Mivel idén még csak egyetlen túrán voltam, így a beígért jó idõ és a jó társaság konstellációját kihasználva el kellett menni túrázni. A kérdés csak az volt, hogy hova.
Igazából a geocaching teljesítménytúra lett volna a kiszemelt, de elég messze volt, így egy közelebbire esett a választás, ez lett az iszkiri. Magáról a túráról nem sokat tudtam, csak azt, hogy számomra ismeretlen terepen halad.
Reggel hétkor indultunk el Budapestrõl, hogy nem sokkal nyolc óra után állítsuk le a kocsi motorját Szárligeten. Sikerült a vasút másik oldalán megállni, egy kis bemelegítõ sétával jutottunk el a rajtba. A sorakozás és a müzliszeletek felnyalábolása után anyával ketten indultunk el a reggeli friss idõben a 25-ös távon.
Még annyira korán volt, hogy még a pulcsi kapucniját is a fejemre húztam. A faluból kiérve azonban a szél is alábbhagyott és kellemes hõérzet mellett lehetett folytatni a barangolást.
Az út tökéletesen járható volt, és ahogy mentünk felfele, már a pulcsi is lekerült. Közben fotó is készült a játszótéren. Bocsánat, ez nem is játszótér volt, hanem Mackóvár! A Mackóvár egy kis körülkerített rész volt a hegyoldalban a turistaút mentén, feltehetõen a fiatalabb csemeték szórakoztatására. Ilyen névvel azonban ki nem hagynám, hogy meg ne lessem, így nagy örömmel elbitoroltam a medvebirodalmat pár fénykép erejéig.
Élveztük a kilátást, a jó levegõt, a dombokat, jó volt túrázni. Ezután Szár, majd a Vértes és Macskabükk következett. Látnivalóban kevésbé, de kellemes beszélgetésben annál gazdagabban múltak a kilométerek.
A hangulatos erdei temetõt balról hagytuk el, miután a tábla felhívta rá a figyelmünket. Ha nincs tábla, akkor talán észre se vesszük ezt a békés helyet.
Röviddel ezután következett a számomra legemlékezetesebb szakasz, a Mária-szakadék. Felülrõl is megkapó látványt nyújtott a szakadék, de igazán csak akkor ámultunk el, amikor lentrõl néztük meg a hatalmas kõtáblákat. Ha valaki még nem járt erre, akkor emiatt szerintem mindenképp érdemes idetévedni.
Innen már nem volt sok hátra a célig, mármint kilométerben, nem élményben, ugyanis a tó partján álló három törzsû óriási fát nem lehetett csak úgy fényképek nélkül otthagyni. Vajon mennyi mindent láthatott ez a fa már, és mennyi mindent fog még látni? Az ágak közé lerakódott földbõl kinõtt karvastagságú kisfának vajon milyen sorsa lesz?
A fától az erdõ, azaz a cél már nem is volt messze, öt órán belül meg is érkeztünk. Kitûzõ, emléklap és büfé utalvánnyal a kezünkben választottunk a lehetõségekbõl. Lángos épp nem volt, de a rántotthúsos szendvics messze kárpótolt az elmaradt finomság helyett.
A szervezés teljesen jó volt, jó ár-érték aránnyal, és kedves emberekkel. Köszönjük a túrát!
