"Itt vagyunk még, meddig leszünk?
Társasjáték a mi életünk...
A legvégén majd célba érünk,
a végtelenbe visszafekszünk"
(Pegazusok Nem Léteznek: Társasjáték)
Fekedi Keresztutak 35
A korábban említett két óra alvás után indultunk útnak hajnali ötkor Fekedre. Bubu vezetett, én meg sajnos néha elszunyókáltam a nem túl izgalmas M6-oson a jobb egyen. Fél nyolcra meg is érkeztünk Fekedre, ahol a turistaház mögött egy délutánra árnyékossá váló (ezt akkor még nem tudtuk) parkolóhelyet is sikerült elcsípni. A turistaház és környéke, meg az egész falu is gyönyörûszép, tiszta, rendben tartott, szükség is volt a rajtnyitáig hátralévõ fél órára, hogy akklimatizálódhassunk a csendhez és a nyugalomhoz a pesti pörgés után. Ebben nagy segítségünkre volt a helyszínen ücsörgõ Nád Béla, aki színes történetekkel szórakoztatott minket arról, hogy hogy fedezte fel a falut, és hogy szerzett stífoldert az ellátmányhoz.
Elérkezett a nyolc óra, úgyhogy beneveztünk a 35-ös távra. Ez egy 15 és egy 20 kilométeres körbõl állt, és a rajtnál csak az elsõ kör itinerét kaptuk meg, hogy ne zavarodjunk össze. Térkép nélkül, de részletes, Nád Bélás fordulatokkal fûszerezett leírással, és ahol kellett, szalagokkal egy métert sem tévedtünk a túrán. Az elsõ körön zöld körséta jelzés kísért végig. A faluból rögtön kifelé egy löszös mélyúton kellett távozni, viszonylag meredeken felfelé, az elsõ ellenõrzõponthoz, a Schmidt-kereszthez. A környéken minden jelentõsebb (?) keresztnél (feszületnél, pihenõkeresztnél) kétnyelvû (magyar-német), olvaható ismertetõtábla, pihenõpad található. Ez utóbbira így az elején nem volt szükségünk, így a nap erejét megtapasztalva szántóföldi kultúrák között gurultunk lefelé a mûútig, a bozótban meglestük az egykori fekedi vasútállomás épületét meg egy-két kóbor sínszálat, közben Bubu régi MDmot-os történetekkel szórakoztatott.
A következõ ponton várt a Jakabéczy-kereszt a következõ ponttal, ennek a keresztnek a története igen érdekes, úgyhogy ha mész a túrára é csak egy tájékoztató táblát olvasol el, akkor ez legyen az. Ezután kis gerincút, majd nagyon hosszú mûút következett, de még nem fûtötték be teljes erõvel a kályhát, úgyhogy csak elértünk az István-kunyhónál lévõ ellenõrzõpontot, ahol vizet is kaptunk. Innen csak le kellett gurulni a faluba vissza (~3,5 km), ahol a bázison bõséges ebéd volt szalonnás, szalámis, vajas kenyér, lekvár, mindenféle zöldség, szörpök stb.
Nehéz volt búcsút mondani a szíves vendéglátásnak (ugye ezt így szokták írni természetjáró szakfolyóiratokban?), de rájöttem, hogy amíg egy helyben ücsörgünk, addig nem haladunk, úgyhogy kézbe véve a második szakasz itinerét nekivágtunk a kék körnek. Az elsõ pont újra a már ismert Schmidt-keresztnél volt, de innen a korábbihoz képest ellenkezõ irányba indultunk. Délidõben már igencsak tûzött a nap a szántók felett, de azért csak elértünk a ma már más irányból meglátogatott Stiller-keresztet, ahol két sporttársnak segítettünk átjutni az elektromos kerítésen, mert az egy kilométerrel korábban lévõ kiakasztós kaput nem vették észre és rossz oldalra kerültek.
A Gyantás-völgyön lefelé végre szép erdõben haladhattunk, majd egy kis mászás után meg is érkeztünk a Harsányi-kereszthez, ahol még esõház és padok-asztalok is voltak. Pár lépés erejéig szívhattuk magunkba a nyolcvan nap hõsének lábnyomainak illatát, de sajnos hamar letértünk a DDK-ról az elvben zöld, gyakorlatban fehér jelzésalap jelzésre, hogy nagyjából a gerincen haladva szép kilátással tarkítva leérjünk Ófalu szélére, ahol "a pont éber õre", Nád Béla várt környezeti hõmérsékletû asványvízzel és müzlivel.
Itt utolért Tibet és VadMalac, kicsit tudtunk velük beszélgetni felfelé menet, egy szekérúton kellett felsétálni a vadászházig, onnan pedig sajnos több kilométer aszfalt következett, a végén újra a DDK-n, amíg vissza nem értünk az István-kunyhóhoz (közben lefeküdtem pár percre egy padon, az jól esett), ahol újra tankolhattunk a végsõ szakasz elõtt. Kicsit váratlanul ért, hogy a "legurulunk Fekedre" helyett elég sokat kellett felfelé menni, de legalább kellemes erdei ösvény volt, a végén kiértünk egy szántóra, a keresztnél pihenõ aratómunkásokat beavattuk a rendezvény részleteibe, majd be is értünk újra Fekedre, ahol a délben már megtapasztalt bõséges ellátás örömeit élvezhettük.
Egy órácska pihenõ után továbbálltunk a Dombay-tó irányába, hogy a másnapi Csontok útja túra elõtt eludjunk egy jót, sõt még egy strandolás is belefért a tóban... De ez már egy másik történet.
Köszönöm a Szigethalmi Egyesületnek a túrát, a pontõröknek, szervezõknek a kedvességet és a rendezést, mindenképpen ajánlom a túrát! |
