Túrabeszámolók


Petőfi Sándor teljesítménytúra

dimitrovTúra éve: 20152015.04.19 11:26:11

 Mivel már 7. alkalommal teljesítettem a Petõfi 40 km-s távját és még egyszer sem írtam róla, ezt most pótólom. Szép, bár kissé borongós idõre ébredtünk, de az idõjósok nem ígértek a mai napra csapadékot, így bátran vágtunk neki. Reggel fél 7-re értünk a rajt helyszínéül szolgáló Közúti Szakgyûjtemény épületéhez, ahol már rajtoltak a 70-s táv indulói és gyülekeztek a többi távra indulók. Gyors és zökkenõmentes regisztráció után már fel is pattantunk a buszra, amely kiszállított minket a tényleges rajt helyszínére az izsáki RK plébániához. Itt gyors stempli és 7:18-kor már rajtoltunk is. Mivel én kicsit futósra vettem a figurát, a Kolon-tavi ellenõrzõ pontig szinte minden elõttem indulót utolértem, így nem volt tülekedés a pontnál. Az elmondható, hogy minden pontos lelkes és kedves ifjoncok voltak, akik pontosan és bátorítva igyekeztek a túra további távját könnyedebbé tenni. Szerencsére belvízzel elöntött területekbe nem kellett belefutnunk (jó fekvésnek köszönhetõen), de az elõzõ napi esõ sokat segített a talaj járhatóságában. Soltszentimrét elhagyva igaz megerõsödött a szél, de ez csak a Csonka-torony lefordulójáig tartott, mivel itt már hátulról segítette az sporttársakat. A Csonka-toronyhoz érve futottam össze az izsáki Faragó Gáborral, aki fiatalokat meghazuttoló teljesítménnyel utasította maga mögé a túratársakat és a kilométereket. Személy szerint én sokat köszönhetek neki a támogatásért és az együtt töltött kilométerekért. A következõ EP a Szücsi-erdõnél volt, ahol becsatlakozott a 20 km útvonal is a mi útvonalunkba, és innen együtt vezetett be a célig. Kezdeti tempómat folytatva sikerült kikerülnöm a rövidebb táv indulóit, és az EP-n, nem kellett különösebben sok ember miatt sort állni. Bár igaz, nem is kellett volna, hisz minden ponton min. 3 fõs személyzet volt. Az István Borház szolgáltatása minden évben a túra fénypontját jelenti az „idõsebb” túrázók körében, hisz a többféle bor kóstolása önmagában jelentõs felüdülés a megtett út után, és jólesõ lendülettel ruházza föl a maradék távra az embereket. Köszönjük utólag is a vendéglátónak és a szervezõnek is. Utolsó pontként Petõfi szülõháza szolgált, ahol a hölgyek pontosan és precízen osztogatták az utolsó begyûjtésre váró pecsétet. Innen már csak 1,6 km a cél, és még volt 12 percem, hogy beérjek 5 órán belül. Na akkor fussunk neki. Gyorsan fogyott az út, de a végére kezdett elfogyni minden energia. Egy-két túratársat bátorítva még így a cél elõtt, sikerült 12:14-re beérnem, így 4 perccel 5 óra alatt maradtam. A célban a kis hölgy, aki a végpecsétet adta mosolygott (bár sok munkája volt, mivel akkor érkezett be szinte az összes 20 km-s induló, javaslatot teszek Neki + ötösre J) és gratulált, ráírta az idõt és továbbküldött az elismerõ oklevelet adó a személyzethez. Itt megkaptunk a megérdemelt kitûzõt, oklevelet, csokit és elismerõ kézfogást. Ezután következett az energiaveszteséget pótolni hivatott friss és nagyon finom tea, zsíros-vajas kenyér, roppanós lilahagymával. Összességében egy jól szervezett túrán vehettünk részt (ezt igazolja az 1030 induló is), ahol mind a rendezõ, mind az ellenõrzõ személyzet kedves és közvetlen volt. Köszönjük Döme Géza kolléga, és mindenki, aki hozzájárult a sikerhez. Jövõre reményeink szerint találkozunk. Üdvözlettel  Szabó Zsolt Kecelrõl