Nyaralásból (persze csak olyan nyaralásból, ami egy teljesítménytúrázóhoz méltó: 17 napi kerékpározás, túrázás) estem be a Börzsönybe. Vagyis épphogy elpakoltunk, újra kerékpárra szálltam, és Vácról Zebegénybe tekertem. A kerékpárúton láttam szalagokat, meg Tomit és Zolit, akik mellett bunkó módon elég nagy sebességgel húztam el, de majd legközelebb. Hoztam magamon az elmúlt napok szennyét, fáradtságát, ami némi kedvetlenséget is eredményezett, de valahogy mindig túltettem magam rajta. Meggyõztem magam, hogy Zebegényben való séta is a tájékozódási kompetencia része, és hogy elég a szalag, nem kell mindenáron jelzett úton menni, még éjszaka sem.
Gyönyörû volt a kilátás a Malom-hegyrõl, ahonnan még lehetett látni valamit. Aztán a csillagos éjszaka, bár ebben az elmúlt napokban sokkal inkább volt részem a szabad ég alatti szállásokon, most csak ritkán bámultam felfelé. Végül a Hegyes-tetõ és a Dunakanyar varázsolt el (az itt kapott csoki is nagyon finom volt), ezekért érdemes volt eljönni.
Mivel sötétben sem tájékozódom túl jól, próbáltam a fényeket követni, akkor kerültem nehéz helyzetbe, amikor minden közeli lámpást megelõztem. Lajossal és Zolival Törökmezõn találkoztam, ahova egy futó mögé beállva, erõsen megizzadva jutottam el, de jó volt a barack! Velük Hegyes-tetõig mentem, ahol bizonytalan voltam, õk jól tudták az utat, a lejtõn aztán elszakadtam tõlük. Ennek az lett az eredménye, hogy a sárga háromszöget sikerült elnéznem, a sárgán bementem Zebegénybe, majd fel a kilátóhoz és vissza.
A 12-es úton tekertem végig Vácra, alig volt forgalom, vagy 10 percet vertem esti önmagamra, aki a bicikliúton közlekedett. Nagymaroson még rókát is láttam.
Köszönöm a szervezést, az éjszakázást! |
