Vinye 35
GPS-el mért távolság: kb. 36,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760 m.
Egészen szombat délutánig úgy voltam vele, nem indulok ezen a túrán, mivel igen sokat jártam már azon a környéken és tulajdonképpen csak a bakonyszentlászlói út és az Ördög-rét közti szakasz lenne új, ráadásul a fõszervezõ eddigi túráin megszokottnál jóval drágább is. A füredi túra igen jól ment, így elindult a vezérhangya, ki kéne próbálnom, hogy bírja a talpam és a bokám a sorozatterhelést. Kiderült, kiválóan bírták. A túrán, de még hazafelé sem éreztem, hogy a térdemnek viszont nem tetszett. Csak este kezdett el fájni, de akkor masszívan.
Reggel ugyanolyan szomorkás szürke idõben értem Vinyére, mint elõzõ nap Füredre, csak most sokkal kényelmesebben vezetve, pláne azután, amikor az útszéli magas partról egy õzbak nézett le rám. Meglepõen sok autó érkezett már elõttem is. Rövid készülõdés és mentem nevezni. Gyorsabban túlestem a procedúrán, mint szombaton. A fõszervezõ elmondta a túra végén, teával és lángossal várnak a büfében (ezzel magyarázatot is nyert a magasabb nevezési díj). Már otthon megnéztem a kiíráshoz föltett térképet, de a végén kiderült, nem elég alaposan, illetve a hely ismeretében föl sem merült bennem, hogy november második felében be kelljen menni az Alsó-Cuha-szurdokba.
Tempósan nekivágtam az útnak. Az üdülõtelkekig aszfalton mentem, majd tanulva az elõzõ napiból, már az elsõ emelkedõ kezdetekor megszabadultam egy réteg ruhától. Maradt a gyapjú póló és a soft shell kabát. Ezen a kaptatón, rögvest éreztem, nem vagyok túl fitt, pedig ez montival többnyire kitekerhetõ a számomra, tehát nem igazán húzós. Nem úgy megy az emelkedõ, ahogy azt megszoktam. Mivel már alig van levél a fákon, többször is lehetett látni alattunk a Zabolai-utat, amíg el nem kanyarodtam Fenyõfõ felé. A zöld háromszögjelzésen meglepetés: tavaszi (száratlan) kankalint fényképezhettem. A túra során, még hat helyen láttam. A Bakonyban általában ez az elsõ tél-végi virág. Nem bánnám, ha most is ezt jelezné már. Gyorsan elértem a Pápalátó-követ. Ahogy Pápát, úgy a kétjegyû igazolószámot sem látom. Ez utóbbi jobban zavar. Az elõttem menõk sem találták, így hát fölírtuk az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom háromjegyû igazolószámát. Lefelé menet, azért a szikla tövében, még félig körbementem, tartva a fõszervezõ furmányától. Néha elég trükkösen, kispistázó ellenesen teszi ki a kódot, amit jónak tartok. A szikla igen szép, de nyoma sincs számnak.
Leereszkedtem a szikláról, s jó tempóban haladtam tovább. A túrán, négy csoport haladt nem túl nagy sebességkülönbséggel, s elõzgettük egymást. A piros jelzésen hamar megvan a bejáró, a Bejáró-barlanghoz (Kakashegyi-barlang). A visszafelé jövõk jelezték, nem találtak kétjegyû számot, csak háromjegyût. Fölmentünk a barlang fölé és ott is kerestük. Sehol semmi. Maga a barlang sincs, mivel annak már régen beomlott a bejárata. Fölírtuk a talált számot, s megegyeztünk, megkérdezzük a fõszervezõt, hova dugta el. Leóvakodtam a köves lejtõn, s mentem tovább. Néha a helyismeretemnek köszönhetõen, nem a jelzésen mentem, hanem a mellette vezetõ úton. A Zabolai-útra azért csak a jelzésen mentem föl. Ez a murvás út biciklivel kellemesebb, mint így gyalog.
A sárga jelzés elejét, cefetül összevágták a munkagépek. Keresgetjük, melyik a legkevésbé sáros nyom. A patakon, két keskeny gerendán óvakodunk át. Van benne víz bõven. A S - S+ jelzés elágazásánál csak a helyismeretem segít. Se használható jelzés nincs, se az itiner nem írja le rendesen. Sokan mentek tovább Porva felé, így a gyorsabbak közül többen csak a vasútállomáson értek utol. Az internetrõl letöltött térkép sem segít, mivel az üveghuta helyett a Ferencházi vadászház felirat szerepel (nem mintha az üveghuta létezne). A valóságban az bõ 700 méterre van, kissé visszafelé, fönt a hegygerincen. Ez az emelkedõ, jól megszuszogtat, utána viszont kellemes séta következik Porva-Csesznek vasútállomásig, ahol Anita fiai adják az igazoló pecsétet. Vettem tartaléknak egy kólát, s mentem tovább. Gondolkoztam, a P+ jelzésen megyek föl a gesztenyés felé, de nem volt kedvem idõt veszíteni a nem igazán követhetõ jelzésen. Maradtam a kiírás szerintin. A Károlyházi-víznyelõnél ketten utolértek, s együtt mentünk Csesznekig. A fennsíkon, a fenyves mellett olyan sáros az út, hogy inkább az erdõben mentünk, bár ott meg a szederindák akartak bennünket lépten-nyomon elgáncsolni. A Gesztenyésnél is kerestük, merre tovább. Ahol régen a Bakonyi Mikulás vezetett, ott most fel volt szántva a föld, így maradtunk az úton és kerülgettük a sarat. Szerencsére nem túl hosszan. A 82-es útig, inkább az vadgesztenye fasorok között lévõ út, P+ jelzéssel ellentétes oldalán mentünk, mert az sokkal jobb. A következõ ellenõrzõ pontig eseménytelenül telik az idõ. Fölírtuk, mennyibe került az esõbeálló. Horror sokba. Régebbi építésû kisebb házat is lehet érte kapni falun. Ezután, igen szép rész következett, mivel a Kõ-árokban haladtunk. Ez évben elég sok helyen átrendezte az ösvényt a víz. Kiérve szép a vár látványa. Társaim bementek a büfébe kávézni, én meg mentem tovább. A várban fölírtam a kódot. Arra gondoltam, ha már a Hódos-érnél Castor volt, akkor itt Polluxnak kéne lenni. Hát nem. Itt a Sagittarius volt a kód.
Gyerünk tovább. Már elõre fáztam, a következõ, unalmas aszfaltos szakasztól. Szerencsére egy részét levágta a jelzés, de maradt így is bõven. Utolértünk egy túrázót, valamivel félúton túl, õ is azon morgott, mikor lesz már vége. A Cuhát keresztezve, végre letérhettünk róla. Eddigre már tudtuk, hogy a kód, nem fönt a barlangbejáratnál található, hanem lent a Cuha mellett. Így gyorsan meglett. Kicsit vissza, s már kaptattunk is ki a völgybõl. Fönt újra találkoztunk egy gyorsabb csoporttal, akik kérdezték, nekünk sincs kedvünk, a szurdokhoz? Nem volt. Egyébként erre a szakaszra meg se néztem az itinert. A kényelmes murvás úton sétáltunk be a célba. Igazolás után megkaptam a kitûzõt és az emléklapot. Ittam egy teát. A lángosra várni kellett. Addig beszélgettünk a fõszervezõvel és Viktorral. Legalább volt idõm megkérdezni, hova a hányásba dugta el a kétszámjegyû kódokat. Bevallotta, ezt elszúrta. Õ is az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom háromjegyû igazolószámára gondolt, amit egyébként föl is írtunk. Megemlítettem a S - S+ elágazást is. Elismerte a hibát. Itt jön ki az a probléma, hogy Viktor jelzések nélkül is kiválóan ismeri a Bakony ezen részét, s nem mindig sikerül az elõször erre járók fejével gondolkodni. Ilyen hibát, már én is követtem el itiner írásnál. Ekkor derült ki, az Alsó-Cuha-szurdokon át kellett volna menni, viszont esõs november lévén, az se baj, ha valaki kihagyta. Nagy víznél, esõs-sáros, illetve havas-jeges idõben az Alsó-Cuha-szurdok veszélyes, amit már a néhány éves cartographia-s térképek is tartalmaznak. Javasoltam, jövõre, föl a Zsivány-barlanghoz tegye az ellenõrzõ pontot. Remélem nem fogadja meg, mert akkor sokan fognak átkozni. Jó magasan van és kegyetlenül meredek hegyoldalon lehet följutni. Sáros idõben veszélyes és szinte reménytelen feladat.
Jó kis túra. Nagy része látványos is. Egy tanács: a fõszervezõ túráira nem érdemes saját térkép nélkül elindulni, és egy iránytû, vagy tájoló sem árt. Önmagában az itiner, de még lehet, hogy az egyébként letölthetõ GPS track is kevés.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. A célban medvehagymás tejfölös lángos és tea volt az ellátmány. |
