Lemaradás 100 (Aki 100-as akar lenni, tropára kell annak menni... )
Nagyon készültem erre a túrára. Fejben is , és egy kicsit fizikailag is. Kell ez a 100-as, ez lebegett a szemem elõtt. Minden elérhetõ leírást elolvastam, és minden megnézhetõ képtárat végignéztem. Áttértem a dekéktáskára, próbáltam "ügyesen" kitalálni a frissítést. Nem dicsekvésbõl írom ezeket, hanem mert hiába próbáltam "okos" lenni, több fronton is dugába dõltem az elõzetes várakozáshoz képest. Nagyon tartottam a 80 km feletti szakasztól , mert a P85-ön és a HTMV-on ennél a távnál "fejben" szétestem, és nem akartam tovább a fájdalmakkal birkózni. Féltem a legendásan rossz Gödöllõ térképtõl, a kavarásoktól is. Nem lesz sétagalopp tudtam elõre. Nézzük hát sorjában a történetet.
4 órás kelés után, gyors bepakolás és futás az 5 órai vonatra. Nagyon nagy hezitálás után hozom a túrabotokat is. Nagyot reggelizem a vonaton. Veretes társaság a rajtban, Sétálósékat ismerem csak fel. A többiek amolyan "feleidõ alatt lefutom lazán" emberkék, kicsit kényelmetlenül is érzem magam. Mire 6:10-kor rajtolok, már nagyjából "el is porzik" a mezõny. Kényelmes tempóban vagyok Fenyves-hegyen, még kár lenne sietni. Katalinpuszta felé utolér egy fura arafat-fejfedõs Túrázó, aki már számtalanszor "letolta" a túrát, és saját bevallása szerint az õ érdeme a Nagy- Szál-erdei ellenõrzõhely, mivel itt régen rengetegen lecsalták a távot. Hatalmas sárban, iszapban kezdjük a kapaszkodást a Naszályra, áldom magam a túrabotokért. Nemsokára másodszor :) is utolér egy "futóruhás" túrázó, és az arafat-fejfedõs emberkével el is húznak. Egyedül nyomom hát a Naszály-gerincen, a reggeli nap gyönyörûen ragyog a virágos hegyoldalon, szép ez a hegy! Tartok egy kicsit ettõl a mászás-ereszkedéstõl, mert a tavalyi Dunameni35-ön itt nagyon tropára ment a térdem. Ellenõrzõhelyen csinos lányok adják a plusz pecsétet! Óvatosan botozok fel a csúcsig a nagyon utált "kidõlt fás" részeken, és 9:30(14,81 km)-kor fenn is vagyok. Itt ismét csinos lányok a pecsételõk, akik nagyon fáznak. Én kevésbé, már pólóban vagyok, a ruháimat a dekéktáskára csatoltam , ami több okból sem jó : nagyon visszahúz a kolonc, és lelógva sárosak is lesznek járás közben a cipõmtõl a cuccok :(( Nagyon óvatos, botozós-térdkimélõs ereszkedés után gyorsan jön Török-rét 10:05(17,76 km).
Innen jön az ,amire nem igazán készültem fel, és észre sem veszem a "bajt". Nagyon tûz a nap, és szinte végig nyílt területen megy a túra! Hamar Kosd-on vagyok , és kis kereséssel a falu határában meg lesz a piros Rád felé. Eddig minden oké , követem a két ellenõrzõpont közötti 1 pizzaszelet+ 1 csoki + 1 kis ivás taktikát. Ez is hiba, mert a választott hortobágyis-pizzára (egy életre megutáltam) a harmadik szelet után rá sem bírok nézni, és egy idõ után már nem ettem rendesen. Rádon jön be a sokáig "kísértõ" fehér négyzet. Rád után egyenlõre könnyen megvan a Bárányos-oldal ep. 11:53(27,07 km), ahol bazira nem kívánom a kínált narancsot. Innentõl már nem vagyunk a térképen, az itinerre vagyunk bízva, ami egyre zavarosabban fogalmaz. Belépünk a "faluszéli szeméthegyek országába" . Nem csoda, hogy a Burgundia-völgyi pontõr nem talált a "pontjához" :(( Egy helybéli segít, hogy az itiner szerint a négyes elágazásból a jobboldai helyett, a hármas elágazásból a középsõn meg lehessen újra az innentõl nagyon ritka piros jel.
Bár tulajdonképpen semmi megfogható problémám nincsen, de a közérzetem innentõl rohamosan elkezd rosszabbodni.
Észreveszem, hogy az egyik vizesflakonomat elhagytam a deréktáskából:( Szerencsére utolér egy tarisznyás túratárs, akivel beszélgetünk Sámsonról, Lefagyszról , így egy kicsit együtt "silabizálhatjuk" az újra követendõ fehér négyzetet. De mivel 75-ön van és siet, bíztatásomra elrobog, nem akarom feltartani. Az innivalóm hamarosan elfogy, és Váchartyánban nem látok kutat. Nem "kolbászolok el" inni, és ez hiba! Következik Vácrátót szélén az ep. 14:35(40,74 km) , ahol nagy csalódásomra kiderül, hogy "nem megyünk be" a faluba, hanem csak a szélén megyünk el Õrbottyán felé :(
Innentõl aztán van minden jó: susnyába "kényszerített" turistaút, az elsõ és utolsó, sajna nem kicsi kavarásom, szomjhalál-közeli állapot. Nem kicsit vagyok szarul. Térképpel visszatalálok a jelzésre, végre Õrbottyán és végre kút!! Autós ep. 15:58(46,29 km). A veresegyházi vasútállomásig vezetõ út mint egy rémálom : már a talpaim is nagyon fájnak a rosszullét mellett. Elhatározom, hogy kiszállok. Összecsukom, "ledugózóm" a túrabotokat, amiket egy ideje már csak cipelek a sok aszfalt miatt, felhívom a páromat, hogy nem sokára otthon leszek. Vívódom magammal nagyon hogy mi legyen: "Szép ez az 50-es is, és végre otthon pihenhetnék". <-> "Nem ezért jöttem, ha most feladom, sose induljak többé 100-ason." mondja a gyengébb hang. Közben beérek az állomásnál lévõ ep.re, ahol már láthatóan többen befejezik a túrát. Odanyújtom az itinert, rákerül a pecsét 16:50 (50,96 km). "-Befejezném a túrát"- a kislány egy oklevélért nyúl-"de elõbb szusszanok 20 percet,és még eldöntöm." Mondom gyorsan, magamnak is meglepetést okozva. Az oklevelet visszateszik. Leülök, leveszem a cipõt és egy jót kortyolok a délutáni levegõbõl, egy pillanat alatt leszek jobban, kitisztul az agyam. "-Egy perc itt a pesti vonat" mondja az egyik rendezõ, de már megrázom a fejem, onnantól tudom, hogy bárhogyan is de be fogok érni, folytatom, küzdeni fogok!
Bekapok egy zsíroskenyeret, iszom és OT Márkkal indulok tovább, akivel már régóta kerülgettük egymást. Õ ismeri az útvonalat, többször teljesítette a túrát. beérünk Szadára ami a sok szemetes faluszéli úttal ellentétben egy szép kis falu! Újabb "becsületpecsét" az egyik reggeli csinos kislánytól, 2 kóla a boltban, és irány a Margita! Kis kapaszkodás és itt is az ep. 18:31(57,65 km). nehogy jól érezzük magunkat a csúcson: motorosok húznak el, benzinfüstben hagyjuk el a hegyet. Indul a "harc a sötétedéssel" . Márk szerint jó lenne Máriabesnyõre eljutni világosban, de ez már kapásból dõlni látszik. Egyre kevesebb beszélgetéssel toljuk a Pap Miska kút felé. Ezen a szakaszon egy csapat "Gerecsés" robog el mellettünk, "nem semmi" hogy bírják!! Sötétben, egyre fájdalmasabb aszfalton érünk az ep.-re 20:14(65,65 km).
Hirtelen "berobog" az ep-re Gethe és Valter (akit még nem ismertem). Találkozunk Gödöllõn mondja Laci, de ebben a sebesség különbségünket elnézve nem nagyon hiszek! Márkkal felvesszük a lámpákat, átkelünk az autópálya alatt, és kis keveréssel Máriabesnyõ határában vagyunk, egy nagyon szép templom-komplexum mellett. Megyünk át a falun, de egyszercsak Márk kezd borzalmasan belassulni! Próbálom bíztatni, be-be várom a sarkokon, de azt mondja menjek csak nyugodtan egyedül. Nagyon sajnálom, segítenék, de egy ponton túl már nem akarom "nyaggatni" szegényt, tehát kilépek. 500 méter után visszanézek, de már sehol nem látom szegényt :( /Különös utak vezetnek a teljesítés felé/ Kis kavarodással, a gyalogos felüljáró elõtt jövök át a síneken, de egyszer csak megérkezem a gödöllõi Palotakerthez 22:17(73,51 km).
Itt nagy örömömre tényleg még mindig itt van Gethe és Valter, kisvártatva megjön Vlaszij is. A gulyás és a kenyerek már a "semmibe esnek" , az emésztésem már régen gallyra ment :( Jó lenne egy kicsit tartani a tempót a srácokkal!! Nem nagyon bízom ebben, de azért együtt érünk ki Gödöllõrõl, és kelünk át a veszélyes kutyás részen. Így négyen nem vagyunk csábító célpontok, a kutyák nehezebben esnek neki egy csoport embernek, ezt már megfigyeltem. Gethe helyismerete a sötétben is fantasztikus, én egyedül nem tudom hogy találtam volna fel Bolnokára, ahol már egypáran a földön hevernek 23:45( 78,73 km). Egy "idõsebb" túratárs is csatlakozik hozzánk, bölcsen teszi, a srácokkal nem lehet elkavarni. Innen nagy tempót nyomunk talán 6-ost is , pedig Gethéék is ott tartanak km-ben mint mi 100-asok :) Szerencsésen bolyba tömörödve lehagyunk egy ordítozó-randalírozó csapatot (az vonatkozik rájuk, mint a kutyákra, tehát csoportra nehezebben.....). Hamarosan Isaszeg határában vagyunk, itt én leszakadok az "idõsebb" túratárssal, mindketten már meg vagyunk "zakkanva". Nekem innen indul a küzdelmes rész. Isaszegen egyszercsak a padokon ott vannak Vlaszijék, nagyon jól esik, hogy vártak!
Innen már nagyon nehezen tolom a talicskát fel a Honvédsírokig. megint leszakadok, de a srácok megint ott vannak a ponton 02:25(89,79 km)! Az "éltesebb" túratárs már nem akarja velünk "nyomni" tovább."-Még 4 órám van a szintidõbõl" -mondja és marad :( Nem sokat tennék rá, hogy felkelt és továbbjött. Innen 90-tõl már csak két fájdalmas "tömbön" haladok, amiket egy napja még lábaknak hívtak. A bot most sokat segít. innentõl minden kavics amire rálépek "halálos ellenség", és elátkozom a hepehupás utakat. Jönnek a néhány pillanatig tartó "filmszakadások". Egy pillanatra megbillenek és azt képzelem, hogy mindjárt derékig érõ hóba zuhanok. Aztán eszembe jut, hogy ez nem az a túra. Vlaszij és Valter minden kritikus tájékozódási ponton megvár, irányít. A Mély-árkon most sem tudom , hogy jutottam le és fel. Vlaszijjal haladok , talán beszélgetünk is. A sötétben mindenféle épületeket és jármûveket hallucinál az agyam. Egyszercsak megint együtt vagyunk a hársasi kutyák miatt. És jön az utolsó mumus: a nagy aszfalt emelkedõ Bajtemetésre, talán az esõ is eleredt, de talán ezt is képzelem csak. Egy végtelenségig tartó mászás után fenn vagyunk a ponton! 04:14(97,97 km) Innentõl Vlaszij kísér a célig. Minden lépés nagyon fáj az aszfalton, csak annyit tudok, hogy talán hamarosan vége lesz. Rövid filmszakadások jönnek. Egyszer célnak nézünk valami bölcsit, de aztán itt a cél!!
Gethe gratulál, átnyújtom az itinert és lerogyok a lépcsõre, és Vlaszij közvetítésével átveszem a 100-as kitûzõt!! 5:14 (100,15 km) Uramisten, ez nehéz szülés volt! Az utolsó 3 km egy órán át tartott!!! Valter, Gethe, Vlaszij meg tudom elégszer megköszönni azt a hatalmas segítséget amit, Tõletek kaptam a végén!! Köszönöm. És köszönöm a rendezõségnek is a túrát, örökre emlékezetes marad számomra!
|
