Szemergõ esõben indulok otthonról szombaton fél tízkor. Az elsõ gyalogos teljesítménytúra, aminek kiindulópontja a saját házunk. Nagymamám nem örül. „Ilyen idõben senki nem túrázik. Ennél okosabbnak gondoltalak, aki vigyáz az egészségére.” Hiába mondok bármit, például éppen erre van szükségem az egészséghez. Az ázott vaddisznók lélektanáig jutunk, akkor mihez kezdek, ha egy ilyennel összetalálkozom? Rétság, Tolmács, Diósjenõ: sár, pocsolya minden mennyiségben. Közben egyre közelebb kerül a hegy, felhõszoknya és gallér övezi. Kitekintés a nógrádi várra, a jenõi kálváriára. Olykor megállok hallgatózni, távoli kutyaugatás, a csákón nyugtatón cseperészik az esõ. Átrágom magam Diósjenõn, végre kezdõdik az emelkedõ a zöldön. Sár nem nagyon van (azért itt-ott elõfordul), idõvel beköszönt a hó. A Kemence patakon egy pár próbál utat építeni, bedõlt faágon megyek át. Délben Úrangyala. Az esõ eláll, kidugom a fejem. Újabb párt elõzök a nyír réti kastélyromnál, már csak három pár lábnyom van elõttem a hóban. Hallom a kilátóban kiabálókat, de a ködben még nem látok odáig. Három óra hat perc alatt érek fel. Kérdezem a többieket, hogy Fel a Csóványosra túrára jöttek? Nem, csak a szokásos keresztül-kasul a Börzsönyön túrájukon vesznek részt. Senki más. Értetlenkedve álldogálok, még nincs is egy óra. Egy hölgy aztán kisegített: tavaly is ilyenkor jártak erre, akkor találkoztak teljesítménytúrázókkal, de az vasárnap volt. Nem lehet, hogy elnézted a dátumot? Akkor már nem volt kérdés. Most mondhatom, hogy megörültem, milyen jó lesz holnap is feljönni. És tényleg így is volt, részben. Hogy fogom ezt eladni otthon? Lefele vágta, az aszfalton már fáj a lábam, de azért az idõt három óra alatt tartom.
Vasárnap szentmise. „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” „Én emberhalászokká teszlek titeket.” Mivel fél tízkor kezdõdik, autós segítséget kérek, azzal 8 km-t nyerek, pont ugyanott vagyok 11-kor, mint elõzõ nap (végig ugyanakkor és ugyanott). Több a hó (igen, ma havas esõvel indított az idõjárás), több az ember, van jelvény, csoki, tea, jó hangulat. Lefelé gyorsabban futok, csak semmi fékezés (na jó, a Dugóhúzóban egy kicsi). Jenõ után belelépek egy fél méter mély pocsolyába (gondoltam, hogy az elkeskenyülõ ösvény mellett, ha elveszteném az egyensúlyomat, majd belekapaszkodom a kerítésbe, ilyenkor persze el is vesztem az egyensúlyom, csak azzal nem számoltam, hogy a kerítés is, ha belekapaszkodom). Diósjenõn, Tolmácson kerülöm az aszfaltot, meg az ázott vaddisznókat.
Köszönjük a szervezést!
|
