Téli Tihany 20
GPS-el mért távolság: kb. 22,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 775 m.
Reggel szolgálatból mentem túrázni, aminek következtében, a nyolc óra húszas érkezéssel, már csak a rajttól bõ háromszáz méterre tudtam leparkolni. Cserébe viszont, igen jó passzban voltam, mivel alig pár perc alatt tudtam nevezni. A szervezõk kemények voltak és még fél kilenckor sem engedték a 15-ösöket nevezni. Az idõ, elég hideg, de tiszta, s alig fújt a szél.
Kényelmes tempóban kezdtem. Kell a bemelegítés. Az elsõ gejzirit kúpra fölmentem fotózni. A tiszta, napos idõben, gyönyörû a kilátás. Fényképezés után, leóvakodtam a lejtõn. Szerintem, ezen a szakaszon igen rosszak a talajviszonyok. A föld fagyott, néhol némi hóréteggel, ami csúszóssá teszi, s igazából semmit sem tehet az ember a síkosság ellen. Ha végig keményre taposott havas lenne, akkor használhatnám a szöges gumit a bakancson, így viszont maradt az óvatosság, és a lassúság. Nagyon egyébként sem siethettem volna, hiszen elég bozótos részen vezet az egy nyomsávos ösvény, az Átjáró-barlang felé és bõven vannak elõttem túrázók. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés után, sikerült néhány embert megelõznöm. A Belsõ-tó partjára visszatérve, végre széles úton mehettem, a saját tempómban. A talajviszonyok is jobbak lettek. A Kiserdõ-tetõre vezetõ kaptatón alaposan kimelegedhettem, viszont a szél is jobban ért. Pecsételés elõtt egy kis fotózás. Látva, mennyire kint van a Külsõ-tó vize, azon kezdtem el gondolkodni, vajon merre visz az útvonal. A víz, sok helyen benyomult a szõlõsorok közé is. A kifeszített tartóhuzalok pedig pont keresztben vannak, ráadásul a jég sem elég vastag, tehát arra aligha mehetünk.
Pecsételés után leereszkedtem a meredek lejtõn. Aggodalmaimmal ellentétben, ez most volt a legkönnyebb, az összes eddigi Téli Tihany közül. Lent aztán kiderült, balra tett kerülõvel értük el az erdõ sarkát, a tó mellett, s tértünk vissza az eredeti útvonalra, ami bõ másfél kilométeres kerülõt és harminc méter többlet szintet jelentett. Gyanúsan elkezdett puhulni az út. Sajnos olvadt, nem sok jót ígérve a Csúcs-hegyi meredek lejtõkre. Elértem az Apáti templomromot. Megettem két-három pogácsát, megittam két bögre teát, beszélgettem egy kicsit (inkább egy kicsit sokat, mivel megérkeztek Annáék is a 15-ös távon), s nekivágtam a következõ emelkedõnek.
Szépen sorjáztak egymás után, az Apáti-, a Nyereg- és a Csúcs-hegy. Az ösvény nyálkássá vált, viszont nem ért a szél. A Nyereg-hegy tetejérõl gyönyörû a kilátás, így meg is álltam fotózni. A Csúcs-hegyen megkapom az igazoló pecsétet, s mivel ismerem a következõ lejtõt, illetve látom, milyen sokan állnak sorban lefelé araszolva, inkább visszamentem egy kicsit, s a barlanghoz vezetõ alsó ösvényen kikerültem ezt a legmeredekebb lejtõt. Itt is megálltam fotózni, de a sorban állók zömét, még így is megelõztem. A félsziget nyugati peremén vezetõ ösvényrõl szép a kilátás. Mivel egyre melegebb az idõ eldöntöttem, a következõ kaptató elõtt levetem a biciklis pólót. Így is lett, s a túra végéig maradt a gyapjú póló, softshell kabát összeállítás. Immáron jó taknyos, csúszós ösvényeken mentünk tovább. A Hálóeresztõnél újabb pecsét. Kisvártatva elértem az aszfalt utat, amin csak egész keveset mentem. A következõ aszfalt út keresztezésnél meglepetés! Logisztikai okból ide költöztették át az ellenõrzõ pontot az Akasztó-dombról. Látva a mázsányi almát, amit kézben kellett volna fölcipelni az ösvényen, nem is csodálom.
A kaptatón meg is ettem a pecséthez járó almát. Az EP helyén azért megálltam fotózni. Utána megkezdtem a hajókikötõ felé ereszkedést, az eléggé szeles szakaszon. Az aszfaltos szakaszon fölidéztük, milyen érdekes jeges képeket lehetett készíteni tavaly, a kikötõ után. Az ellenõrzõ ponton teázás közben, volt munkatársammal futottam össze. Egy órával utánam indult. A további szakaszra lelassult hozzám, s végig beszélgettük. Ettõl kezdve, az összes táv együtt megy, így az egy nyomsávos ösvények nagyon lassúak. Most jórészt megúsztuk a lelassulást. A Ciprián-forrásnál, a forrás felé kerülve, jókora torlódást sikerült mellõzni. A Barátlakásoknál épp csak pecsételni álltunk meg. A kálvária elõtt letudtuk az utolsó emelkedõt is, s nem volt más hátra, mint begyalogolni a célba. Gyorsan megkaptam a hûtõ mágnest, az oklevelet, megettem a szokásos jó kis mákos tésztát, és hazafelé vettem az irányt.
Rövid, nagyon látványos, kellemes túrán vehettem részt. Ide nem jutott az elõzõ napi zalai-somogyi havazásból, csak mutatóban volt itt-ott egy kis hólepel. Több ponton is gyerekektõl kaptuk a pecsétet, akik igen lelkesen teljesítették a feladatukat. Egyébként is elég sok gyerek vett részt a túrán. Volt, aki hat évesen teljesítette a tizenötös távot, a tízesen pedig egészen kicsik is indultak.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1400 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál, téli fagyi, az Átjáró-barlangnál, Túró Rudi, a Kiserdõ tetõn, PEZ cukorka, az Apáti templomromnál, tea, forralt bor és kétféle pogácsa, az Akasztó-domb elõtt, alma, a hajóállomásnál, tea, forralt bor, kétféle nápolyi és ropi, a célban pedig mákos tészta és tea volt az ellátmány.
|
