognom a túrabotot. Alaposan kimelegedtem és le is izzadtam a végére. Az ellenõrzõ pontnál elõbányásztam a túrajelentést is. Közben megjelent két kutya, alaposan lehagyva a gazdikat. Pecsételés után, szalagozást követve leereszkedtem a hegyrõl. Lent ellenõriztem a GPS-t, mûködik-e még. Hát nem. Elemcsere. Az akkuknak annyi, selejtezhetõk. Kényelmes úton ballagtam tovább. Újra elértem a Koloska-völgyet, s ezzel a második ellenõrzõ pontot. A pecsét mellé tea, vagy forralt bor és pogácsa járt. Én a teát választottam. Jól esett a meleg innivaló. Remélve, hogy hamarosan jobb emelkedõ kezdõdik, levetettem a régi (zöld) gyakorló zubbonyt, s tempóztam tovább. Sajnos egészen a Recsek-hegyig kellett várnom erre az emelkedõre. Az enyhébben hiába tempóztam, nem tudtam rendesen kimelegedni. A rövidtáv leválásánál volt a 3. EP. Ismerõs családot értem utol. Tovább menve, érdekes fatuskóra lettem figyelmes. Oldalról olyan volt, mind egy ülõ ragadozó madár. Lefényképeztem és mentem tovább. Végre jött a Recsek-hegyi kaptató. Szuszogtam rendesen, mire fölértem, de legalább már nem fáztam. Fönt megkaptam a következõ pecsétet, s megkezdtem a leereszkedést a hegyrõl. Ezt a túrát végig az jellemezte, hogy a hegyekre, a meredekebb oldalukon mentünk föl, s a lankásabban ereszkedtünk le. Õszintén megmondva, én ezt a változatot kedvelem jobban.


Nem mentem túl sokat, mire elértem Hidegkút szélét. Épp csak érintettem a falu szélét, s mentem is föl a Zsellér hegyre. Néha egész jó lenne a kilátás, ha nem lenne minden szürke. A következõ jobb emelkedõt, a Kis- és a Nagy-Gella jelentette. Különösebb kilátás nincs róluk, viszont a Nagy-Gelláról lefelé menet igen. Az 5. ellenõrzõ pontról, nagyon szép a panoráma. Utána viszont a szõlõk és a házak között, a jórészt aszfaltos szakasz elég unalmas, fõként álmosan. Az Új-hegy után változatosabb terep következett. Leereszkedtem az Evetes-völgybe. Jobbról, szarvasmarhák legeltek, illetve inkább csak kísérleteztek a legeléssel, hiszen olyan rövid a fû, mintha birkák legelték volna le. A Hidegkúti-séd völgye viszont szép. Itt le is lassultam egy kicsit. A völgybõl kikapaszkodva, a ligetes fennsík is tetszik. A 6. ellenõrzõ ponton a pecsét mellé egy kis nápolyit és ropit kaptam. A sós rudacskák nagyon jólestek. A Nagy-mezõ is szép, de azt magunk mögött hagyva, ismét lakott területen vezetett az utunk. Néha szép a kilátás. A tájékozódással, még itt sem kellett túl sokat foglalkozni.


A Tamás-hegyre vezetõ emelkedõ elején újabb ellenõrzõ pont, ahol jonatán almát kaptam a pecsét mellé. Zsebre vágtam, s folytattam az emelkedõt. Utolsó emelkedõként, több mint 700 m szint után, már nem esett olyan jól, ráadásul, hogy keretbe foglalja az egészet, ez volt a második legmeredekebb. Végre fölértem. Az ellenõrzõ pont után megettem a hegy elején kapott almát. A jelzés egy régi kék jelzésen, kõmezõn vezetett. A hegyrõl leereszkedõben rájöttem, miért vitték új útvonalra a kék jelzést. Részben már beépítették a régit, s már csak egy foghíj telken át lehetett leereszkedni az aszfaltútra. Ezen a foghíj telken is kivágták már a fenyõket, tehát valószínûleg beépítik. Ettõl kezdve, viszont csak egy rövid séta volt hátra a célig. Megkaptam az emléklapot és a hûtõ mágnest, ettem egy kis mákos tésztát és hazafelé vettem az irányt.


Jól szervezett, szerencsésebb idõjárás esetén nagyrészt látványos túra. Egy-két helyet leszámítva, jó szalagozás és táblázás segítette a tájékozódást.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1400 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), emléklapot és kitûzõt, vagy hûtõ mágnest kaptunk. A rajtnál tea, a 2. EP-n tea, forralt bor, kétféle mini pogácsa (de nyugodtan lehetett többet is venni), a 3. EP-n PEZ cukorka, a 6. EP-n nápolyi és ropi, a 7. EP-n alma, a célban mákos tészta, forralt bor és tea volt az ellátmány.