Herman Ottó 110 avagy a pontatlanságok küzdelme
Csapattársaim elcsábítottak, így az Õrség helyett ezt választottam. Készültem, szereztem egy rendezõi bejárás tracket (az összes távét megkaptam), de rögtön látszott, hogy a megadott 2900 m-es szintemelkedés kicsit alul lesz becsülve. Több adattal találkoztam a hét során: 3300 és 4000 m között szórtak az adatok. Nem baj, jó lesz ez, csak csináljuk! :-)
Hajnali indulást választottam, nekem ez jobban bejön, mint a közösségi szállás. Így elég késõn, negyed kilenckor rajtoltam el. A koncepció az volt, hogy nem hajtom szét magam, kényelmesen megyek, ha lehetõség adódik futkosok egy kicsit, pontokon pihengetek, látnivalókat megnézem. Nagyjából sikerült is!
A rajtban értesítettek a Szeleta barlang felé vezetõ út bizonytalanságára és javítására, szóval mire az elághoz (P4) értem, már volt kint tábla. A tracken ez nem volt rajta, sokaknak ez is okozhatta a gondot, no meg persze az itinerben szereplõ P4 említésének hiánya. Szeletától a P-on laza kocogás közben kifordult a bokám, ugyanúgy, ahogy a Mátrabércen. Na, a csapat nevéhez híven Roki módba váltottam, lebicegtem a következõ EP-ig (Lencsés-nyereg [5,9km]), fokozatosan emelve a terhelést a bokán, nehogy ellustuljon. ;-)
Szép, kacsakringós erdei ösvényeken haladtam, igen, jellemzõen egyedül, idõnként akadt egy-egy túratársam, Például András a Z3-ön felfele Örvény kõhöz [13 km]. Aztán ráismertem: jé, én itt már jártam! Ritkaság ez, keveset voltam még a Bükkben. Innen még egy kis rohangászás-mászás-szaladás és máris szentléleken találtam magam, sok ismerõs között. Gyorsan betoltam az arcomba az ellátmány rágcsát és mentem is tovább. Innen a P-on aszfaltút indult, de már rutinosan figyeltem, tudtam, hogy be kell majd menni az erdõbe, jobbra, fel. Pedig több, mint egy éve jártam erre! Nahát! Haladtam újabb túrázókat értem utol, elbeszélgettünk, lejtõn szaladgáltam, emelkedõn sétálgattam. Pont jó volt ez így!
Bánkút, féltizenkettõ, 20,6 km, 6 feletti átlag, jó lesz ez! Persze, nem rohantam tovább, beszélgettem ismerõsökkel, lekváros kenyeret eszegettem, csak kényelmesen. Innen fel a Petõfi kilátóhoz! Útközben újabb ismerõsökbe botlottam (nagyjából szó szerint a köves terepen), pár szó, és tipli tovább, gondoltam, úgyis beérem õket késõbb. Kilátó. Hát, meglepõdtem! Elsõre nem akaródzott felmenni a tetejébe, de aztán csak nekiduráltam magam! Megérte, bár elég para volt a létrán a nap felé mászni, olyan volt, mintha az ûrbe másznék ki! Odafenn meg a lépésre kellett figyelni, elég vacakok a deszkák! De a kilátás mindenért kárpótolt, még a Tátrát is lehetett látni!
Uzsgyi tovább! Lefelé a köves szakasz végén pár elkalandozó túratársakat rángattam vissza, benézték a kanyart. Kocogtam lefelé, ki a kékre, megálltam egy pillanatra a Madonnánál (ismerõs ez Tortúráról), azt kényelmesen tovább. Tar-kõre [29,5 km] felfelé értem utol az emlegetett ismerõsöket, dumáltunk, megcsodáltuk a kilátást, Flector tapaszt tettem a bokámra, aztán indultunk is lefelé. Jó nehéz szakasz ez! Az alján majdnem balra fordultam rutinból (tortúra), de még idõben korrigáltam. Késõbb viszont nem, leszaladtam a kéken, olyan jól esett, tökéletes út volt. Végül nem mentem sokat, egy szûk kilit tehettem bele pluszba. Hallván mások szorijait, ez nagyon nem sok. :-)
Istállóskõre fel, na aztán onnan le a Z3-ön. Tyû! Micsoda embert próbáló út! Meredek, csúszik, fától-fáig! Térdproblémásoknak nem ajánlott! Szalajka völgy, erdei múzeum, hát bizony alig találtam, tök ismeretlen ez nekem, nyavajogtam egy kört (kifárasztott a lejtõ). Betoltam a sört meg a krékert, aztán nyomás tovább! Bél-kõre fel! Még most sem egészen hiszem el, hogy hatos átlaggal mentem fel! Örömömben még a geoládát is megkerestem. :-) Innen egy kis hullámvasutazás után lejtõbe váltottunk, de Átol úr nem tartott velem, hát egyedül zúdultam le a hegyrõl (bokám tünetmentes, úgy mentem mint a gép!). Szarvaskõ, féltáv, negyedhat. Most aztán pihi, kaja, Andi, Zoli, Csabi, és még sokan-sokan, dumálgatunk.
Lámpa felvéve, telefon feltöltve, tovább! Nem volt kedvem sietni, tele voltam, mint a déli busz, fusson a nyavaja! Réten Csabival átnavigáltunk, mentünk együtt egy darabon, P+-en elmentek jobbra, utánuk kiáltottam, rossz felé mennek. Ez volt az ominózus benézés, többen ezen az úton haladva Egerben találták magukat. Jáj. Most már kocogósra váltottam, tracken látom: hajtû-szerû letérésben fólytatódik a P+. Sasoltam, meglett. Erõsen elgondolkodtam, hogy aki itt majd sötétben jön, hogy fogja megtalálni ezt az éles jobbost?! Haladtam tovább, futkostam, jó volt, nemsokára Felsõtárkányba értem [67,5 km]. Üdítõ be, vízvétel, lámpa fejre, menjünk. Fél kilenc, sötétedik, csepereg az esõ, hûdejó! :-D
Ódorvárig [78 km] sok mászáson, nyílt szintutakon (az esõ itt picit érezhetõbb volt), néhol akadálypályán vezetett az út. Itt kezdtem kicsit unni, tök egyedül a sötétben, esõben, valahogy úgy éreztem, hogy nem haladok. És tényleg elég sok idõ elment itt. Ennél már csak a Répáshutáig tartó szakaszon dobtam el több idõt. Lefelé a kék rom volt kemény, utána a sárga, bakker, na az nem volt semmi! Elõször persze be sem találtam, úgy kellett keresgélnem az ösvényt! Aztán meglett, nehéz, omlófalú, folyton fákon átmászós, ösvényeltûnõs, keresgélõs, anyázós, de azért átjutottam rajta. Éltem már rosszabbat. ;-) Kicsit zavart a sárga elkanyarodása és visszatérése, de végre beértem [88.8 km]. Már bõven elmúlt éjfél. Pedig titkon reméltem, hogy ideérek addig. Hát nem. Máté és Andris épp indultak, én kajáltam.
Még szarvaskõn szereztem az infót, hogy innen már könnyû lesz. Az volt, ha leszámítjuk a folytonos szlalomozást, hogy ne a döngölt köveken kelljen caplatni. Üveghuta elõtt értem utol az imént említetteket, csapódott még egy ember, így négyen haladtunk tovább. Máté pontos leírást adott arról, mi vár ránk, éreztem, neki kell lódulnom, így hát elég hamar elléptem és az enyhe emelkedõn, hol aszfaltos hol köves (pföejj) részeken is tartva a tempót három elõtt beértem Bükkszentkeresztre [103,2 km]. Újabb sör és egy kis süti elfogyasztása után beöltöztem, mert bizony az elõzõ szakaszon kockára fagytam! Mátéék pont beértek, én már indultam tovább, innen már nincs sok a célig!
Már nagyon mentem volna! A 20 órán belüli idõrõl már lemondtam, láttam, az már nem lehet meg. Akkor legalább az 5,5-ös átlagot hozzuk ki. Indultam volna lejtõnek, futva, keményen, de persze, most üt be a krach, jó, álljunk meg, technikai, nyomás! A turistaházat zárva találtuk, nem törõdtem vele, futottam lefele. Pont utolértem Daniékat, felszenvedtem magam a Gulicskára, de itt már válogatott káromkodásokat eresztettem el, baromira zavart, hogy nem tudok haladni. Lefelé, mondom LEFELÉ MENJÜNK MÁR! Végre nekilódulhattam, süvítettem a pirkadatba, bele. Pici aszfalt, parkolón keresztbe át, aztán irány a maradék 500 méter. A végén bekocogtam! Éljen! Itt találtam Dórit, éppen betolta a meleg levest, Börcsök úr az asztalból merített energiát, mindenféle zombik mászkáltak meg fetrengtek midenfelé. :-)
Összességében nem volt ez rossz, de a térkép hiánya, a pontatlan és felületes itiner sokaknak okozott gyötrelmeket. Remélem, jövõre jobb lesz!
|
