Kohász Kék 130
Van az úgy hogy az embert elkapja a gépszíj. A Kinizsi után úgy gondoltam, hogy kemény vagyok, és néznem kell egy másik túrát, ami egy komolyabb kihívást kell jelentsen. Vadrózsa, Mátra 115 kilõve, mert tudtam hogy azokhoz kevés lennék. Kazincy 200 szintén, Roki meg messze van. Ráleltem erre az érdekesnek ígérkezõ túrára, ami elõzetesen is azzal kecsegtetett, hogy nehezebb lesz mint a Kinizsi, de a csodás táj mindenért kárpótol.
Nevezés leadva, de a rajt elõtti héten veszélybe került az odajutásom. Végül fogtam magam, hajnal 2 óra 36 perces vonattal elindultam, lesz ami lesz, így 2 és fél óra alvással, álltam neki egy 130-as túrának.
Salgótarjánban a mekinél lement a nevezés, egy kávé, átöltözés, depózás. Jó hangulat volt, kb. 72 résztvevõvel a hosszú távon. Látván a profikat, megfordult a fejemben a gondolat, hogy mi a fenét keresek én itt…de már nem volt visszaút, átmentem az alagúton és irány a nagy kaland. A profik persze már rég elfutottak…..
Kanyargós utcákon haladva nehezen sikerült felvenni a kék jelzést. Szép napos idõben haladtam kertek mellett, néhol szúrósabb bozótosban, és mire észrevettem, már meg is volt az elsõ EP. Kis beszélgetés, aztán irány tovább. Hol erdõs, hol bitumen úton mentem, egy komoly emelkedõs részel, de simán lehetet abszolválni. Mezõre kiérvén lejtõ, és már látszottak Bárna házai. Faluba érve irány a kocsma, jó hideg kóláért, mert addigra már komoly napsütés volt. Forrás mellett második EP, szóval õk pecsételtek, én vizet tankoltam, és irány tovább. Homokos felfele következett, eszembe is jutott a kinizsi. Utolértem egy kis társaságot, Editet, Gyurit és Bubut, akiknek a tempója ideális volt nekem is, így mellettük ragadtam, nem is gondoltam hogy végig….Gyönyörködtünk a kilátásban ami hosszú ideig társunk volt, szinte az egész Mátrát beláttuk. Terep hol emelkedett, hol lejtett, homok-kõ-fû váltakozott, mire észrevettük már Istenmezeje EP következett. Megint kocsma, megint kóla, egy csoki, szendvics, mosakodás, pár házzal odébb pecsételés és irány tovább. Lábam elkezdett görcsölni, a talpam fájni, na mondom jól nézek ki. Egy nagy adag pezsgõ multivit meg ca-mg, ami késõbb rendbe is rakta görcsöt.
Jó kedéllyel beszélgettünk, néha szenvedtünk, de haladtunk, és ez volt a lényeg. Hirtelen egy kis házhoz értünk, ahol több túratárs pihent. Volt egy kis asztal rajta zsíroskenyér, vajas, lekvárok, zöldségek, méz, innivalók szörpök…Mint kiderült a Szalajkaház EP-hez értünk. Itt aztán jól belaktunk, ittunk, beszélgettünk, majd a forrásnál tankolás és irány tovább. Irány az Ökör-hegy, amit mi elneveztünk Örök-hegynek, mert soha nem akart véget érni a maga szuszogtatós emelkedõivel. Fent aztán pecsét, egy nagy adag nápolyi mint ellátmány, és némi megnyugvás, mivel irány Arló, és szinte végig lefelé. Hosszabb bitumenes út következett, ahol kicsit meghúztuk a tempót, közben jót beszélgettünk, és szépen be is esteledett. Arlón persze megint kocsmába ültünk be elõször, ahol kávéztunk, a helyiek meg jó tanácsokkal láttak el. Nem lehetett idõzni, mert a következõ EP az Arlói tó mellett volt, ami még 3 km…
Orkok lakta házak közt jutottunk el a tóhoz, ahol meleg étel várt. Jól esett a forró gulyás, a sok friss kenyér. Lábápolás, pecsét, zoknicsere, egy fájdalomcsillapító a lábra majd a fõszervezõ, Gréta kíséretével elindultunk Ózd felé. Lankás terepen mentünk, telihold fényében, összeszedtünk egy eltévedt kollégát, pecsételés Somsálynál, majd Kölesháton keresztül irány az erdõ. Cserjések, fák, és mezõk követék egymást. Ózdon irány az olvasó, ahol újabb EP. Itt szintén a szokásos zsíroskenyér és társai, sok szörp, és egy lóadag kávé.
Lépcsõsoron haladva elhagytuk Ózdot, majd emelkedõ következett, dzsindzsáson keresztül. Gyönyörû látvány volt a teliholdas Bükk, majd Sáta dombjai, ahogy ködben fürödtek. Kisebb hullámvasút volt ez Sátáig, ahol depóztunk, megkaptuk a patakátkeléshez szükséges szandálunkat, pecsételtünk, kaptunk banánt. Bevártuk egymást kicsit, aztán indulás az egyik legérdekesebb részhez. Koromsötét erdõben, kidõlt bükkökön át 11 patakátkelés következett Upponyig. 8-at megúsztunk száraz lábbal, de 3-nál szandálcsere és átkelés. Felvillanyozó volt a hideg víz….. Upponyhoz már kicsit szétszakadt csapattal érkeztünk. Törölközés, lábak újrakötése, és séta tovább, miközben pirkadt. Egy dolog biztos, ritka szép látvány az Upponyi szoros és a Lázbérci víztározó a felkelõ napnál. A sorompónál mécses jelezte a házat ahol az EP volt. Itt forró tea, kávé, ami jót tett az egyre erõsebb álmosság ellen. Editék hamarabb indultak, de Dédestapolcsányon keresztül menve aszfalton Mályinkáig, az ottani buszmegállóban pihentek, szóval megint együtt mentünk tovább.
A mesés Csondró-völgyön át meredeken fel a Mária forrásig, ahol kedves család várt minket pecséttel és körtével, meg pár jótanáccsal. Meredeken fel Szentlélekig, aztán hosszú lejtmenet Ómassára, a köves csúszós vízmosásban. Itt már minden lépés fájt, de a cél lebegett a szemünk elõtt. Ómassán a kulcsosházban újabb EP, és a szokásos zsíros kenyeres fejedelmi menü, kávé. Jót is tett, mert tudtuk hogy erõs lefelé Hámorig, ahol a legvégén kegyetlen emelkedõ vár. Iszonyatos meleg volt. Hámoson találkoztunk társakkal, akik még szombaton hagytak le bennünket, valahol az elsõ harmadban. Csodálkoztam is, azt hittem már visszafelé jönnek, vagy aludtak valahol. Így hatan kezdtük meg az utolsó kegyetlen emelkedõt, 34 fokban jó részt árnyék nélkül. A szakasz elsõ fele meredek volt, a második fele meg inkább veszélyes, de mindkettõ szenvedõs már a fájós, fáradt lábaknak. Ellenõrzõ pont egy erdõ szélén, ahol idõs bácsi várta az itinereket. Kerestem én is az enyém hogy pecsételtessek, de nem találtam meg. Bosszantott is, de már nem zavart csak az volt a cél hogy kivégezzük ezt a túrát. Rajtszámomat felírták, majd a célba meg leszólnak, mondta a bácsi. Innen pedig már csak lefelé vezetett az út a célig. Fájtak a talpaim, sarkam, lábujjaim, de menni kellett. Kis csapatunkat elhagytam, de látótávon belül követtem õket. Hirtelen elkezdtem futni utánuk, azzal a fájós lábbal, ami már lépésre is alkalmatlan volt, köves, avaros meredek lejtõn. A vár alatt utolértem õket és együtt mentük a célig. 29 óra 52 perc alatt sikerült teljesítenem ezt a túrát, ami gyönyörû volt, és hatalmas emlék. Második tt-m volt, elsõ 100km fölötti. Ja és amit nem mondtam: NULLA felkészüléssel. Mert nem tudtam készülni, azért.
Köszönet Editnek és Gyurinak hogy elfogadtak társnak, bátorítottak, és vártak néha ha kellett. Köszönet a szervezõknek, a festett jelekért, a bozótirtásért, az enni-innivalókért, a sok kedves szóért, az odafigyelésért.
Ja és hogy mikor gondolkodtam feladáson? Soha. Hiába fájt sokszor nagyon, hiába lettem rosszul, nem azért indultam el hogy feladjam! |
