Túrabeszámolók


Zöld túrák (Budai-hg)

sunflowerTúra éve: 20072007.03.16 18:29:35
Zöld 20, Budai-hegység, 2007.02.24.
Kb 8:30-ra értünk Normafára ismét csak ketten mert a 3. tagunk mostanában mindig kivonja magát a túrák alól, lassan már morci leszek. Szépen kivártuk a sorunkat az indulásnál és 8:40-kor elrajtoltunk. Az egész útra a le és fel váltakozása volt a jellemzõ, eléggé változatos út volt. Lefelé menettel indítottunk féltettem is kicsit a térdem mert mostanában nem kultiválja a lejtõket de volt rajtam most egy spéci térdszorító így megúsztam hogy elkezdjen fájni. A Tündér-szikla után volt az 1.ep ahol kisebb sor torlódott össze eléggé sokan voltunk. Mikor leértünk Ferenc-halomhoz levadásztunk egy ládát ami miatt módszeresen kihagytunk egy ep-t véletlenül ami csak az Árpád kilátónál derült ki de szerencsére nem volt baj elfogadták így is a végén a teljesítést. Az Apáthy-szikla mellett is elvitt az utunk a sziklát már a Ferenc-halmi pontnál lehetett látni, jó magasan volt, nyomott ránk egy kis bélyeget. :) Kb 20 perc múlva masszív emelkedõk után már ott is voltunk meg is lepõdtem hogy ilyen hamar. Nagyon szuper volt onnan a kilátás! Még a szívem csücske is lehetne a hely ha nem lenne olyan szemetes és zavart.. Ezután újabb ládát jelzett a mûszerem ami egy csöppet kifogott rajtunk mert sok idõ múlva találtuk csak meg de meglett szerencsére. Azt nyertük a sok szüttyögéssel hogy a rengetek ttúrázó lehagyott minket így kicsit nyugalmasabb volt az út hátralevõ része. Nem élt bennünk a versenyszellem így nem is zavart minket hogy sokan lehagytak mert csak a saját szintidõnkre gyúrtunk. Az Árpád kilátónál azért sokakat beértünk mert sokan ott tartották az ebédszünetet, pecsételés csoki és némi bámészkodás után mi egybõl indultunk tovább úgy döntöttünk majd inkább a Virágos-nyeregnél lakomázunk. Itt az Árpád kilátónál ismét gyarapodtunk egy ládával aztán folytattuk utunkat a Virágos-nyereg felé. Mikor odaértünk sok sziesztázó emberkét pillantottunk meg, pecsételés után mi is csatlakoztunk és elfogyasztottuk jól megérdemelt szendvicsünket. Virágos-nyereg után következett a Csúcs-hegy ahol ismét ládászkodtunk egyet és felérve nyugtáztuk hogy elég megtévesztõ ez a név mert kilátás nuku meghát amúgyse csúcs a hegy. Ezután intenzív lefelemenet után beértünk Solymárra a célban azaz a Lejtõ kocsmába és átvettük oklevelünket és kitûzõnket aztán egy nagyot boroztunk a túra örömére. :)
Klassz kis túra volt!

Képek itt: http://kep.tar.hu/sunflower84/50445446#2