Túrabeszámolók


Téli Mátra

OttorinoTúra éve: 20152015.02.13 10:28:29

Téli Mátra XL, 2015.01.31. Tav: 40,5 km ; szint: 1599 m; sz.idõ: 10,5 ó.



Az idei Téli Mátrára teljes egészében igaz az a félig-meddig vicces megállapítás, amit a teljesítménytúráról általában emlegetni szoktunk: Akkor jó, amikor elindulunk, meg amikor célba érünk.

Kármán Zsolttal és Darabos Zolival valamivel félhét után érkezünk Mátrafüredre, ott is a Mátra Erdészeti, Mezõgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképzõ Iskola, Erdész út 11. elé. (Amelyik tanuló fejbõl el tudja mondani az iskolája nevét és címét, az már kettes.) A parkolásnál segítõ rendezõ elmondja, hogy az iskola területén már elfogytak a helyek, de a kinti felázott füves területen is meghajtott kerékkel kifelé kell állni, nehogy elkaparjuk magunkat. Egy Audis már éppen ezen fáradozik. Zoli odamegy tolni. Még be se neveztünk, de már nyakig sáros. Tegnap este Zsolt és Zoli útvonali értekezletet tartott Fóton; az esemény alatt felgyülemlõ tetemes mennyiségû göngyöleget Zoli most nagy csörömpölést keltve helyezi el az itt felállított szelektív hulladékgyûjtõben. Végre megindulunk az iskola felé. Egy igen furcsa mozgású emberben alig ismerjük fel Dienes Áront, aki a STUNDEN BURGENLAND EXTREM TOUR 120-ról jött ide, a síkvidéki túra levezetése gyanánt. (...) Odabent a hosszú folyosón könyökbe hajlik a nevezõk sora. Rengetegen vagyunk, de hamar megy a nevezés, mert csak fizetni kell és máris adják a térképes itinert az induló cetlivel, amire csak a regisztrációs kódot kell felírni, majd a rajtolásnál leadni. Gatyába rázkódás után mi is pontosan ezt tesszük. Kb. negyed nyolckor már ki is lépünk az épületbõl, és a túrázók menetoszlopához csatlakozunk. [Z+]. Átkelünk a kisvasúton és a 24-esen. A kis fenyvesben még óvatoskodva kerülgetjük a sarakat. Néhol hókásás, de inkább lekvár jellegû a dagonya. Nem vagyok meglepve, sok volt az utóbbi idõben a csapadék. Arra számítok, hogy feljebb talán hidegebb van, keményebb lesz a talaj. A tavalyi tükörjégbõl kiindulva hoztam a kapaszkodókörmös feltéteket. Egy utcára kiérve a járdán próbálkozunk, de ez már fel van fagyva, valaki le is koppantja a térdét. Gyerünk le az úttestre! Ez érdesebb, mit a járda. Ezt se koptatjuk sokáig, mert balra a [Z-] jelzés nyomán elhagyjuk a lakott területet. A hosszú, cserjékkel övezett ösvény a sarak kerülgetésérõl, és a futók elõli félreállásokról szól. A Cserkõbánya után kiszélesedik az út, egy kicsit fel lehet lélegezni. Késõbb, egy balkanyar elõtt letérni látjuk a túrázókat az útról. Közelebb érve látjuk, hogy az utat teljes szélességében elöntötte a víz. Amerre kerülünk, ott egy patakon kell átkelni, ami nem a legegyszerûbb, de minimális beázással megoldható. Az elkövetkezõ hosszú hullámvasúton a sáros és a felfagyott szakaszok váltják egymást átfolyásokkal színesítve. Már nagyon vártam, hogy a fák közt meglássam a Lajos házát. Balra lekanyarodok a meredeken óvatosan ereszkedve. Zoli áll félúton és fényképez. Egy kisebbfajta vízesést fotóz. A széles kõhíd az, amit átlépett a patak. Hát, ezt tényleg nem akarom elhinni. Lehet, hogy be volt dugulva a fülem, amikor a rajtban figyelmeztettek a rendezõk, hogy nyócméter széles, bokáig érõ jéglében kell átgázolni? Jó, hogy téli túra, terepviszonyok, idõjárás, meg minden, de hát azért... Elsõ gondolatom, hogy visszafordulok, mert úgyis éppen eléggé köhögök, és csak azért jöttem el, mert kellemetlen lett volna lemondani a logisztikát meg a regisztrációt, aztán úgy döntök, hogy inkább megdöglök, minthogy a nap hátralevõ részében halálra unjam magam Mátrafüreden. Kétféleképpen kelnek át az emberek: Van, aki leveszi cipõjét, zokniját, és felhajtott nadrágszárral átbotorkál, mások pedig átfutnak úgy, ahogy vannak. Gólyalábbá alakítható túrabotok nincsenek senkinél. Ha leveszem a lábbelit, és úgy megyek át, akkor a vizes lábamra kell felgyötörnöm a zoknimat, és akkor (szó szerint) ott vagyok, ahol a part szakad, ezért inkább az átcsattogás mellett döntök. Bolond világunkban az okos telefonok korát éljük; a tudósítók mindkét partról lelkesen fotózzák, videózzák a csapatok partraszállását. Alpári csataüvöltésemmel kísért átrohanásom végén majdnem felborítok egy ilyen önjelölt kameramant. Felfelé tartott hüvelykujjával jelzi, hogy a felvétel sikerült, a jelenet végi szuperplán is eléggé ijesztõ lett, nem kell megismételni. A forgatásnak vége, de a szereplõk még nem mehetnek haza; ki-ki továbbmegy a választott útvonalán, de elõbb menjünk a checkpoint-ra egy bélyegzésért és egy piros almáért.

1. ellenõrzõpont: Lajosháza.

Zsolt nem gondolkodott, azonnal átcsattogott a mamusznak becézett túracipõjében. Azt mondja beázás nélkül sikerült az átkelése, ami csoda, vagy legalábbis nagyon érdekes a tíz centinél jóval magasabb vízállást tekintve. Zoli felõl érdeklõdik, akirõl a nagy kavarodásban azt hittem, hogy már elõttem átjutott. Valószínû, hogy sekélyebb gázló után nézett. Ha nem akarok idefagyni, akkor muszáj továbbindulni. A [S4] jelzésen megyünk tovább, át a kis gyaloghídon, amit nem tudott átlépni a keskenyebb patak. A pihenõben húzok egyet a cipõfûzõimen. Zsolt, aki a túra elején a túlzott "rohanás" miatt reklamált, most noszogat, mintha nem látná, hogy mit csinálok. Már lefáradtam a dumájától, pedig még bele sem kezdtünk az Üstök-fõ felé horgadó emelkedõbe. Egyenletesen, nyugodt tempóban, a kevésbé felgyúrt, avaros részeket választva megyünk fölfelé. Egy keresztezõ út után enyhül az emelkedõ, de persze van még belõle bõven. Becsatlakozunk a [S-] -ba, ami egy rövid erdõrészlet után egy dózerútba torkollik. Annak a leágazásnak a közelében, ahol a [S-] jel [P+] - ra vált, a 2012-es MÁTRAHEGYEN egy szerencsétlen szarvas rúgta az utolsókat. Véletlenül a dózerút menti vadkerítésnek rontott. (Még ma sincs sárga szalag a kerítésbe fûzve...) Az úton felfagyások, hókása és pocsolyák váltják egymást. A lajosházai epizód után már simán áttrappolok ezeken. Belehúzok, hogy itt a síkon nyerjek idõt az elkövetkezõ mászásokhoz. Nemsokára a túra útvonala elhagyja a dózerutat és az erdõben kezd emelkedni. Keskeny, hóba taposott vályúba nyomulunk elõre. Vonatok alakulnak ki; aki elõre akar húzni, annak ki kell lépnie a nem alacsony hóba, és plusz energiát kell mozgósítania egy-egy több emberes csoport megelõzésére az emelkedõn. Nincs elfecsérelni való erõm, ezért inkább maradok egy olyan vonat végén, amelyik egy picit lassabb, mint ahogy én szeretnék haladni. Eléggé unalmas, ezért hosszadalmas is ez a szakasz, semmi kilátás, csak a csupasz fák, alattuk hó. Itt is sok helyen van átfolyás sárral és/vagy latyakkal. Most már rá se rántok egy kis beázásra. Végre itt van már ez a kis házikó, mindjárt meglátom fönt a mûutat, amin ha átkelek, [P-] már csak egy kis domborulaton kell átmászni, és már ereszkedhetek is le Mátraszentimrére. Kiszabadulunk a vályúból, lazábban lehet menni a pont felé. Az emelkedõs utcában valószínûleg bevitték a kutyát, amelyik tavaly végigugatta a Téli Mátra mezõnyét. Az utca végén balra kanyarodok és egy ház elõtt beállok a sorba.

2. ellenõrzõpont: Mátraszentimre.

A kifelé jövõk legtöbbje kezében megkent szelet kenyér van. Amikor bejutok, a pecsételtetés után én is felkapok egy ilyet, és teát is kérek a pikszisembe. Jó, hogy egy kancsóban víz is van, mert ha forró a tea, akkor nem kell fújkálásra fordítani a drága idõt. Agárdi Péterrel találkozok falatozás közben, aki Áronhoz hasonlóan szintén a BURGENLAND 120-ról rándult át ide. Elképesztõ! Az ilyen történetek segítenek abban, hogy ne sajnáljam magam azért, mert egy kicsit harmatos lett a cipõm. Elhagyom a zsúfolt termet, hogy magasabb régiók felé induljak. Az ajtóban majdnem Zsoltba és Zoliba ütközök. Nem várom meg amíg restaurálnak, visszatérek a [P-] - ra, és a Darázs-hegy nevû dombot mászom meg, hogy onnan csúszkáljak lefelé a Bõgõs-rétre. Régi korok krónikái szólanak arról, hogy hajdanán azok a jobbágyok, akiknek innen kellett felhurcolni valamit a Piszkés-tetõre, meglátták, hogy milyen meredek a hegyoldal, és ezért heves zokogásba törtek ki. Innen a rét elnevezése. Hát, nekünk csak a seggünket kell felhurcolni, de szépszámmal akadnak olyanok, akiknek ez sem kis feladat. Megint csak beállok valaki mögé a keskeny, hóba taposott vályúba, és úgy tolózkodok fölfelé, hogy nem nézek fel a még elõttem álló emelkedõ nagyságát latolgatandó. Ritka az elõzés, leginkább akkor történik meg, ha valaki megtorpan. Én csak kitartóan lépegetek az elõttem haladók nyomában, mígnem felérek egy T elágba, ahol már szintben mehetek tovább jobbra a becsatlakozott [K-] nyomán. A csillagvizsgáló után, hosszan elnyújtott, többszörös hullámvasutazás árán jutok fel a Galyatetõ kilátójának tövébe. Innen lépcsõ vezet le a "központba", de a fokok hóval vannak eltömõdve, ezért mindenki a mellette kialakult ösvényeken óvakodik lefelé.

3. ellenõrzõpont: Galyatetõ, Gertrúd presszó (ha még úgy hívják).

Szerencsére az ajtóhoz közel pecsételnek, ezért gyorsan ki lehet fordulni a zsúfolt helyiségbõl. A parkoló felé indulok, hogy utána jobbra forduljak egy lejtõre. A [P+] elágnál még egyszer jobbra kell fordulni, és akkor már sínen vagyok, azaz átfolyásokkal tarkított hóvályúban, egy állati hosszú lejtmenet elején. Úgy emlékeztem, hogy [K-] innen a jelzésünk, de az eltûnt, és [K+] van helyette. Kilépek a hóba, és megnézem a térképet az itinerben. Megnyugszom, hogy jó a [K+], én emlékeztem rosszul. Tovább ereszkedek; tempósan lehet menni, javul az átlagsebesség. Egy felfagyás miatti spárgázásból még sikerül jól kijönnöm. Elõttem egy rövid emelkedõn araszolnak fölfelé a túrázók. Fent fúj a szél, de nagyon szép a kilátás, sokan fotóznak. A Kékes tornya valószerûtlen magasságban áll. Megint erõsen lefelé megyünk. Valaki megjegyzi a túratársának, hogy ennek még megisszuk a levét. Valóban, ez logikusnak hangzik. Egy fenyvesbe kanyarodik az út, elhaladunk a Nyírjesi erdészház elõtt. Ezt követõen megint lucskossá válik a talaj, mert egy patak völgyében vagyunk, és az útra folyik le az olvadék. Egy farakás mögött kezdõdik az ösvény, amelyiken fel kell kapaszkodni egy mûútra. A túloldalon egy domboldalban megy tovább a turistaút, de látszik, hogy kb. száz méter után lejön egy pihenõhöz, ahol az igazi emelkedõ kezdõdik. Sajnos az gyõz, hogy legalább 100 méteren nem kell sarat dagasztani, és/vagy latyakban caplatni. A mûút szélét választom. A mondott pihenõnél aztán nincs mese, neki kell vágni egy meredek emelkedõnek. Fújtatós, de nem vészes, mert látom, hogy hol kanyarodik jobba a mezõny egy szintben folytatódó szakaszra. Felérésem után, rövid gyaloglással érem el a következõ pontot.

4. ellenõrzõpont: Csór-hegy-oldal.

Taktikázni kell a továbbhaladással, mert itt is megállt a latyakos sár, nagyon alattomos süppedékek vannak. Ezeket kerülgetve érek le a Mátra-nyereg T elágjába, ahol a 24-esen átkelve jobbra az útmelletti [K-] / [P-] jelzéspáron folytatom. Kezdetben még elég tûrhetõ, de késõbb egyre többen mennek ki a mûútra az egyre szaporodó átfolyások, és az ebbõl fakadó mély latyak miatt. Mire észbekapok, már körülvesz a gyalázat, és alig bírok kikeveredni a mûútra. Már látom azokat a túrázókat, akik a pontot már érintették, és a [P+] jelezte útra kanyarodnak. Nemsokára elérek a ponthoz, az udvaron egy tujába szúrom a botjaimat, és az épület felé indulok.

5. ellenõrzõpont: Vörösmarty th.

Itt is sokan vannak, de itt is gyorsan megkapom a pecsétet, egy mûzliszeletet, és egy bögre teával kimegyek a teraszra. Jókor jön az energiapótlás, a szelet utolsó falatját leöblítem a maradék teával, és megindulok a kapu felé. Odakint egy hölgy megkérdezi, hogy merre kell menni az "S" távon. Nem voltam még azon a távon, és nem is tanulmányoztam, ezért sajnos nem tudok neki segíteni. Az érkezõkkel szembe haladva megyek a [P+] elághoz, ahol jobbra kell majd folytatnom, közben figyelem a szembejövõket, hogy köztük vannak e Zoliék, de nem látom õket. Az út nagyon jól siethetõen kezdõdik, nem sejteti azzal, aki elõször jár erre, hogy milyen buckás, sáros, átfolyásos botladozásba torkollik, és hogy milyen hosszú emiatt az út a következõ pontig. Számítottam hasonlóra, de ilyen mértékben nem. A hegyrõl leolvadó víz mind ezen az úton folyik át. Figyelem, hogy mikor megyek el a Kõris-mocsár mellett, mert az kb. a kétharmad úton van, de most itt minden mocsár, nem tudom, hogy melyik az, ha egyáltalán látható. Amikor két sárkerülés között fel merek nézni, a fák között meglátok egy kunyhót. Már csak egy patakhálózaton kell átjutnom, és odaérek.

6. ellenõrzõpont: Pisztrángos-tó.

Pecsételtetés után kalóriautánpótlás vár a pihenõasztaloknál. Mangalica- és kolbászzsíron kívül vajkrém is ki van téve a kenyérre kenhetõ dolgok között. A vajkrém zseniális. Jó ízén kívül nagy elõnye, hogy gyorsan felszívódik. Megeszek még egy szendvicset, hátha közben felbukkannak Zoliék. Kenyér a gallér mögött, Zoliék sehol, muszáj belekezdeni az utolsó és egyben legnagyobb mászásba. Átmegyek az egy lépés hosszú fahídon, és a [K+] jelzésen folytatom a még nem túl durva emelkedõn. A Gabi haláláig egyre meredekebb, de itt egy rövid levegõhöz juttató szakasz következik, amelyiken körül is lehet nézni. A hófödte völgy látványát a Nap hegy mögül érkezõ gyenge, rózsaszínes fénye teszi szürreálissá. Lassulnak a léptek, újabb, erõsebb emelkedõt kell leküzdeni, de a fenti perem után már a kék ég látszik, ami pontosan mutatja, hogy mennyi van még a Sötét-lápa nyergéig, vagyis egy párméteres fennsíkig. Lassú, egyenletes léptekkel ezt is elérem. A nyeregben éppen csak szusszanásnyit pihenek, annyit, amennyi idõ alatt magam elé engedek egy kisebb csoportot, mert a Kékesig még megkell mászni egy gerinccel kezdõdõ emelkedõt, és nem akarom zavartatni magam. Felfelé araszolva a hóban cipõtalpra húzható csúszásgátló eszköz nyomait látom. Ma még nem vettem az enyémet, mert ez inkább letaposott havon, jégen fejti ki áldásos hatását. Majd meglátom, hogy mi a helyzet Mátraháza után, ahova a köteleket szokták telepíteni. Ha ott jégpálya fogad, akkor én is mindenképp felveszem a kapaszkodókörmöket. Amikor már a gerinc is leküzdve, egy kõrakás kinézetû dombot kell balról megkerülni. Innentõl mély porhó a terep, amiben nehezen lehet haladni, mert alatta kitudja milyen alakzatok vannak, és minduntalan megbotlik az ember, de méginkább valamelyik oldalra csúsznak ki a lépések. Itt is jönnek szembe kirándulók elegen, elõlük is gyakran ki kell térni. Különféle építmények látszanak balkéz felõl. Amikor a tornyot meglátom, már örülök, mert az már a pont közelségét jelenti.

7. ellenõrzõpont: Kékestetõ, Sas síház.

Jólesik a meleg tea. Itt jegyzem meg, hogy a túra alatt éppen mindig a kellõ idõben kapnak üzemanyagot a túrázók. Elhagyom a kis síházat. A csúcskõnél, mint rendesen, most is fényképezkednek. A vele szembeni bazár falára többféle mütyür között popsitepsik is ki vannak akasztva. Természetesen nem veszek, és remélem, hogy nem is lesz rá szükség. A [K+] / [K3] jelzéspáron lemegyek a parkolóba. Innen szakadékszerûen kezdõdik a tulajdonképpeni turistaút. Sikerül esés nélkül lejutni, de továbbra is óvatosan duhajkodok, mert már itt eléggé le van taposva a hó; röviden meg-megcsúszok. Kétszer vágja le utunk a mûút kanyarjait. Ahogy egyre lejjebb érek, érezhetõen enyhébb a klíma. Elhagy a [K3], és az út vonalvezetését követve, szinte észrevétlenül térek rá a [P+] jelzésre. Hosszú meredeken érek le Mátraháza keleti széléhez. Mátraháza felöl egyéb távos túrázók jönnek lefelé a [P-] - on. Balra fordulva csatlakozok hozzájuk. Egy árok mentén érjük el az elsõ "köteles részt". Nem látok felfagyást, de a biztonság kedvéért én is belekapaszkodok, és farolva ereszkedek, amíg tart a kötél. Most inkább sáros, feltúrt avaros részek következnek, nem felfagyások. Hosszú, köves-sáros lejtõn érem el a dózer utat, amire fagyos idõben lejutni mûvészet esés nélkül. Most simán megvan. Az azt követõ lejtõ mellett is van kötél, de inkább a sár csúszóssága miatt kapaszkodnak bele. Nem állok be a sorba, inkább a kötél és a cserjék közötti keskeny mezsgyén egyensúlyozok lefelé. Már nincs messze az utolsó pont, de amíg felé ereszkedek több átfolyást, eret kell kerülgetni.

7. ellenõrzõpont: Gyökeres-forrás.

A pontõr éppen közli valakivel, hogy innen még 3,2 km a célig. Ez így önmagában nem hangzik rosszul, de amilyen állaga innen van az útnak, az minden képzeletet felülmúl. Tavaly jégpálya volt itt, most pedig minden lé az útra folyik le. Sok helyen nem lehet csak úgy belegyalogolni a sárba, mert fûzõn felül ér, és nem csak sima beázás fenyeget, hanem feldagasztott híg f0s lepi el a cipõt. Tényleg nem akarom elhinni, hogy ilyen hosszú ez a szakasz. Lélekacélozás céljából a BURGENLAND 120-ról idejött túratársakra gondolok. Már egészen lent visz az út a patak mellett, és ebbõl arra következtetek, hogy mindjárt itt a Máriácska kegyhely, de még sokáig nem kegyelmez, még hosszan hallgathatom a patak (most) idegesítõ morajlását. De mint mindenbõl, egyszer ebbõl is történelem lesz, akár akarjuk, akár nem; végre felbukkan a kis tér a Máriácskával. Lehet válogatni, hogy ki hol kel át a szanaszét folyó vizeken, de ezután már apró zúzalékkövekbõl kiépített úton lehet tovább havajozni. Késõbb egy épület kerítése mellé érve megint sár fogad, de innen már hamar el lehet érni azt a néhány lépcsõt, ami Mátrafüred egy szilárdburkolatú utcájára visz le. Sárrázó üzemmódban mennek le a túrázók a 24-eshez. Nem akarok a kisvasút mellett, összevissza botorkálni, ezért inkább átmegyek a pizzázó oldalára, a járdára. Elhaladva a pizzázó mellett, már kicsekkolt és ott regenerálódó túrázókkal üdvözöljük egymást. Erõsen sötétedik, de a közvilágítás jóvoltából lámpa nélkül érem el az iskolát. Belépve komplett perzsa vásár fogad; mindenki ezerrel csacsog. Ez teljesen érthetõ, van mit mesélni a mai napról, az fix. Leadom a papíromat számítógépes feldolgozásra. Nem telik bele fél perc, a lányok máris átnyújtják a névre szólóan nyomtatott oklevelet, kitûzõt, hûtõmágnest, túrórudit és gratulálnak. A nevemen szólongat valaki. Össze-vissza kapkodom a fejemet, mire rájövök, hogy a galériáról viccelõdik Bell Sanyi. Hátra megyek teázni, majd utána fel a galériára, hogy én is eljátsszam ugyanazt az érkezõ Zolival, mint velem Sanyi. Kiderül, hogy már akkor megérkeztek, amikor én teázni mentem, és Zsolt már a folyósón készülõdik. Elhagyjuk a diadal színhelyét. Sikerül a kocsival tempóból kimenni a sárból a szilárd burkolatra. Amíg kiérünk a 24-esre, célbaérkezõk mellett megyünk el folyamatosan. Van aki futva teszi meg az utolsó métereket, remélem nem marad le senki a díjazásról a szigorúan ítélõ számítógép miatt. A hazafelé tartó hosszú utazást lerövidíti a túra alatt történtek felelevenítése. A téma a Mátrában hever.

Ottorino